Róma, nyár, ősz

A nyár úgy alakult, hogy dolgoztam mint az igásló egész nyáron (korábbi évekkel erősen ellentétben), meg felvételiztem, vizsgáztam, aztán nagyon elfáradtam úgy augusztus elejére, és akkor azt gondoltam, hogy el kéne menni nyaralni. Na de mivel nem volt tervem, csak úgy ad hoc kipattant az agyamból, hogy külföldre kéne menni. Első gondolatom Prága volt, de ott tavaly nyáron jártam, úgyhogy rögtön jött is a következő gondolat: Róma. Gyerekkori álmom, azon kb 8-10 helyek egyike, amelyiket szeretném meglátogatni, mielőtt meghalok.

Kitaláltam, megvettem a buszjegyet, írtam az ottani bencés nővéreknek, hogy fogadjanak be, akik aztán visszaírtak kb 1 hét múlva, hogy befogadnak, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mit is kellene megnéznem ott. Elmondtam Emmának, hogy megyek, aki aztán nagylelkűen teljes útitervet készített nekem a 8 napra. Azt hiszem az a kifejezés, hogy fantasztikus volt, csak a szuperlatívusz legalsó foka, az is kisbetűvel. Már azon gondolkodom, hogy mikor mehetnék vissza legalább egy hosszú hétvégére...

Előtte viszont Bakonybélben voltam egy hetes lelkigyakorlaton Ábelnél, ami szintén elképesztő jól sikerült. Na ennek a lelkigyakorlatnak volt a folytatása a római út, ami egyben zarándoklat, lelkigyakorlat, kirándulás és minden hasonló volt. Megígértem Ildinek, hogy leírom a római naplót, és meg is fogom tenni, amint lesz egy kis időm, mert az nincs.

Ugyanis elkezdődött az ELTE is, a Sapientia is, meg a munka is. Nem gyenge triumvirátus... Idén a Sapin új elem lépett életbe: van két tantárgyunk, aminek a keretében minden hétre beadandókat kell írni. Az ELTE-n ez minden tantárgynál így van, ez rengeteg beadandó minden héten. Keresem az időt az alvára, de nem nagyon találom. A Sapin ebben a félévben a nyelvórákat (latin, görög) és az egyetlen nagyon tanulós tantárgyat (patrológia) nem vettem fel, így könnyítve a féléven. Nagyon jól tettem...

A TDK dolgozatnak is nekikezdtem (nincs elég egyéb dolgom...), az is izgalmas, hogy mikor fogok tudni haladni vele ilyen időbeosztás mellett. Valahogy. Azzal biztatom magam, hogy csak egy év lesz ilyen fullos. Azt gondoltam még a spanyolt is viszem tovább, de hála Istennek nem indult a csoport. A Gondviselés intézte így, mert ha elindult volna, én is indultam volna vele, de az már az őrültséggel lett volna határos. Azt mondta a kishúgom, hogy nem is tudnék meglenni ennyi pörgés nélkül. De. Ülnék a kis kertemben Bakonybélben, zenét hallgatnék és novellákat olvasnék, vagy fordítanék. Be szép lenne! Kiszámoltam, kb 55 éves koromban már akár eljöhet ez a pillanat is. Az még viszont odébb van.

Na szóval képes, történetes beszámolót írok majd Rómáról, talán már a jövő hétvégén.