Nyár, 2013 2. rész: Zarándoklat

Eredetileg két hétre indultam vissza a Caminóra, de Emma (csoporttársam a Sapin) felvetette azt a javaslatot, hogy miért nem megyek a Via Sacra zarándokútra, amely Bécs és Mariazell között fut az Alpokban. Ez lett a vége. Az meg, hogy csak egy hét lett belőle annak köszönhető, hogy rettenetesen drága volt, nem fért bele több napi szállás kifizetése. Lelkileg viszont annál gyümölcsözőbb volt, folytatódott az a munka, ami a lelkigyakorlaton elkezdődött egy héttel korábban.

Egy helyett három meditációs- és imatémám volt, mindennap eggyel foglalkoztam egész nap. Illetve az egyikkel csak egy fél napig tudtam foglalkozni, aztán ejtenem kellett teljesen, mert annyira súlyos, most már hosszú ideje fennálló családi probléma, hogy ijesztő mértékben megviselt nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is aznap, és szükségem volt még a térdemre pár napig hegyet mászni.

Itt a zarándoknapló, amit írtam:

1. nap 2013.08.13. kedd

Nem volt kedvem elindulni. Félelem volt bennem, kialvatlansággal küszködtem, baromira nem volt kedvem megint egyedül lenni, szomorú voltam. Bántam, hogy keddre vettem vonatjegyet és nem szerdára. Az egész púp volt a hátamon.

A vonaton egy rettenetesen bunkó bácsi ült velem szemben, aki folyton belém rúgott, kurva anyázta a telefonját, feltette az asztalra a bőröndjét, amit a szarban húz, más meg az asztalon eszik - pl. én. A hátam mögött francia srácok ültek, akik kicsit többet ihattak előző este a kelleténél, mert az egyik többször is telehányta a vonatot, mert nem jutott el a wc-ig... Szóval klassz volt.

Wien Meidling állomáson megállt a vonat, és még azon gondolkodtam, hogy milyen vicces lenne, ha kiderülne, hogy onnan kell indulnom... Aztán bementem a Westbahnhofra. El kellett jutnom valahogy a zarándokút kezdőpontjáig, ami a Lichtenstein kastély a Brunn-valami állomásnál. Na, kiderült az információnál, hogy valóban vissza kell mennem a Meidling állomásra az U6-os metróval és onnan egy másik vonattal ebbe a Brunnba. :))))))

Nos, leszálltam a vonatról, bementem pisilni az állomáson lévő étterembe, és megkérdeztem az ottani felszolgáló lányt, hogy hol van a kastély. Mondta, hogy egy óra sétányira a helytől, balra fordulok, majd egy parknál jobbra, aztán egyenesen. Az első kereszteződésnél nem voltam abban biztos, hogy ott kell balra fordulni, vagy a következőnél, úgyhogy pont arra sétált egy egyáltalán nem szimpi néni, megkérdeztem, hogy jó felé megyek-e a Hunyadi-parkhoz. Szó szót követett, végül elvitt nemcsak a parkig, hanem a kastélyig egyenesen. Tényleg baromi sokat kellett volna sétálnom. Kiderült, hogy a néni nagyon kedves és tök jófej volt.

Elindultam, és nem volt jó a séta. Esett előzőleg az eső, ezért csurom víz lett a gatyám az erdőben, leszedtem az az összes pókhálót, fáztam, aztán iszonyú meleg lett, fáradt voltam, hiszen reggel 6-kor indultam otthonról, és jóval előtte keltem. A végén el is áztam, mert megint esett. Beértem Heiligenkreuz-ba, ahol gondoltam, hogy megszállok. Hát nem volt szállás, mert az egyetlen hely, ahol lehetett volna, a monostor volt, de az meg tele volt. A következő falu 4km-re, Mayerling, elindultam. Útközben az egyik elágazásnál megkérdeztem egy épp a házából akkor kilépő embertől, hogy jó irányba megyek-e Mayerling felé. Szó szót követett... felajánlotta, hogy elvisz ahhoz a házhoz, amit ajánlottak ott. A házban nem volt hely, a hotelben pedig €54(!) volt a szoba ára egyetlen éjszakára, mondtam, hogy na azt nem, úgyhogy elvitt a következő faluba, Allandba, kitett az első szálláslehetőségnél, megvárta, amíg kiveszek egy szobát, aztán elhajtott.

A hely - Thessaloniki étterem és bár - egy görög tulajdonban lévő szállás. €30-at kértek a szobáért, ami még fűldugóval is brutál hangos volt és ahol a wc és a zuhanyzó a folyosón voltak. Megkérdeztem a pincért, hogy az árban van-e reggeli, azt mondta, van. Hány órakor kérem? Mondtam, 7-kor. Azt mondta, nem lehet, 8-kor van legkorábban. Mondtam, akkor legyen 8. Elmentem misére, ami a szállás mögötti templomban volt, aztán 3/4 8-kor elmentem aludni. Izomlázam volt, lázas voltam, iszonyú rosszul éreztem magam.

Spirituálisan nagyon jól sikerült a nap, nagyon közel éreztem Istent magamhoz. A templomban fél órával a mise előtt rózsafüzért mondtak asszonyok, én meg félálomban meditáltam, ahogy duruzsoltak. Nagyon jó volt.

2. nap 2013.08.14. szerda

Reggel 8-kor lementem reggelizni. Azt gondoltam, hogy negyed 9-kor már úton lehetek. Sehol senki nem volt az étteremben. Negyed 9-kor megjelent a tulaj valószínűleg, aki felébresztette a szakácsot. Azt mondták, hogy azt mondtam, hogy 7-kor akarok reggelit, akkor meg nincs. Mondtam, nem úgy volt az, kétszer beszéltem az esti pincérrel, mondtam, hogy 8 óra ok lesz. Hát ők azt nem tudták. Majd csinálnak rögtön reggelit. Mondtam, hogy nem kell reggeli, adják vissza a pénzem egy részét, és már ott sem vagyok, nem akarnék várni. Visszaadtak €5-öt, aminek azért (is) örültem, mert eleve max. €25-öt akartam fizetni, bár még azt is soknak találtam. Sűrűn bocsánatokat kértek, én meg elindultam. Alland nem a zarándokútvonalon helyezkedett el, hanem 2 km-re attól, úgyhogy vissza kellett sétálnom a zarándokútra, ezért akartam korán indulni.

Az idő csodálatos volt egész nap. Felhős volt az ég, de nem esett, kicsit hűvös volt, vagy kicsit meleg, épp ideális sétáló idő. Az erdő gyönyörű volt és az Alpok hegyvonulatai csodálatos látványt nyújtottak. Igazán élvezet volt a kirándulás. Ma sem találkoztam egy teremtett lélekkel sem, mint ahogy tegnap sem. Kinéztem reggel egy szállást Kaumberg előtt (elvileg Kaumberg az első etap végállomása, de én nem akartam elmenni odáig), a Gasthof Renzenhof-ot. Annyira jól ment a séta, lelkileg is feltöltődés volt, egy helyre be is mentem kávézni, az is jól esett, aztán többször ültem órákig templomokban, ami spirituálisan teljesen feltöltött, meg aztán azt fizikai megújulás is követett minden alkalommal, úgyhogy azt gondoltam, hogy mégiscsak elmegyek Kaumbergbe, és ott majd csak találok egy helyet a 3 szálláslehetőség egyikénél. De aztán betértem wc-re a Gasthofba és nagyon szimpatikus volt a tulajdonos asszony. Megkérdeztem, hogy mennyi egy szoba. Azt mondta, €28. Mondtam, ha €25-ért kiadja, kiveszem. Kiadta, kivettem, azt mondta, reggelit is ad. Kérdeztem a hölgyet, hogy lesz-e aznap este mise valahol a közelben, és amikor kiderült, hogy egy 6 km-re lévő faluban, akkor kölcsön adta a hiper-szuper biciklijét (tényleg fantasztikus járgány). Elmentem misére, ami nagyon jó volt, sokat énekeltem rajta. Ma rengeteget beszéltem németül... :)))))



3. nap 2013.08.15. csütörtök

Reggeli után elindultam 8-kor. Gyönyörű volt a séta, egyedül a hegyekben, dalra fakasztott. Túl meleg volt, illetve a nagyon meleg meg tűző nap csak később jött, egy ideig nagyon kellemes volt az idő. Aztán leégett az arcom, annyira tűzött a nap.

Felmentem Araburg várához, de előtte Kaumberg városánál majdnem eltévedtem. Egy angyal jött ismét a segítségemre és útba igazított. Totál elvesztem volna, és ő volt az egyetlen, aki a megfelelő időben épp szembe jött velem.







A várnál megkaptam életem legnagyobb dicséretét: azt hitték a kiejtésem alapján, hogy angol vagyok. Azt hiszem, ennél nem kell több egy angoltanárnak... :))))

Hainfeldnél (ami egyébként egy nagyon hangulatos kisváros, gyönyörű templommal) meguntam az erdőt egyedül. Kicsit el is sétafikáltam az időt, nagyon jó volt lassan, meditálva, Istennel beszélgetve menni. Csak innen még 2,5 óra volt az a hely (St. Veit an der Gölsen, egy kicsi városka, talán inkább falu), ahova a szállást terveztem. Úgyhogy, lévén már fél 2, innen a főút mellett gyalogoltam ismét, nem pedig a zarándokúton. Be is értem fél órával a vártnál előbb, totál kihalt volt minden. Elindultam szállást keresni. Épp szembe jött velem egy pár, megkérdeztem őket, hogy tudnak-e valamit. Kicsit kapatosak voltak, épp a kocsmába (!) igyekeztek. A nő beszélt angolul, elmondta a két lehetőséget. A szimpatikusabb helyet megnéztem, úgy láttam, hogy lakatlan (mekkorát tévedtem!). Megjegyeztem az ajtón lévő telefonszámot, aztán elindultam a másik hely felé. A kocsma előtt vitt el az utam, ahonnan kijött a férfi, és mondott valamit németül, amit ugye nem értettem. Behívott, hogy beszéljek a feleségével. Először ment a huzavona, amikor kiderült, hogy €35 a szállás és én azt mondtam, hogy annyit nem fizetek, megpróbálok alkudni a telefonszámos szállás tulajával. Erre a család (nemcsak pár volt, hanem egy egész család ült a kocsmában) felajánlotta, hogy van egy üres szobája, ingyé odaadja egy éjszakára. Azt gondoltam, megütöttem a főnyereményt. Apuka néha próbált totál részegen hozzám érni, ami egyáltalán nem tetszett, de megpróbáltam nem törődni a dologgal. Azért némi rossz érzést keltett bennem. Aztán meghívtak egy ásványvízre, majd amikor végeztek az újabb italaikkal és a hazamenetelre került volna a sor, apuka felállás közben elvágódott, összetört egy poharat, ahogy először nekiesett az asztalnak, majd a pultnak, stb. Ijesztő, sajnálatos, kiábrándító és kijózanító volt az esemény. Akkor úgy döntöttem, hogy megpróbálom a telefonszámos helyet, akit a pultos nő fel is hívott nekem.

A szállás tulajdonosnője közölte, hogy €34 az ár. Erre egyfajta "tánc" kezdődött köztünk, én megpróbáltam minél kevesebbre alkudni, ő magyarázta, hogy mennyire több szempontból sem adhatja kevesebbért. Végül győzött benne a jóérzés, €25-öt engedélyezett, majd amikor mondtam, hogy ágynemű sem kell, a földön simán elalszom a hálózsákomban a polifoamon és reggelit sem kérek, akkor ő maga mondott €20-at, később azt is megengedte, hogy az ágyon aludjak a hálózsákkal, valamint, hogy reggel kaphatok teát is. A férje utánam jött a templomba és megmutatta a legrégebbi részét a templomnak. Mindegy is azt hiszem, hogy mit gondolnak, mert ma egész nap azért imádkoztam, hogy €20-ért kapjak szállást...

Este elmentem kaját nézni, mert a reggeli után csak kb fél 2-kor ettem egy nápolyit, holnap pedig böjtölni szándékozom, és baromi éhes lettem estére. Bementem a legszimpibb vendéglátóipari egységbe, ahol rendeltem egy hamburgert, és mivel vágni lehetett a füstöt, ezért kinn vártam meg a tápot, mert majd' megfúltam, pedig szívesen csevegtem meg ismerkedtem volna a helyiekkel, akik úgy tűnik mind alkoholisták, nem lévén más időtöltési lehetőség a faluban. Este másik kocsmákban az előző kocsma csaposait is láttam, valamint a vendégeket is, amikor bezárt a másik kocsma.

A templomban sokáig ültem, bár estére már annyira elfáradok, hogy majdnem elalszom mindig, amikor bemegyek a templomba meditálni. Azért nagyon jó volt, az meg különösen, hogy gregorián zene szólt, férfiak énekeltek, mintha a 'srácokat' (bakonybéli szerzetes barátaim :) hallgattam volna.

4. nap 2013.08.16. péntek

Reggel a néni nem volt valami kedves, bár megkérdezte, hogy szeretnék-e teát inni. Azért úgy tűnt, örült, amikor nemet mondtam. Azonnal viszlátot mondott, és már-már kilökött az ajtón. Biztos vagyok benne, hogy megbánta a nagylelkűségét. (Felajánlotta, hogy az ágyon aludjak a föld helyett, én azt mondtam, hogy nem fogok, aztán mégis kihasználtam az alkalmat és tényleg az ágyon aludtam.)

A templomba mentem először, egy órát töltöttem el ott. Na, kb ez volt a napi spiritualitás, mert utána már nem nagyon ment. Aztán a bankba mentem pénzt kivenni, majd elindultam. A célállomás Lilienfeld volt, a terep pedig sík. Útközben találtam egy Penny Market-et, ahol vettem nápolyit, szinte végig a bicikliút volt a zarándokút is egyben.

Megérkezvén a városkába, bementem az első Gasthofba, ahol a hölgy közölte, hogy tele vannak és nem is tud mit mondani. Megpróbált két másik helyre telefonálni, ott is azt mondták, hogy nincs hely. Még ott ácsorogtunk kicsit, nagyon kedves volt, mindenképp segíteni akart, erősen gondolkodott, aztán rájött, hogy van még egy szobája. A végén mégis sikerült hol aludnom :). €36 kicsit a földhöz vágott, alkudni sem lehetett, de éreztem, hogy el kell fogadnom és nincs apelláta, mert nem lesz más lehetőségem ma este. Ezzel mondjuk az is eldőlt, hogy nem maradhatok jövő hét végéig... Kedden vagy szerdán haza kell mennem így.




Alig tudtam lábra állni, ami azért volt nagyon fura, mert tegnap hegyet másztam és semmi baj nem volt a térdemmel, ma meg sík terepen, keveset sétáltam... Nagyon durva. Este elmentem a ciszterci apátságba a misére, ma épp Szent István királyunkat tisztelték a miséken Ausztria szerte, érdekes érzés volt.

A séta szörnyű volt. Égetett a nap, az orrom szénné égett, fáradt voltam és nyűgös.

5. nap 2013.08.17. szombat

Borúra derű... Érdekes ez a körforgás. Kutya baja a térdemnek vagy a vállamnak, egész szép volt a séta és nagyon gyümölcsöző megint.

Reggel alaposan és rengeteget bereggeliztem, jó, hogy erre nem kellett később gondot fordítani. Beszélgettem kicsit a kedves nénivel, aztán 9 körül elindultam. Ma megint egyetlen felhő sem volt az égen, komolyan megijedtem, hogy mi lesz az orrommal, de aztán majdnem végig árnyékban ment az út. Meg a sapkát is előszedtem, úgyhogy nem volt annyira vészes a dolog.

A mai célállomás Türnitz. Reggel a kedves néni azt mondta, hogy simán találok szállást itt. Hiszek neki. És tényleg, az első hotelba bementem (Hotel Löwen), és először kaptam egy egyágyas szobát a zarándoklat alatt. Azt mondták, €39 reggelivel. Kérdeztem, és reggeli nélkül? €31. Akkor ezt a megoldást választom, thank you very much. Aztán elmentem a közeli szupermarketbe és a €8-ból két napra vettem kaját... Nemcsak reggelit, egész napra. Na erről ennyit... A szálláson egy jakuzzi is van. Ha nem egyedül lennék, ki is próbálnám. Így nincs kedvem. Olyan a hely, mint egy mediterrán szálloda. Nagyon kellemes. Az kevésbé, hogy pár kiskölyök a szobám előtt rohangál fel-alá, meg pont az én ajtóm előtt állnak meg ordibálni. Remélem, este nem ez lesz a tendencia. Most nagyon türelmesen bírom a dolgot, este nem biztos, hogy nem fogom megkérni őket persze nagyon kedvesen, hogy valahol máshol tegyék.



Érdekes, a templomban épp egy gyászmisét tartottak, amikor elmentem sétálni, épp kifelé jött a tömeg a halottaskocsit követvén. Valaki, akit az egész falu szeretett halhatott meg, mert ki volt plakátolva az esemény és hosszú sorban kígyózott a tömeg a temető felé. Érdekes volt.

6. nap 2013.08.18. vasárnap

Már hajnalban köszöntött Anyu névnapos smse. Lassan ment az összepakolás, több, mint másfél óra volt a reggelivel együtt, mire el tudtam indulni. Még két névnapos sms-re vágytam, az egyik meg is érkezett a nap folyamán, a másik meg iszonyú rosszul esett (és erősen elgondolkodtatott...), hogy nem volt fontos annak, akitől reméltem. (Utólag egyáltalán nem bánom, mert átrendezett a fejemben kérdéseket, de akkor nagyon rosszul esett.)

Gyönyörű helyeken kirándultam, Türnitz határában pedig összetalálkoztam az egyik bácsival, akivel tegnap futottunk össze séta közben. Ő biciklivel volt és megszólított. Persze megismertük egymást, rögtön használtam is a wc-jüket. Lothar és Veronika, a felesége épp nyaralnak Türnitzben.

Szóval az úttól nagyon távol sétáltam ma, gyönyörű erdei utakon, teljesen egyedül (mint mindig). Elkanyarodtam a Falkenschlucht című természeti csoda felé, ami kicsit a Rám-szakadékra emlékeztetett. A szakadékban, ahogy sétáltam, egyszer csak a hegyről leesett egy szikla darab, és kb fél méterrel a fejem mellett landolt. Sokáig remegtem, aztán már nem mertem annyira elengedni magam, mindig fölfelé néztem, nehogy valami lepottyanjon megint... Félelmetes volt. Ráadásul teljesen egyedül voltam, ki tudja, mikor jön arra valaki, hát, nem volt kellemes perspektíva. Ez a Falkenschlucht egyébként tényleg gyönyörű. Itt egy kisfilm, csak ízelítőnek:

http://www.youtube.com/watch?v=K0R9fdGba3w&feature=youtube_gdata_player


 

Aztán hegyet másztam, háromszáz valahány méterről (Türnitz) föl ezer fölé, majd le az annabergi kilencszáz valahány méterre. A térdemről nem kell beszélni... Bár korántsem annyira vészes, mint számítottam. Azért jó volt megérkezni. Annaberg egy gyönyörű síparadicsom, megnézném télen is, így sem utolsó. A szállás és a templom is nagyon szép:







7. nap 2013.08.19. hétfő

Egész gyorsan össze tudtam szedni magam reggel, aztán elindultam. Jó idő volt ma, felhős volt az ég és nem volt rekkenő meleg. Előttem láttam egy csoportot haladni, megpróbáltam nem utolérni őket, de csak sikerült a végén, mert leültek pihenni. Kiderült, hogy magyarok, Mariazellbe igyekeztek ők is, és később az is kiderült, hogy ők is Annabergben aludtak. Szó szót követett, az ő szállásukon végeztem este €12-ért, a Via Margaritarum szervezethez tartoznak és egy közösséget alkotnak, akikhez csatlakozom, mert a zarándoklat is érdekel meg már régóta keresek közösséget is. Vacsizni is elmentem velük.

A séta gyönyörű volt, nagyon szép helyeken jártam, de a térdem teljesen kikészült és a lábam is. Sok volt neki a hegymenet ma. Rengeteg lovat láttam, meg találkoztam egy hatalmas bernáthegyi kutyával, kicsit megszeppentem azért.

Mariazell egy szép osztrák városka, a katedrális hihetetlenül díszes barokk épület, teli arannyal. Fél 5-kor volt egy mise magyarul, egy bencés atya tartotta. Az orgonista annyira szörnyű volt, hogy nem bírtam röhögés nélkül. Sajnos. Talán nótaénekes lehet az eredeti szakmája. Egyébként meg fura volt megint megérkezni, bár most nem taglózott le annyira, mint a Camino végén. Most már csak a szívemben, a múltban (ahogy Izsák fogalmazta) meg lelki értelemben vagyok úton, mert megint megérkeztem valahova, megint el kell engedni valamit.

 
 

8. nap 2013.08.20. kedd

Reggel összepakoltam, elmentem a 9 órakor kezdődő, magyar nyelvű misére, aztán úgy gondoltam, hogy még sétálok picit a városkában, majd keresek egy buszt, ami elvisz Klein Mariazellbe. Elég hideg volt, esős, csábított az ajánlat, hogy menjek haza a csapattal. Meg már ugye hivatalosan megérkeztem oda, ahova indultam, úgyhogy már ez sem vonzott, nem volt miért úton lenni. Viszont a szabadság meg vonzott, hogy még 2 napot eltöltsek sétával. 12-kor volt a csapat zarándokútjának záróceremóniája, amire meghívtak engem is. Régi szokás a zarándok-keresztelés, amiben engem is részesítettek. Szép volt. Végül pedig mégis hazautaztam velük.

El innen!

Minden megvan Rómába. Visszajeleztek a bencés nővérek, hogy szívesen látnak a kolostorban (jobbra a képen), és annyit fizetek, amennyit akarok vagy tudok. 7 éjszakát fogok náluk tölteni, a kolostor pedig a város közepén van, ami fantasztikus a közlekedés szempontjából. Úgy látom, hogy gyönyörű szállásom lesz. Nem? Elképesztő, hogy másfél hét alatt elintéződött az egész római nyaralás. Tényleg mennem kell...

Elhatároztam, hogy a jövő évi két egyetemen való hajtás és egész állás után jövő nyáron elmegyek egy évre, legalább 3 helyre a világban. Az egyik mindenképp Spanyolország lesz, a másik pedig talán az USA, de inkább Latin-Amerika. A harmadik talán Japán, rég vágyom oda. Most megtáltosodtam attól, hogy hamarosan megint teljesül egy gyerekkori álmom a Colosseum láthatásával, és mivel a Fuji hegy is egy ilyen, arra gondoltam kicsit felgyorsíthatnám az eseményeket... Bár ha most jobban belegondolok, akkor lehet, hogy mégis inkább Latin-Amerikába megyek majd, főleg a spanyol miatt, mert ha már tanulom, akkor ott legalább gyakorolhatom is, nem beszélve arról, hogy a Machu Picchu is meg Mexikóváros vizitálása is nagy álmom... igaz, azok felnőttkori álmok, és a gyerekkoriaké az elsőbbség. Na, pont ezért kell gyorsan letudni majd a Fujit meg a piramisokat, hogy végre felnőhessek minden szempontból. :-))))) Aztán majd mint Che Guevara, felpattanok egy mocira, és uzsgyi, becserkészem a dél-amerikai országokat.

Most látom csak milyen termékeny voltam ebben a hónapban.

Csomó új dolog

Újra az ELTE diákja leszek, ez most már biztos. 84 pontom van, a ponthatárt pedig idén 70-nél húzták meg éppen ma.

És megyek Rómába, ez is biztos. Ma megvettem a jegyet, most olcsó szállást keresek, és Emma, aki művészettörténész, örömmel felajánlotta, hogy összeállít nekem egy személyre szabott, az igényeimnek, személyiségemnek és érdeklődési körömnek megfelelő útitervet az egy hétre. Azt hiszem rég vártam valamit ennyire. Teljesen felvillanyoz. Olyan rég voltam már ilyen igazi nyaraláson, amikor minden új, felfedezésre vár, plusz még egy régi álmom teljesül. Egy római látogatás is olyan régi álom, mint Athén volt.

Autóstoppal a Somogyban

Barbiék már tavaly is így nyaraltak pár napot Zalában. Most én is csatlakoztam, igaz, hogy csak a tegnapi nap erejéig, ma már haza kellett jönnöm, mert holnap kezdődik a lelkigyakorlat Dobogókőn.

(Persze eredetileg úgy volt, hogy már szerdán elindulunk, akkor lett volna 3 napom, de a végére soha, semmi nem az, aminek az elején még látszik, így pénteki indulás lett a dologból. Nekem viszont ma már mindenképp haza kellett jönnöm. Mindegy, örülök, hogy nem ma indultak, ez is pozitívum, legalább egyetlen napra bekapcsolódhattam a feelingbe.)

A Somogy-Zselicet céloztuk meg. Siófokon csatlakoztam a csapathoz, összesen négyen lettünk. Elmentünk saját autóval egy Balatontól nem messzi faluba, onnan kezdtünk stoppolni. Kaposvár volt a közbülső cél, és ebédidőre már eljutottunk oda néhány fuvarral. Sosem kellett sokat várni arra, hogy felvegyenek. Kétszer is mind a négyen befértünk, egyszer pont jött két, egymástól független autó, és amikor a második meglátta, hogy az első megáll, de csak kettőnket tud elvinni, ő is megállt, és elvitte a másik felét a csoportnak.

A legelső autós egy hölgy volt, aki azt mondta, hogy amikor egyszer szakadó esőben gyalogolt haza és senki nem vette fel, megfogadta, hogy ha egyszer lesz autója, minden stoppost felvesz. Volt egy nagyon kedves férfi, aki megkérdezte, hogy honnan ismerjük egymást, és amikor elmondtuk, hogy egy imaközösség vagyunk, azt mondta, hogy gondolta, és nagyon örült nekünk. Eredetileg csak a szomszédos faluig akart vinni, de meggondolta magát, és 3 faluval kitolta a célállomást. Elképesztően kedves volt.

Volt olyan, aki tényleg csak a következő faluig ment. Amikor kiszálltunk Barbival az autójából, rájöttünk, hogy elfogyott a vizünk. Az egyik háznál épp füvet nyírtak az udvaron, odamentünk, és megkérdeztük, hogy megtöltenék-e az üvegeinket. Behívtak, és kaptunk jéghideg, gyümölcs teából házilag gyártott ice teat is. Plusz, megismerkedtünk a hároméves Tamival, aki a ház belsejébe is beinvitált volna minket azon nyomban a hatalmas kék szemével. Roppant meleg volt, semmi nem volt rajta, csak egy békát ábrázoló hátizsák. Amikor meglátta a mieinket, meglepődött mennyivel nagyobbak :-). Megkérdeztem, hogy miért van rajta hátizsák, erre levette.

Az utolsó srác, aki pont ebben a faluban vett fel minket és egész Kaposvárig elvitt, egy marhatenyésztő mérnök volt. A lelkünkre kötötte, hogy mindenképp magyar tejet vegyünk, mert halódik a magyar tehenészet és tejgazdaság. Tehát: tessék magyar tejet venni!!!!! Ő nagyon érdekes dolgokról mesélt egész úton.

Kaposváron elmentünk ebédelni, és amikor befejeztük az ebédet, egyszer csak odajött két, pincérnek öltözött, erős német és orosz akcentust imitáló ember egy dugós játékpuskával, és a szomszéd asztalnál ülő lánynak feltett egy olyan kérdést, hogy mikor született Igor Stravinsky. Ezt nem tudta megmondani, erre azt kérdezték, hogy mi Igor Stravinsky keresztneve :-)))))). Kapott egy Szamos marcipánt, amikor megmondta, de előbb még lőnie is kellett a puskával. Senki nem értette honnan és miért jöttek ezek az emberek, azt hittem, hogy valami születésnapi meglepetés. Amikor kiderült, hogy nem, én átszóltam a mi asztalunktól, hogy mi van akkor, ha valaki tudja mikor született I.S. Átjött a két ember, mondtam egy évszámot, lőttem a puskával, kaptunk egy marcipán hegedűt. Erre megkérdezte, hogy mi volt Kodály keresztneve, erre a Barbi Pistát mondott, én meg Gézát, mindezt teljesen egyszerre :-))). Még egy darabig szórakoztattak bennünket az emberek, végül kiderült, hogy pont Kaposváron is egy kulturális fesztivál volt, és azt próbálták népszerűsíteni. Hívtak minket is koncertekre, de mondtuk, hogy ebéd után haladunk tovább a Zselicbe. Minden esetre nyertünk egy desszertet az ebédhez :-).

Elindultunk, és egy buszmegállóhoz értünk, és láttuk, hogy a menetrend szerint pont érkezik egy Szennába tartó busz. Gondoltuk, menjünk Szennába. Rögtön elkezdtük énekelgetni az "A szennai lipisen-laposon" című nótát, amivel a buszon ülőket is szórakoztattuk. Fél 6-ra értünk Szennába, a busz épp a tájház előtt tett le, amit amúgy is nagyon szerettünk volna megnézni, ezért ültünk buszra és nem azt kockáztattuk, hogy esetleg sokáig nem vesznek fel, és akkor tuti nem érünk oda. Épp ingyen be lehetett menni, de már sürgettek minket az ügyelők, mert zárni készültek. Azért sikerült megnézni mindent, bár eléggé rohanósan. gyönyörű a tájház (én egy tájház fan vagyok, órákat is el tudok tölteni a tárgyak bámulásával), de a legjobban a fűnyíró tetszett. Vagy egy tucat csavar szarvú juh legelészett teljesen szabadon a skanzen területén :-)))))).

Elhatároztuk, hogy Szennán szállunk meg. Kerestünk szállást, és kettő közül választva az Ágnes vendégházban éjszakáztunk. Ágnes és a férje, Ferenc (ha jól emlékszem) hihetetlenül kedves pár. Gyönyörű hely Szenna, a vendégház is fantasztikus, minden szobához külön fürdőszoba tartozik, de amiért a leginkább ajánlom, az a vendéglátók. Szerettünk volna tábortüzet rakni, megkérdeztük szabad-e. Persze, szabad volt. Azt is megkérdeztük, hogy hol tudunk szalonnát venni. Odaadták a sajátjukat. Elmentünk a peterkei tavakhoz kirándulni még este, és amikor visszaérkeztünk teljes sötétben, már lobogott a tábortűz, és oda volt készítve a szalonna, paradicsom, paprika, kenyér és ásványvíz a tűz mellé. Amikor megkérdeztük mennyivel tartozunk, azt mondták küldjünk vendégeket. Nagyon szívesen ajánlom őket bárkinek. Ja, és a kertjükben vannak gyümölcsfák, amiknek a gyümölcsét szívesen megosztják a vendégekkel.

Reggel a többiek továbbmentek, én meg hazajöttem. Nagyon jó kis törpenyaralás volt.

Egy történet, egy kérés

Elkezdtem írni. Terveim vannak vele. Azt javasolta az egyik tanítványom, hogy írjam meg a londoni történeteimet, és én elkezdtem. Kb 35 történet van a fejemben, megírtam az elsőt. Szeretnék megkérni mindenkit, akinek van egy kis ideje, van építő kritikára hajlama és szívesen megosztaná velem mit gondol, az írjon kritikát a történetemről, de ne ide, hanem az emailcímemre. Stílus, mondanivaló, humor vagy hiánya, bármilyen megoldás érdekel. Előre is köszönöm az együttműködőknek. Az emailcímem: szedlaki kukac yahoo pont co pont uk.

Londoni A-tól Z-ig

Ez a térképkönyv egy fogalom. Enélkül elképzelhetetlen a komoly élet London-ban, nem is beszélve arról a figyelmen kívül nem hagyható aprócska tényezőről, hogy szinte biztosan el is lehet tévedni a városban nélküle. Egyszóval nagyon rossz ha nincs, ezt én azonnal felismertem, és már a legelső nap beszereztem. Elvégre is komolynak szántam a londoni életemet.

Az első néhány hónapban minden hétvégét a városban töltöttem turistáskodással, szombat reggeltől vasárnap estig. Szombat éjjel azért hazamentem aludni, de nem nagyon találkoztam senkivel, annyira későn, és vasárnap reggel is korábban elindultam, mint hogy a család felébredt volna. Majdnem minden látványosságot megnéztem rövid idő alatt, és London nem kisváros. Hamar rájöttem mennyire nem fogom megbánni, hogy befektettem a Könyvbe.

A legelső szombaton – felejthetetlen emlék! – tipikus, külföldieket marasztaló és szívélyesen köszöntő időjárásban indultam el expedícióim sorozatának első állomására. Azt a fajta időjárást kell elképzelni, amiről az embernek Seress Rezső Szomorú vasárnap című depressziót és életidegenséget sugárzó sikerszáma jut eszébe. Esős, szeles, hideg és nyálas télvégi nap volt, csak a legbátrabbak, a leghülyébbek, a józanok - akik nem hajnalig tartó tivornyázással töltötték a péntek éjjelt, ahogy az elvárható egy valamire való fiatalabb embertől a ködös Albionban -, valamint azok, akik nem ismerik a helyi szokásokat, dugták ki orrukat az utcára a déli harangszó előtt. Mindegyik kategóriának megfeleltem ezen a reggelen. Az újonnan beszerzett, még friss papír illatát árasztó térképemmel a hónom alatt, büszkén és boldogan jelentem meg az Oxford Streeten, egész pontosan a Bond Street-i metrómegállóban bukkantam a felszínre olyan 8.00-8.30 tájban. A British Múzeumot kerestem teljes elszántsággal az arcomon, de fogalmam sem volt hol vagyok és merre kellene elindulnom. Tényleg annyira korán volt még és annyira rossz idő, hogy egy teremtett lélek se járt az utcán, de én eltökéltem, hogy még aznap megtalálom a múzeumot, bármibe kerüljön is.

Elhatároztam, hogy nem mozdulok a metró kijárattól, amíg meg nem tudom a helyes irányt. Elővettem a könyvet, és egészen belemerültem a tanulmányozásába. Volt időm, elég sokáig senki nem jött. Mi tagadás, a budapesti térképet azért sokkal könnyebb olvasni. Irgalmatlanul nagy város London, a térképén való kiigazodás pedig felér egy szemeszterrel tipográfiai ismeretekből az ELTE földrajz szakán. Már vagy öt perce néztem az utcák labirintusát nagyon remélve, hogy a megfelelő oldalon nyitottam ki a könyvet, amikor egyszer csak megjelent egy női fej a metró kijáratánál. Felcsillant a szemem. Elérkezett végre az idő, hogy más részét is felfedezzem a városnak, mint a Bond Street-i metrókijáratot - gondoltam. Magamra öltöttem a legislegszebb mosolyomat, és hónom alá csapva az A-tól Z-iget, odalibbentem a hölgyhöz. Megpróbáltam lazának tűnni, bár a fogaim folyamatosan összekoccantak, olyan hideg volt. Bocsánatot kértem, ahogy illik. Ez az, amit az ember már az első nyelvórán megtanul, hogy minden olyan esetben, amikor megszólítunk egy idegent a Szigeten, előbb egy mintaértékű „Excuse me”-t rebegünk, persze jól hallhatóan, mert különben nem ér a játék. Ha makulátlan, jogosultságot nyerünk arra, hogy belekezdhessünk a tényleges párbeszédbe. Megtettem tehát ezt a kötelező nyitólépést, és épp levegőt vettem, hogy rátérjek a lényegre, ám ekkor meglepő reakciót kaptam. Amikor meglátta, hogy egy valamiféle könyv van nálam, csipetnyi undorral vegyített lenéző fintor jelent meg az arcán - elvégre mégis csak angol, nem undorodhatott feltűnően -, és már-már pánikszerűen elrohant volna, teátrálisan félrefordítva fejét, amikor egyetlen ugrással elálltam a menekülési útvonalát. A magyarok soha nem adják fel! A hőmérséklet és az elbűvölő modorom miatt letörölhetetlen mosolyommal az arcomon ismét bocsánatot kértem, mert hátha az orkán erejű szél megakadályozta volna, hogy meghallja az első próbálkozást, és előrántottam a térképkönyvet, úgy tartva, hogy jól láthassa a címlapját. Akkor arcába szín szökött, szemébe pedig élet, felderült, már ő is mosolygott, és készségesen eligazított egy pillanat alatt.

Sokáig tanakodtam, hogy vajon mit gondolhatott először, mit akarhatok rásózni. Egy sajátkezűleg írt, posztmodern, obszcén verseimet tartalmazó kötetet az anyanyelvemen; egy legújabb fordítású, absztrakt képekkel illusztrált Bibliát; vagy az „Ébredjetek!” című folyóirat budapesti különszámát 36 nyelvre lefordítva...? Örök rejtély marad.

Kifelejtettem...

... a legutolsó bejegyzésből egy "aprócska" mozzanatot, amit most pótolok. Ezt írtam:

"Hagytam, és végül amikor már csend lett a lelkemben teljesen váratlanul egyik reggel, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi is történt, mi volt az ok, jogos volt-e vagy sem, mi a megoldás."

Annyi tartozik ehhez, hogy nem egyedül csináltam ezt végig, hanem Istennel kézen fogva, folyamatos kontaktusban Vele, és folyamatosan elmondva Neki, hogy mit érzek. Aztán a megoldásokat sem egyedül keresgélem már egy ideje, hanem megkérdezem, és Ő megmondja. Ezt még fontosnak tartottam elmondani.

***

Ma is láttam a metróban a plakátot :-))). Megint örömködtem rajta, megint mosolyogva. és megint jó volt felidézni azokat a pillanatokat. Azt hiszem ezt nem lehet megunni.

***

Ma megálltam egy kicsit, és elgondolkodtam, hogy mennyi szabadidővel rendelkezem, aztán rájöttem, hogy amilyen terveim vannak, az elkövetkezendő 40 évben nem nagyon lesz szabadidőm :-))).

Most ugye írom a szakdolgozatot, amit csak hétvégenként tudok megejteni, mert hétköznap nincs időm. Igaz, hogy április közepe a határidő, de a mostani az utolsó olyan hétvége, amikor van időm, mert jövő hétvégétől kezdve egészen április közepéig (meg utána is) folyamatos elfoglaltságok vannak. Szóval kb egy hónapja írom a szakdolgozatot, és úgy terveztem, hogy ezen a hétvégén be is fejezem.

Utána rögtön nekiállhatok az államvizsga tételek kidolgozásának, és a felvételire való készülődésnek. Teológus szakra jelentkezem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, ami után majd a SOTE lelkigondozói szakát is szeretném elvégezni, ami kétéves képzés. Tehát ez még 6 év tanulás. Közben szeptemberben indul a pszichodráma asszisztensi képzés, ami másfél év lesz, és szeretnék nyelvvizsgázni oroszból, megtanulni a dánt rendesen, és megtanulni spanyolul. (A Sapientián tanulunk majd latint, és még talán más nyelveket is, aminek nagyon örülök, mert imááááádom a nyelveket! :-)

Szóval ha jól látom már a nyugdíjas kornál tartok a tervekben... Arra jöttem rá, hogy nem tudnék punnyadni, egyszerűen ennyi energia van bennem, és azt hiszem ez mindig is így volt.

Erről jut eszembe... Húsvét éjjel fogok bérmálkozni Bakonybélben. A családon kívül (aki valószínűleg nem jön el, mert messze van és éjjel lesz, szállás pedig nincs, ami azt jelenti, hogy vissza kell autózni Pestre), meghívtam természetesen az imakört, akik mind egy szálig eljönnek, valamint Györgyit, aki szintén ott lesz. A Húsvét éjjeli feltámadási mise eleve ütős dolog, kevés gyönyörűbb dolgot láttam ebben a műfajban, de a bérmálkozással együtt, amit azokkal ünnepelhetek, akikkel kölcsönösen szeretjük egymást, még sokkal szebb lesz. Az külön öröm, hogy Györgyi eljön :-)).

Aztán áprilisban pár napra Prágába megyünk a csapattal. Nagyon rég tervezek már egy prágai látogatást, még sosem jártam ott.

Oan jó dógok ezek :-)))

Úgy belejöttem...

... hogy még néhány kép a bicótúráról.

(Egyébként annyira szeretem az egész emlékét, hogy minden este meg szoktam nézni mind a kb 600 képet...)

Kérjetek és kaptok

Nyáron nem kapok fizetést, mert akkor nyaralni megyek mindig kb július közepétől szeptemberig. Ez a pihenés szempontjából roppant előnyös, ámde ugyanúgy fizetni kell a járulékokat a vállalkozás után, meg az albérletet és az egyéb számlákat is, és csak októberben kapok először fizetést. Szóval a nyár anyagi csőd. Most mégis minden nyaralási programmal együtt úgy számoltam, hogy épp kihúzom októberig. És már kezdtem örülni, hogy nem kell kölcsön kérni vagy azon gondolkodni, hogy honnan teremtem elő a hiányzó lét.... amikor derült égből villámcsapásként megérkezett egy közel ötvenezer forintos csekk az iparűzési adóról a Fővárosi Önkormányzattól, hogy szeptember 15-ig fizessem ám be! Hát nem mondhatom, hogy boldogság töltött el, de a kezdeti szívinfarktus gyanú kb 2 perc után elmúlt, és elkezdtem kérni, merthogy az az ígéret, hogy mindig kapunk is, ha kérünk, és én ezt már régóta elhiszem Istennek.

Ma meglátogatott János barátom reggel, és amikor távozóban ránézett a csekkre, azt kérdezte:
- Mit szólnál, ha ezt befizetném helyetted?
- ???
- Ja, nekem most nem hiányzik ez a pénz, ráér.
- Hú... köszönöm szépen, ezt most elfogadom.
Azzal fogta, és elvitte magával a csekket. Még csak sorba sem kell állnom a postán... Elképesztő. Kértem hittel, és kaptam. Ötletem sem volt annak a módjáról, hogyan is fog megoldódni a probléma, de nem is gondolkodtam erről, csak bíztam, hogy a határidőig be lesz fizetve valahogy a csekk. Azt viszont nem gondoltam azért, hogy ennyire gyorsan jön a megoldás...

***

Kaptam néhány filmet a múlt héten, az egyiknek az a címe, hogy The Curious Case of Benjamin Button . Bred Pitt a főszereplő, de nem a szokásos hollywoodi nyálzás, egész érdekes a történet. Bred Pitt pedig zseniális színész. Eddig is ezt gondoltam róla, de ezután a film után főleg ezt gondolom.

***

Múlt héten voltam egy háromnapos Balaton körüli biciklitúrán is. Nagyon jó volt, a bakonybéli csapat volt ott majdnem teljes létszámban, de sajnos a szerzetesek nem tudtak eljönni, hiányoltuk is őket. A végét egy Kaláka koncert koronázta meg Tihanyban, ahova a szerzetesek szállítottak kettőnket Almádiból, majd Bakonybélben töltöttem még 5 napot. Ezzel vége is a nyárnak, legközelebb októberben megyek Bakonybélbe.

Képek folyt. köv.