A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kórus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kórus. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 12., szombat

Megint egy koncert

Az

Óbudai Kamarakórus

és az

Óbudai Kamaraegyüttes

közös

Évadzáró hangversenye


2010. június 19. szombat 18.00 óra

Óbudai Evangélikus templom

(cím: 1034 Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1.)


Vezényel

Erdős Ákos


Vendég a SIBELO Énekegyüttes

(Művészeti vezető: Tarjányi Béla)


Műsor


Palestrina: Missa brevis – Kyrie, Gloria

Byrd: Vigilate

Byrd: Haec dies

Lassus: Lagrime di San Pietro I. tétel

Lassus: Christe Dei soboles

Lassus: Timor et tremor

Josquin: Allegez moy, Mille regretz

Verdelot: Ultimi mei sospiri

Monteverdi: Ecco mormorar l’onde


A SIBELO Énekegyüttes műsora

(Programjukat a helyszínen közöljük)


Górecki: Totus tuus

Poulenc: Timor et tremor

Tavener. Hymn for the dormition of the mother of god

Nystedt: O crux


Mozart: Te Deum (kv 141)

2010. március 7., vasárnap

Együttes

Nem tudom megtagadni a képzettségemet.

Megalakult kb egy hónappal ezelőtt az Óbudai Együttes, ami a Kamarakórus tagjaiból áll főleg, de néhány régi tag is visszajött, hogy csatlakozzon. Tegnap volt az első koncertünk, ami nagyon szépre sikeredett. Itt picit más a rendszer mint a Kamarakórusban, mert egyfelől jóval nehezebb daraboknak nézünk elébe, másrészt a munka betanulási része főleg otthon történik, nincsenek szólampróbák. Ez egy amolyan "profi" kórus szerű próbálkozás. Hihetetlenül izgalmas, mert lehet komolyabban zenélni, és nagyobb a felelősség, mert a darabok kifejezetten nehezek is tudnak lenni, és nem nyolcan vagyunk egy szólamban, ahol majd a többiek elviszik a balhét, meg megoldják a kérdést. Tegnap pl megkaptunk két kottát, amit önállóan kell betanulnunk, az egyik ez:

Knut Nystedt: O Crux




Jó, mi? :-)))) Kottaolvasásilag nem nehéz, csak a disszonanciák és a tiszta intonáció miatt kihívás. A másik, Hindemith Miséje már kifejezetten nehéz kategória, mind hangilag - iszonyú magas -, mind intonáció szempontjából.

Ez nem a mise, de ez sem könnyű, és ennél még sokkal nehezebb a mise (ez Hindemith 6 Chansonja, már énekeltük az Óbudaival régen):




***

Más: átköltözött a Katedra az Anker közbe, ahol a szombati óráim egy olyan teremben vannak, ahol a hatalmas ablakok egy házra néznek szemben. Tegnap megjelent egy lány az egyik erkélyen kisbugyiban, mire az összes tanítványom elkezdett röhögni (azt persze nem tudom hogy vették egyáltalán észre, amikor én vagyok egyedül szemben az ablakkal... khm...), de a legviccesebb az volt, amikor megjelent kb 10 perccel később egy teljesen meztelen férfi az ablakban... Annyi volt az órámnak. :-D

2010. február 17., szerda

Zene, szép

Kisegyüttes kerekedett a nagykóruson belül, a szépségen kívül a nehézség is előtérbe került. Ákos (Apánk, A Karnagy) mindenféle darabokat keresgél most, neves kórusversenyeket tervez az együttesnek. A minap előszedett egy John Tavener művet (nem ezt), aztán én meg jól ránéztem, hogy milyen nóták vannak tőle a YouTube-on, és többek között ezt a gyönyörűséget találtam (de a többi is nagyon szép):

John Tavener: As one who has slept


As one who has slept the Lord has risen
And rising he has saved us
Alleluia



2009. december 4., péntek

Megint éneklünk. Szépet.

MEGHÍVÓ

A BÁRDOS LAJOS TÁRSASÁG HANGVERSENYÉRE, MELYET 2009. DECEMBER 12-ÉN 18 ÓRAKOR RENDEZ

A RÉGI ZENEAKADÉMIÁN

(Bp. VI. Vörösmarty u. 35.)


MŰSOR:


Bárdos Lajos: Karácsonyi bölcsődal

Carissimi: Jónás oratórium


Közreműködik:

Király Judit, Honinger László, Tarjányi Béla – ének

Oláh Miklós – cselló

Király Miklós – continuo

Gálné Udvardy Mónika, Dévai Anikó - hegedű


Előadja: az Óbudai Kamarakórus

Vezényel: Erdős Ákos



Négy miseének az adventi és karácsonyi ünnepkörből

Négy miseének a Mátyás-graduáléból



Szokolay Sándor:

Énekszó, zeneszó

Kerényi György::

Karácsony van ma

Karai József:

Az angyal énekel

Bárdos Lajos:

Mostan kinyílt

Bárdos Lajos:

Confirma hoc, Deus

Bárdos Lajos:

Jubilate Deo







Előadja: a Szent Márton Kamarakórus


Vezényel: Dr. Áment Lukács


Konferál: Dr. Márkusné Natter-Nád Klára



A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

2009. december 1., kedd

Lóri előad

Ezt kaptuk ma Lóritól:

"Kedves Kórus!

Nagyon sokakkal beszélgettem az elmúlt időben arról, hogy mi van, mi lehet a Camino után! Az útról, az ott szerzett élményekről és a tapasztalatok "hasznosításáról" mindenképpen érdemes beszélni.

Ennek fényében Karácsony előtt előadást tartok azoknak, akiket érdekel a téma, maga a Camino, illetve az utána kanyargó út!

Az előadás helye: Puskin mozi
Ideje: 2009. December 17. (csütörtök) 18.00
belépő: 500 Ft.

Szeretettel várlak benneteket, és kérlek, ha tudod, hogy érdekel valakit a téma, add tovább az információt!

Köszönettel!

Varga Lóránt"


Szerintem érdemes elmenni, én mindig nagyon jól szórakozom ezeken az előadásokon.

2009. október 1., csütörtök

Nem csak én

Ma volt a zenekaros próba, és határozottan kedves volt velünk a karmester. És nem rossz zenész, ez is kiderült. Úgy látszik tegnap rossz napja volt. Mi azért nagyon jót szórakoztunk ma a kórus levelezésében, közzéteszem az összes hozzászólást (név nélkül, utólagos és nem kért engedelmükkel). Azt esetleg érdemes tudni, hogy drágáimnak szólította a kórust, meg kicsinyítő képzőt használt a szólamoknál (szopránka, altocska, stb), kicsit selypegett sokszor, és hát az affektálást meg már említettem.

"Kedves Mindenki!
A Marci (ő a karmester) minden előzetes várakozásomat alulmúlta. Nem hisztérikus volt, mint ahogy előre mondták, hanem primitív és kulturálatlan és nyersen faragatlan. A nőikartól elnézést kérek, hogy nem szóltam rá a legdurvább beszólásainál sem ... Szóval azt gondoltam, hogy ő csak saját magát járatja le ezzel a sítílussal, meg bizonyította a felkészületlenségét. Hogy alapjában milyen zenész, az nem derült ki ilyen rövid idő alatt számomra. Az a megjegyzése, amit szerintem már nem hallottatok és teljesen logikus, hogy ha az offertórium kimarad, akkor a graduale is (ezek a változó részek) szerintem nekünk csak jó, mert kevésbé fárasztó a koncert, meg nem is tudtunk mindent végig venni, így biztonságosabb is lesz a kevés próba ellenére az egész."

"
kedvesek!
remélem nem baj, hogy reagálok...
szóval tegnap együtt utaztam Marcival (a karnaggyal) a HÉV-en, és amikor megkérdezte, hogy nehéz-e nekünk az anyag, akkor elmeséltem neki, hogy nem dilettánsokból áll a kórus. persze szabadkozott, hogy ő azt sosem gondolta...
aztán azon is gondolkoztam erősen, hogy szóba hozzam-e azt, ami engem (meg még talán a többi hívő kórustársamat is - Sharkyval beszélgettünk kicsit erről - bocs Sharky, hogy belekeverlek a bulimba) igen szíven ütött, pedig hát nem vagyok az a bigott típus, a "gloria in excelsis dedó"... de nem tettem, mert az egy kioktatással járt volna együtt, arra meg már egy ideje nincs kedvem senkivel kapcsolatban. ha nem érzi ennyi idősen, akkor az sajnálatos. engem egyébként a tuskósága nem annyira zavart, nem vettem magamra, meg el tudom fogadni, hogy ilyen emberek is lézengenek a világban, és hála Istennek nem sokkal találkozom. ez olyan volt tegnap, mintha egy sosem látott állatot szemléltem volna az állatkertben. (azért néhányszor én is bemutattam a nagyon cupákos beszólásoknál, csak a mihez tartás végett...)"

"Teljesen felesleges beszólni, hiszen egy skizofrénnek sem kezdesz előadást tartani az exisztenciális filozófiáról. Nem értené szegény és csak megzavarodna(nának). Egyszerű ember; így ránézésre elég szegényes ismeretanyaggal (vagy titkolja), és hát minimális szociális érzékenységgel rendelkezik. Biztos nehéz gyerekkora volt. Szerintem is úgy kell tekinteni rá, mint egy marslakóra. (Lehet, hogy az?)
Egyébként nem csak Purcell, hanem Handel sem volt képes normális Alleluját leírni, Hát nem? De! Hát! Én egyébként szintén historikus vagyok az írásban így innentől nem vagyok hajlandó ékezeteket használni.
Na puszika, koruska. Estecsken majd talcsizunk es belecsapunk a közepibe annak a kolbasszagu noikarnak a kocsmai tenorka marokkal."

"miért vagytok kiakadva most Marcira? (Ilán kívül, azt felfogtam.) Miért kulturálatlan és primitív? Ákos is az, amikor azt mondja, hogy sz@r volt ennek vagy annak a szólamnak a belépése? Vagy mert megmondta, hogy mindig lemaradunk (így van), vagy hogy nem érthető a szöveg (nem is tudjuk kiolvasni még mindig), vagy hogy a szopránnak nem jött ki a magas hang (nem jött ki), vagy hogy a basszus nem találja el a hangokat (na, ebben marha nagyot tévedett, mert a basszus mindig eltalálja a hangokat, és a szöveget is érthetően üvölti :) )? Valamit nyilván nem vettem észre, mert nem látom a megbántottságotok okát.
Én tök sokat tanultam tegnap, pl. hogy mássalhangzóra is lehet hangsúlyt adni, na ezt nem tudtam eddig. :) Vagy a messa di voce (amit mezza di vocénak értettem először, de én vagyok a kulturálatlan, mert most utánanéztem, és meSSa). Szóval szerintem megyek, és be is jelölöm a WiW-en, Ti meg nem lesztek a barátai. :P"

"azért az még eszembe jutott, hogy félreértés ne essék: nem vagyok túlérzékeny arra, hogy ki mit mond, merhogy mindenki azt mond, amit akar, csak talán mindenkinek rosszul esik első svungra, ha szidják az anyját (vagy az Apját). azért nem bőgtem át a fél éjszakát emiatt... :-))).
de talán nincs is semmi baj azzal, hogy "dicsőség a magasságban a dedónak"... hehe. ez határozottan jól hangzik."

"Én nem vagyok kiakadva, de szívesen vadásznék Marcival Hermelinre vagy Hermionére vagy mire... :)"

"Na,akkor már én is valamit.
Tökéletesen egyet tudok érteni mindenkivel (na ilyen is ritkán van),de gondoltam annyit tudjunk az ürgéről,hogy bár tényleg nem derültek ki a kvalitásai tegnap,de ő a MÁG (Műemlékek Állami Gondnoksága) zeneigazgatója,a fertődi kastély teljes zenei életét ő szervezi,kb 2 éve nyert egy nemzetközi karmesterversenyen (amit bár a Operettszínház szervezett,és nem tudom,hogy lehet ezt összeegyeztetni az ő historikus gyökereivel,de attól még tény),és nyilván van még sok dolog,amit nem tudunk,és javítson ki valaki (Balázs??),ha tévedek..."

"valaki küldjön egy meghívót a wiw-re! én is be akarom jelölni! most!
ezeket egyébként tényleg jó tudni, és tényleg semmi cinizmus nincs a billentyűimben. elismerem a szakmai nagyságot. de az emberit is, azt talán sokkal inkább..."

"Szerintem is célszerű elkülöníteni a szakmai kvalitását, és az adott helyzetben felvett viselkedését.
Én azt gondolom, hogy egyik oldalról a megjegyzései tök jogosak voltak, viszont nem tudta ezeket képletesen, érthetően tolmácsolni, inkább csak elordította, én meg rendre nem tudtam interpretálni.
A viselkedése sem biztos, hogy az emberi mivoltát jellemzi, de tegnap tényleg köcsög volt .."

"sajnos még valami eszembe jutott...
szóval az, hogy én mindig kész vagyok tanulni, bárkitől. a Marcitól is, aki biztosra veszem, hogy ezerszer jobb zenész, mint én valaha is leszek. és igaza van Gergőnek mindenben, amit leírt a Marci észrevételeivel kapcsolatban, mert tényleg mindig lemaradtunk, tényleg nem mindig jött ki a magas hang a szopránban, tényleg nem érthető a szöveg és nem, a basszus sem találta el mindig a hangokat, ellenben szépen üvöltötte a szöveget, ez igaz. na de! amikor valaki kappanhangon ordítva mutatja be, hogy milyennek is kellene lennie annak a megszólalásnak (egyébként ÚGY mi is tudtuk volna - de ha most jobban belegondolok, ÚGY mégsem...), aztán bratyira vesz tök idegen embereket, egy közösséget, akiknek nem is ismeri a humorérzékét, ez picit veszélyes talán... mert akár lehetne nekünk is pont ilyen a humorérzékünk, és akkor nagyokat kacaghattunk volna a kakifónián is akár, meg minden más, minket fikázáson is, csak hát ez nem így volt. aztán meg lehet, hogy nem egy rossz dolog figyelni már a legelső perc után, hogy hova is kerültem, és akkor pöttyet váltani, ha tudok... "

"Látjátok ezért szeretem nagyon a kórusunkat, mert mindenkinek van véleménye szabadon elmondhatja!:) Mindenkivel egyet tudok érteni..Ila a legutolsó írásod tetszett a legjobban! A Matyié is nagyon. ...
Távol álljon tőlem a tudálékosság, főként azért, mert Sharky és Matyi meg még akik Sárospataki diákok voltak, biztosan több latint tanultak az én 6 félévemmel szemben az egyházzene tanszakon. Bár ott is csak nekünk katolikusoknak volt 6 félév, szegény protestánsoknak csak 2 van..
Zeneileg nekem sincs gondom a karnagy úrral..Főként amit Michael HAYDN-ról mondott szó szerint így van..Pont tegnap került elő XVIII. századi egyházzene-irodalomból Dobszay tanárnővel..Emberileg vannak gondjaim..Bár lehet, hogy csak azért, mert én idegen környezetben ennyire gyorsan nem tudnék oldódni..De meg kell mondanom, hogy az intonáció és az introitus között nagy különbségek vannak.. A Gloriát intonálni szokták az introitus pedig egy változó misetétel, ahogy Ákos is írta este, hogy ha offertórium nincs, akkor graduale se..
Sajnos ezt VI. éves egyházzenész, MA-szakosként nem hagyhattam ki..:)
Csak ennyit szerettem volna. De látom már 5 új levél érkezett is.."Él a kórus" és ez tetszik a legjobban!!!!:)"


"én, aki tegnap ott sem voltam (ezért utólag is elnézést, már megint bokrosak lettek a teendők), értesültem az eseményekről, és oly mértékben átéltem az eseményeket, hogy reggel arra ébredtem, hogy álmomban a fekete cuccomban bóklászom a koncerthelyszínen, és baromira nem találom a kottáimat; majd bekeveredek a helyemre, értsd a zenekar mögött egy kb. 1 méterrel mélyebben fekvő területre, ahol össze-vissza helyezkedtünk el, és arra is kevés esély volt, hogy lássunk valamit a karnagyból."

"Á, Ilám, a japán tizenéves kiscsajok is simán krákognak és köpködnek a bécsi kempingben, mintha otthon lennének..."

"Ágnes, szerintem mindannyian jobban jártunk - beleértve Marcit, vagy őt főleg talán -, hogy nem voltál ott tegnap :-))))))" (csak zárójelben jegyzem meg, hogy Ági időnként nehezen tudja tolerálni a sok hülyeséget, és ennek hangot is szokott adni, ami nem mindig mentes a frusztrációtól...)

"Dlága Kóruszka!
Ne tesszék már nyávogni, olyanok vagytok, mint a fájósz fogú cicamicák, jáááj-jáááj-jáááj! Mosz azt játsszuk, hogy én vadok a motorcónak, ti meg libegtek mögöttem ész próbáltok állva maladni. Ha jól szikerül, lehet, hogy megengedem, hogy ti legyetek erőszakosak velem, jó? Na, ez cak vicc volt, hehehe.
Ákoszka kérte még régen, hogy írjak valamit a Haydnról, bár nyilván "mindenki ismeri az ezzel kezdődő passzusokat". Hátha a Karmester úr tényleg "dugót húz az üstdobra" (igen, így mondta!), és lemehetünk "kérő üzemmódba". A hiteles szöveg valóban quaerite (olyan szó nincs is, hogy quaro).
Az idézett hely Máté ev. 7. fej., 7-8. vers.
Magyarul: "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetõnek megnyittatik."
Igen, a szöveg az imádkozásról szól. Nem foglalkozik az olyan ellenvetésekkel (amiket már a korabeli görög filozófusok is felhoztak), hogy az imádság értelmetlen vagy felesleges (hiszen egy mindentudó Istennek nem kell megmondani, hogy mit akarunk), vagy hogy az imádság nem hatékony (amit az emberek a tapasztalatuk alapján mondanak). A sarkos mondatok megértéséhez érdemes tovább olvasni, a tanítás ugyanis nem csak ennyi. A folytatásban Jézus az imádkozó ember és Isten viszonyát a gyermek és az őt szerető apa viszonyához hasonlítja. Ha az ember minden gyarlósága ellenére szívesen ad jót a gyermekének, mennyivel inkább ad Isten jót azoknak, akik kérik tőle? Jézus tanítása tehát nem az, hogy Isten mindent megad, amit kérünk, hanem az: Isten jobban szeret, mint a saját szüleink, így minden jót megad, amit csak kérünk. Mindenekelőtt a vele való közösséget ("a zörgetőnek megnyittatik").
Tágabb kontextusban az egész Hegyi beszéd (Máté 5-7. fej.) erről szól. Jézus számára Isten egyszerre a legszigorúbb bíró és a legszeretőbb Atya, aki előtt megaláz minket a magunk gyarlósága, de aki nem veti el a hozzá fordulókat. Ez a kettősség rejlik pl. a boldogmondások paradoxonjai mögött is (pl. "boldogok, akik sírnak" stb.). Ez az Atya inkább döntésre szólítja fel az embert, hogy viselkedjen olyan "korrektül", ahogyan ő is viselkedik velünk ("legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok is tökéletes", és "amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük").
Na, ennyi mára. Talcsizunk az Ádám Jenciben! Subidubi-ziazaga-
bumm, putty putty!" (Sharky református lelkész lett idén, ő a mi szent szöveg felelősünk)

"Remélem senki nem gondolja,hogy én nem az emberi oldalt tartom fontosnak,vagy hogy nem ugyanazokat gondolom erről a "kedves" emberről,mint a többiek.(Na ha bárki ilyet gondolt,akkor kicsit sem ismer.)Én csak és kizárólag információkat közöltem..."

"Én csak annyit szólnék a témához, hogy felőlem lehet maga a Karajan is, ha nem képes jobbat, sőt csak rosszabbat kihozni a társaságból. Szerintem ezzel a stílussal csak rombol. Arról nem is beszélve, hogy a szopránt az első fél órában jól kicsinálta, majd nyávogott, hogy nincs G-énk és a végére pont olyan lett a darab, mint mikor elkezdtük. Szerintem. Hanghibákat észre sem vett, már igazán nem is erőltettük meg magunkat. Én egy szikrányi belső motivációt nem éreztem.
Sose felejtem el, mikor Iván elégedetlen volt a Dies Irae intenzitásával és egyszer bemutatta csak a zenekarral, hogy milyennek képzeli. Eléggé kirázott akkor minket a hideg és azonnal megértettük, hogy mi a szándéka.
A basszust vendéglátó szinthez hasonlítani???? A többiről nem is beszélve. NOOOMÁLIS???"

"Nincs fönn wiwen. :)"

"te már rég bejelölted volna, mi?
egyébként ma már azt gondoltam, hogy kifejezetten kedves és emberi volt, a Kesztleres viccét szellemesnek találtam (Kesztler bácsi írta az összhangzattan könyvet, amiből minden zenész megtanulhatja többek között a szűkített prímet :-))), és azt is gondolom, hogy nem rossz zenész.
te Gábor, nem azért volt velünk kedves, mert be akartad jelölni a wiwen, és elmondtad neki, hogy mi is?"

A Kalandparkról

... még nem is írtam, pedig kalandos volt :-)).

Miután két órát várakoztunk, hogy bekerüljünk az objektumba (vasárnap nem érdemes odamenni, mert az összes nagycsaládos és kisiskolás odanyomul, és tényleg kettő darab óra, mire az ember felszerelést kap és az oktatópályához jut).

Az oktatópálya kb 50 centire van a föld fölött, azért, hogy azon kipróbálja az ember a karabíner használatát, az ide-oda lengést, csúszást, stb. Elmondják a szabályokat, hány ember tartózkodhat egy-egy állomáson, a kötélen, a létrán, és hogy mennyire fontos és kötelező a folyamatos, karabíneres kibiztosítás. Azzal fenyegettek, hogy leszállítanak a pályáról, ha nem tartja be az ember a szabályokat.

Az oktatónk, egy fiatal srác, nagyon vicces dolgokat mondott, és tényleg mindenre odafigyelt. Én meg, amikor a huszadik óvodás próbálta kicsatolni a karabínerét előttem iszonyú lassan a piciny kis kezeikkel, akkor már el is felejtkeztem a biztosításról, és csak ott ácsorogtam, a soromra várva a platón. Becsatolás nélkül, merthogy elfelejtettem komolyan venni azt az 50 centit. Hallom ám:
- Hé, hé, hé! Mi történik ott?
Néztem körbe, hogy mi a baj... Aztán észbe kaptam.
- Ja, bocs. A fák tetején be fogom kötni magam, arra mérget vehetsz.
- Mindenki ezt mondja, de onnan nagyot lehet esni!
- Hát pont azért fogom tutira bekötni ott magam, mert sejtem, hogy így van ez...
- Tessék betartani a szabályokat!
- Oké, bocs. Nem fordul elő többet.
Kicsit megijedtem, hogy nem enged majd fel, mert nem bízik meg bennem...

Nagyon jó móka volt, annyira élvezetes. Az első pályán végigrohantunk Barbussal, nagyon könnyűnek találtuk. Aztán mentünk az óriás siklópályára, ami hihetetlen klassz. Ülsz a karabíneredben, és repkedsz. Aztán megbeszéltük Barbival, hogy legközelebb megkockáztatjuk a legdurvább pályát, ami a legmagasabbra van építve, és izmos férfiak is nehéznek találták, mert hogy mit szórakozzunk az egyszerűbb eresztésekkel. Na de akkorra már csak fél óra volt zárásig, úgyhogy kerestem egy olyan pályát, ami egy kicsit bonyolultabb, és fél óra alatt bejárható. Találtam is egyet, gyorsan fel is rohantam a létrán, úgy, hogy teljesen elfelejtkeztem a karabíneres biztosításról (kötelező a létramászás közben is biztosítani magunkat). Már a létra tetején voltam, amikor eszembe jutott. Gyorsan körbenéztem, hogy látja-e valaki a személyzet közül, mert akkor bajban vagyok... És akkor megpillantottam azt a srácot, aki az elején oktatott, és aki rám szólt, hogy miért nem biztosítom magam az oktatás alatt, mert hogy ugye majd a fa tetején is ezt fogom csinálni... Épp vacsorázott, az alatt a fa alatt állva, amire felszaladtam. Csak bámult rám tátott szájjal, megállt a falat a szájában, meg a szenya a kezében. Meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. Én viszont igen :-)))):
- Hát... becsszó egyszer sem csináltam ezt eddig. Látod, ilyen hatással vagy rám...
Azzal gyorsan tovább szaladtam felfelé a fán. Nem volt ideje válaszolni :-)))).

***

Megint lesz egy jó kis koncert szombaton. Egy Druschetzky misét éneklünk zenekarral, szólistákkal, tokkal-vonóval együtt. Tegnap eljött a karmester a próbára. Nem tudom minősíteni a viselkedését, mert minősíthetetlen. Nem nagyon találkoztam még ezzel az embertípussal közelebbről (talán a karvezetés tanárom a főiskolán volt ilyen... igen, ha jobban belegondolok ő is ilyen tuskó volt alapjáraton, de ő legalább igen nagytudású zenész, és az addig leélt kb 70 éve alatt sok dolgot letett a magyar kultúra asztalára, ezért megbocsátottunk neki. Én egyébként sokat jártam hozzá a főisi után látogatóba, mert bár félelmetes modora van, én azért szerettem. Mindig is jellemző volt rám a mazochizmus, ezzel még dolgoznom kell... :-))).

Szóval jött a ember, beszólogatott a végtelenül kedves és türelmes kórusunknak, aki (velem együtt, be kell vallanom...) a hátsó sorokban bemutatott neki az igazán durva részeknél, egyébként meg úgy tekintettünk rá, mint aki nem normális, tehát magasabb intelligenciával egyszerűen csak ráhagytuk. Nem ment mindig könnyen. Nehéz épelméjűként elviselni egy kulturálatlan, unintelligens ripacsot, aki lefikázza Purcellt (hogy szerinte nem tudott komponálni...), iszonyat kappanhangon énekel, ordítva, de azt kéri, hogy mi ne ordítsunk (nem is tudunk, a mi saját karnagyunk nem egy ordítós típus, rá a francia finomság jellemző), és mindezt affektálva...

Engem egyébként a ripacsság nem érintett meg, csak a legelső 5 percben. Aztán megszoktam, és csak figyeltem, mint egy új állatfajtát. Az egyetlen dolog, ami szíven ütött, az ez a beszólás volt: "Gloria in excelsis dedó" - Isten neve, a Deo helyett ("Dicsőség a magasságban Istennek" a szöveg). Aztán elgondolkodtam, hogy vajon bigott vagyok-e, és azért esett rosszul, de azt hiszem, hogy nem ezért. Egyszerűen senki nem szereti, ha az anyját szidják, és még ha egy féleszű is teszi, akkor is rosszul esik. Ezeket a szavakat, szövegeket én teljes szívemmel átélem. Az a mondat, hogy "Dicsőség a magasságban Istennek" egy igazi ujjongás a szívemből, és soha nem csak úgy mondom, a misén sem. Azt hiszem ezért esett rosszul ez a faragatlanság. (Na azért nem bőgtem át a fél éjszakát, és lefejezni sem kívánnám... :-)))))

***

Megint láttam egy jó filmet: La bestia nel cuore a címe, Cristina Comencini rendezte. Egy újabb olasz film :-)). (Ezek a filmek egyébként egy olaszos barátom kedvencei. Letöltöttük neki, és mivel én mindenre kíváncsi vagyok, amit mások - főleg a barátaim - jónak tartanak, hát meglesem a filmeket. Eddig még egyikben sem csalódtam - meg ahogy ismerem a srácot, nem is fogok, mert teljesen azonos az ízlésünk.)

2009. június 4., csütörtök

Precatio Pro Pace

Pászti Miklós szerzeménye. Hétfőn készült a felvétel Pécsett a kórusverseny gálakoncertjén.



2009. június 2., kedd

Tanulás

Elkezdtem tanulni. Múlt hét kedden, két nappal azután, hogy Kismami elment volt a töri vizsga. Képtelen voltam tanulni előtte, ott meg figyelni, és úgy remegett a kezem írás közben, hogy nem tudtam elolvasni amit leírtam. (Nem lett fényes, de nem javítom ki, az Ő emlékére benne marad az indexemben.)

Utána se nagyon ment egész héten, de csütörtökön valahogy belém tolult egy csomó erő, gyorsan leültem és megírtam az egyetlen esszét, ami még hátra volt, jóval a határidő után. Maradt az irodalom vizsga, amire meg éjjel-nappal olvasni kéne, de most az se megy. Illetve ma elkezdtem tanulni, és ennek kifejezetten örülök. Az még elrettent, hogy hogyan fogok tanítani, de az legalább örvendetes, hogy a tanulás elindult. Így legalább van esélyem. A tanárnő is rendes volt, mert megkértem, hogy két hét múlvára rakja a vizsgát, és így is tett. Szóval időm mint a tenger. Úgyis Bakonybélbe megyek a hétvégén, ott tutira tanulni fogok.

***

Zseniális könyvet olvasok. A szépséges Regitől kaptam (tényleg szép :-))), egyszer csak hozta a postás. Egy jezsuita szerzetes-atyával beszélget a könyv írója, Naszádi Kriszta, és ezek a beszélgetések vannak leírva. A szerzetes - Nemes Ödön atya - állati érdekes életet élt Japánban, és mindenféle, az életvezetéssel kapcsolatos tapasztalatait mondja el (többek között). Nagyon ajánlom. A címe: Szabadon, örömmel, szeretettel.

Ma ezt (is) olvastam benne:

"... Ez a nyugati kultúra nagy-nagy baja, hogy mindent meg akar érteni, mindent elemezni akar. A távolkeleti emberek nem. Bele tudnak simulni a misztériumba. Már megtapasztaltam, hogy Isten tart a tenyerén.Ő tudja, mikor mi lesz. Egy protestáns pásztor barátomtól tanultam Japánban, hogy ha valami szokatlannal, betegséggel, nehézséggel találkozik, akkor rögtön, előre hálát ad, mert hisz abban, hogy ha Isten ezt nem akadályozta meg, akkor előbb-utóbb a javára fogja fordítani. ..."

***

Pillanatképek a pécsi kórusverseny hétvégéjéről, az Óbudai Kamarakórus szemszögéből. (Ezeket a képeket ma tette fel az egyik srác, hátha valakit érdekel egy ilyen atmoszférája.)

Pécs

Régen nagyon szerettem utazni a kórussal. Mindenfelé jártunk nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte.

A mostani hétvégét alig vártam, hogy vége legyen. Nagyon rosszul éreztem magam, volt egy olyan nap, amikor legszívesebben ordítottam volna, nem voltam egyedül eleget, pedig vágytam rá, és ezért türelmetlen is voltam bizonyos helyzetekkel és emberekkel szemben. Egy darabig nem mutattam ki, hanem befelé irányítottam, amitől elkezdtem remegni egy idő után, és nem tudtam megállni. Szörnyű volt. Aztán már nem tudtam nem kimutatni, ezt meg utálom, mert próbálok mindent belül lerendezni, de most a Mami-történések idegállapota mellett egyszerűen nem ment egy bizonyos ponton túl.

Például az nagyon zavart, hogy a szobatársaim - egy kivétellel - folyamatosan szidtak valamit meg elégedetlenkedtek. Minden rossz volt, a szállás, a reggeli, az ágy, a szoba, a fürdő, a WC, MINDEN!!!!! Az agyamra ment egy idő után. Ja, és persze embereket is folyamatosan fikáztak. Annyira elszoktam már ettől. Én is ilyen voltam régen, de most már sem nem panaszkodom nyilvánosan, sem nem pletykálok ki embereket egy ideje, és olyanok sincsenek a közvetlen környezetemben, akik ezt tennék... Az volt a legjobb, hogy ketten is a szobatársaim közül mélyen hívő keresztények... Ezzel szembesülni mindig nagy csalódás nekem. Hát nem arról szól a dolog, hogy ilyeneket már nem csinálunk, mert az újjászületéshez ez is hozzátartozik? Eléggé el vagyok maradva azt hiszem abban a tekintetben, hogy miről is szól az Istennel való kapcsolat, és hogy az mit visz végbe a szívünkben. Az enyémben azt mindenképp véghez vitte, hogy rossznak tartom a mások fikázását és a folyamatos, nyilvános panaszkodást és nyarvogást olyan dolgokon (de ha jól belegondolok nem csak olyanokon), amiken nem tudunk változtatni, ezért nem csinálom. Na az ilyesmikhez nem volt idegem abban a lelkiállapotban, amiben vagyok.

Elment a kórus két este is bulizni, egyszerűen nem tudtam velük menni, egyetlen porcikám sem kívánta. Visszamentem a szállásra mindkétszer, és végre egyedül lehettem, nem kellett visszanyomkodnom a szomorúságot. Még az is rossz érzés volt, hogy elmentem egy koncertre az utolsó este, ami legalább annyira vicces is volt mint szakmailag remek. Az járt a fejemben, hogy nem kellene ilyeneken ülnöm még egy jó pár napig-hétig, mert nem esik jól...

Most nem megyek egy darabig kórusra. Majd ha sokkal jobban leszek.

2009. május 27., szerda

Egy kemény nap

De jó lenne, ha ennél már nem lenne keményebb... Nem ringatom magam ebbe az illúzióba. Lesz még egy gyászmise is, és a hiányérzet sem csökkenni tűnik, hanem napról napra növekszik.

Nagyon rossz este egyedül hazajönni. Borzasztóan rosszul viselem a dolgot, és úgy tűnik egyre rosszabbul. Ma megpróbáltam tanítani, de majdnem elsírtam magam az órán, úgyhogy a holnapi óráimat lemondtam, és csak reménykedem, hogy jövő hétre már olyan állapotba kerülök, hogy képes leszek figyelni, meg felkészülni. (Ma reggel az a felkészülés, ami máskor 10 percig tart, 50 percet vett igénybe...)

Ma is egész nap együtt voltunk a Kishúgommal, meg aztán Anyukánkkal is, egészen estig. Annyira jó, hogy így együtt vagyunk... Nem tudom hogy bírnám egyedül, este is elég rossz, amikor hazajövök az üres lakásba, a gondolataimmal együtt. A gondolataim is elég rosszak, de az a film, ami folyamatosan pereg a fejemben az utolsó másfél óráról a legrosszabb... Anya ma elmondta, hogy a Kismami személyi igazolványában csak egyetlen kép van, rólam. Úristen! Fogalmam sem volt arról, hogy ENNYIRE szeretett. A saját fiáról, aki pedig a kedvence volt, sem tartott képet magánál. Egyedül rólam. Egész nap sírtam ma ezután...

Még kóruson is. Pénteken Pécsre utazunk a kórusversenyre, és Purcell Temetési mondatok (Funeral Sentences) című művét énekeljük. Egy hangot sem tudtam elénekelni belőle a próbán, ki kellett mennem és végigbőgtem az egészet, kintről hallgatva. A legrosszabb, hogy értem a szöveget, amit énekelünk, és hozzá a zene... mint egy ravatalozóban.







Meg akarom kérni a kórust, hogy szombaton a versenyen a Mami emlékére énekeljük el (lehet, hogy én nem leszek képes...), és hogy a gyászmisére is jöjjenek el, ha elegendően ráérnek...

Nem nagyon tudok enni. Vasárnap óta ma ettem először szilárd ételt (belém erőltették az Anyuék), egyébként csak levesen élek meg HohesC-n meg ásványvizen. Nem direkt csinálom, de ma már lázas is lettem estére. És ma már azt is éreztem, hogy kezd nagyon rossz lenni már a fájdalom, legszívesebben elkezdenék hárítani. Persze amint rajta kapom magamat leállítom és megélem a féjdalmat a maga teljességében, csak hát sokszor legszívesebben elkerülném.

Mindenki borzasztó együttérző és empatikus, ami annyira jól esik. Nincs szükségem sajnálatra, meg részvétre sem ha valaki nem képes rá, de volt ma egy sokkolóan lelketlen (nem rossz indulatból történt, hozzá teszem) párbeszéd egy nagyon magabiztos, mindent-én-tudok-a-legjobban lánytól a kórusból. Kiültem a folyosóra, mert nem találtam a helyem a próba elején az emberek között a teremben. Ő jött, látta, hogy szomorú vagyok, megölelt, és minden kérdés nélkül (mindenki más rögtön kérdezett...) azt mondta széles mosollyal:
- Bármi is a baj, minden jobb lesz! :-DDDD
- A halottak nem támadnak fel... :-(((((
- Gondolj arra, hogy ők már jó helyen vannak :-DDDD
- Hát.. nem tudok erre gondolni, amikor ott voltam valakinek a haldoklása mellett... foglmad sincs milyen ez
- De van! Én már hónapok óta nézem a nagypapámét!
Azzal elviharzott. Szóhoz sem tudtam jutni a sokktól (merthogy ő az egyik legértelmesebb és elvileg a legmagasabb szellemi és lelki szinten álló kórustársunk párja, szintén ilyen képpel saját magáról a fejében... kineziológus és reiki gyógyító a lány, mindenféle ezoterikus dologgal foglalkozik...), és megijedtem ettől a tapintatlanságtól. Addig zavart a dolog, amíg haza nem értem, akkor írtam neki egy levelet:

"az egyetlen ok ami miatt írok, mert borzasztóan bántott ahogy a kóruson lekezelted a gyászt amit a szívemben viselek, és azt éreztem, hogy ezt meg kell mondanom.

nem csak gondolkodni szokott az ember. a fejemben pontosan tudom, hogy jó helyre került - mélyen hívő keresztényként meg főleg -, azonban a gyász az ÉRZÉSEKRŐL szól, és teljesen természetes dolog. NEM KELL vidámnak és könnyednek lennem, amikor 3 nappal ezelőtt meghalt valaki, akit szerettem. és FOGALMAD SINCS milyen tapasztaláson mentem keresztül. nem ecsetelem neked, mert láthatóan azt hiszed, hogy mindent jobban tudsz és mindenről több meglátásod van. az, hogy követed a nagypapád HANYATLÁSÁT hónapról hónapra elhiszem, hogy szomorú, de kicsit más valakinek az utolsó óráinak szenvedésénél és haláltusájánál 5 centire lenni az arcától... gondolom, hogy 3 nappal később ezt az élmény hatalmas mosollyal az arcomon, a "minden jó!!!" gondolattal a fejemben kellene a hátam mögé hajítanom... hát, én nem vagyok ennyire fasza. én még a konzervatív gyászolás híve vagyok, amíg csak tart. és ez az élmény a legdurvább, amit eddig az életem során megtapasztaltam, eléggé sokkoló. (gondolom te már megélted ezt párszor, ezért tudod ennyire lazán kezelni. nem irigyellek.)

a reakciód minden empatikus készségtől és lelki finomságtól mentes volt, meglehetősen tapintatlan, durva, önző, és meglepett, az az igazság. nem vártam együttérzést (mások szerint ez elvárható ebben a helyzetben), sajnálatot meg főleg nem, de ezzel a reakcióval még most sem tudok mit kezdeni. semmi részvét nem volt benne az iránt, hogy én mit érzek. kizárólag arról szólt, hogy mit kell ilyenkor érezni, mert TE ezt GONDOLOD, hogy így működik.

nem sértődtem meg mielőtt azt hinnéd. kifejezetten fájt a stílusod. bocsánat, ha ez is durvának hat, de hidd el nem durvább, mint amit kaptam. és csak azért írtam le, hogy tanulhass belőle.

szeretettel

i
"

Tényleg kizárólag azért küldtem el, hogy valakitől megkapja és ha nem a fennsőbbrendűsége hajtja, akkor elgondolkodhasson és másokra tudjon figyelni legközelebb. Nem biztos, hogy igazam van, de eltörpül most minden az elmúlt napok hatása mellett, teljesen lényegtelenné válik, hogy igazam van-e vagy nincs. Nem rosszindulatból írtam, amit írtam. Még nem kaptam választ.

2009. február 2., hétfő

Fa

Ezt olvastam a mai lélekemelőben:

"Mi az értékesebb?


Szerelmesek zuhogó esőben, egymás kezét fogva kacarászva bandukolnak...; a barátom kisfia a tornafelszerelését elcserélte egy golyós-tollért...; tudós professzorasszony belép egy kármelita kolostorba (Edit Stein)...; hallom, hogy egy szimpatikus fiatalember a jól fizető, biztonságos állását fölcseréli egy kockázatos vállalkozásra... . Miért? - Az ilyen és hasonló "őrültségek" értetlenséget és botránkozást váltanak ki az úgymond normális emberekből, mert hiszen ezek a cselekedetek nem férnek bele sem az uralkodó viselkedési normákba, sem a megszokott értékrendbe, amely a fajlagos teljesítmény, meg a hasznossági mutatók szerint mér le mindent, és mivel a fenti dolgok pénzértékben nem fejezhetők ki, azok előtt az emberek értetlenül csóválják a fejüket. S ha mégis megpróbálkoznak az értékeléssel, akkor ilyen eredményre jutnak: az ilyen egyének növelik a veszteséglistát, kárt okoznak, csőddel fenyegetnek, vagy - a közfelfogással megegyezően - egyenesen veszélyeseknek minősítik őket mind saját maguk, mind a környezetük számára.
De hát tényleg ilyen egysíkú, mondhatni mennyiségorientált a mi mai emberi életünk? Mindenesetre annyira igazságosnak kell lennünk, hogy a kritikát megfogalmazókat komolyan kell venni. Mert hát mi is lenne velünk, ha mindig és mindenki a haszontalan időtöltésben lelné örömét, vagy keservesen megteremtett értékeinket könnyelműen elherdálnánk, vagy átgondolatlan kalandjainkon rajtavesztenénk. Bizony az élet kőkemény fundamentuma az egymásra épülő lassú növekedés, a számításokkal megalapozott tervezés és megújuló képesség. Hangsúlyozzuk, hogy fundamentuma, amelyre ráépülhet a ház. S bármennyire szép, praktikus és berendezett is az elkészült épület, abból még hiányzik valami nagyon lényeges dolog, az emberi élet, amely szabad, burjánzó, érzelmileg telített, olykor irracionális és művészetekkel megáldott, transzcendens igényű csodálatos valóság. Ezért hallatlanul nagyra kell értékelnünk a felülemelkedés minden reális kísérletét. Szóval a valós, és nem a vakmerő vállalkozásról van szó. Tudnunk kell azonban, hogy az igazi mozgató rugó, egy bizonyos talentum még rejtve van, a környezetében élő emberek még nem érzékelik és nem is látják, de magát az illetőt nem hagyja békén, és "furcsa" cselekvésre indítja. A szerelmes ember viselkedésében meglepő változások következnek be szinte átmenet nélkül. Átrendeződik értékrendje; de hát nagy dolgok születésének lehetünk tanúi. Érthető a kisgyermek szüleinek megdöbbenése, és jól teszik, ha itt és most közbelépnek, de közben azért gondolkozzanak el azon, hogy az is meglehet, hogy ezáltal gyermekükben egy más értékrend talentuma csillant fel. A kármelita szerzetes (és egy más dimenzióban a vállalkozó) sem bolond, hanem belső indítástól vezérelve "látó" ember. Az emberi életet a hétköznapi látásmódtól sokkal nagyobb, transzcendens perspektívában látja, s ez olyan lenyűgözően csodálatos a számára, hogy magával ragadja, de nem fátum-szerűen, hanem a maga részéről tudatos döntéssel. Persze, hogy ezt azonnal nem érti meg a környezete, hiszen ők más szemüvegen nézik az eseményeket. Viszont emberi világunk gazdagságának lassú megértése felé mindnyájunknak el kell indulnunk. Be kell látnunk, hogy valamennyi új értékre mozduló ember olyan kincset jelent, amely valamennyiünket gazdagít, és sokkal, de sokkal értékesebbé tesz.

Dr. Balázs Pál"

És az jutott eszembe, hogy én is egy másik világban élek már egy ideje. És ma rájöttem, hogy még sokan vannak így.

Két hete költöztem el, egy gyönyörűséges cserépkályhában fával fűtök. Eleve a bérleti díjam elképesztően alacsony, és ebben már a víz, a közös ktg és a szemétdíj is benne van. Ezen kívül csak az áramért kell fizetnem, mert a fát ingyen kapom. Számomra teljesen ismeretlen emberek csak úgy hozzák, egy köszönömért cserébe. Fel is aprítják nekem. A múlt héten majdnem minden nap ott várt rám egy halom a bejárati ajtóm előtt...

(Az a történet, hogy két hónapig nem volt lakója a lakásnak, de hogy ne hűljön ki, a tulajdonos gyülekezetéből odajárt egy Laci nevű férfi fűteni minden másnap. Ő mutatta meg nekem is hogyan kell begyújtani, hol a pince stb, és azóta pedig ő az, aki hetente többször is fát hoz nekem. Úgy érzi szükségem van a fára, ezért biztosítja azt. Tehát teljesen ingyen fűtök. És már eddig is annyi fát hozott, amennyi egész februárra elég lesz talán.
A másik meg a tulajdonos bátyja, aki a múlt héten egyik nap eljött, és két órán keresztül darabolt több mázsa fát, amit én képtelen lettem volna, hiszen se baltám, se fűrészem nincs. Hozott baltát is, itt hagyta, Laci meg vett fűrészt.)


Ma egy egész teherautónyit hozott Laci és egy - mellesleg rendkívül jóképű :-))) - srác (persze itt elhasznált és kidobásra kerülő lécekre kell gondolni meg kimaradt hasábokra, nem a klasszikus tűzifára, de akkor is!), és amikor azt kérdeztem, hogy mennyit kell nekem ezért fizetnem és kinek, csak az volt a válasz:
- Ez nem így működik. Mi nem a világi normák szerint működünk. Ha valakinek szüksége van fára - (mellesleg én SOHA, egyetlen szóval nem mondtam, hogy szükségem lenne rá, hiszen nem is ismerem ezeket az embereket...), - mi elvisszük hozzá. Megtehetjük, és elég, ha csak hálát érzel, mert az egy nagyon szép érzés, egyenértékű az öröm érzésével. Mindenkinek jó. Neked is, hogy érezheted, meg nekünk is, akik örömet okozunk neked, így mi is örülünk.

Már régebben is éreztem, hogy én egy ilyen világban élek belül, és ilyenre is vágyom... Ez hihetetlen, hogy ebben a beteg és egyre lejjebb csúszó világban ilyen létezik... És tényleg nem kérnek semmit cserébe! És nem egy szekta tagjai, "csak" keresztények...

Annyira más lett körülöttem a világ azóta, hogy bennem is teljesen más lett - vagyis szeptember óta, de még jobban azóta, hogy saját otthonom is van, ahol a saját belső világomban létezhetek, mint valami kis szigeten. Leírhatatlan a különbség. Ezt nem is lehet magyarázni, mert akik ebben élnek úgyis tudják, akik pedig nem, úgysem értenék. Istenben élek minden pillanatban, és egyre azt veszem észre, hogy a külvilágban is egyre mélyebben, könnyebben és többször ezt élem. Már nagyon ritkán imádkozom az ima klasszikus értelmében, mert az életem minden pillanata ima, de nem befelé fordulós vagy szenteskedő (na pont ezért nehéz ezt megmagyarázni, mert mindenkinek lesz egy elképzelése arról, hogy vajon ez akkor most mit is jelenthet, és jujj akkor biztos hülye meg becsavarodott lett szegény...), hanem pont hogy nyitottabb, befogadóbb és megértőbb lettem. És minden pillanatban hatalmas boldogságban élek, de ez sem azt jelenti, hogy nincsenek padlófogások. De vannak, csak Istennel együtt fogom meg a padlót, Ő pedig hamar felemel úgy, hogy meg is mutatja a padlófogás okát. Minden nap tanít, szeretettel és elfogadással, és arra tanít leginkább, hogy ahogy engem olyannak szeret amilyen vagyok, el kell fogadnom, hogy mindenki mást is olyannak szeret amilyennek megteremtette, mert még azokat is a maguk tökéletességében látja, akiket én elkerülök... És akkor vannak pillanatok, amikor még azokat is tudom szeretni ezzel a szeretettel, akiket legszívesebben elfelejtenék.

Viszont ami nagyon okos dolog volt tőlem: megint túlvállaltam magam. Ezt viszont nagyon sajnálom. Bevállaltam megint egy esti csoportot - így megint iszonyú sok órám lett, plusz kórusra se tudok majd járni, mert pont abban az időben van. Na ez nekem a nagy tanítás: tudni nemet mondani. csak azért nem mondtam nemet, mert nem akartam csalódást okozni a főnökönek. Mindig felhív, hogy milyen csoportot szeretnék (sose megyek be amikor csoportosztás van, mert sose tudom mikor van), most is, amikor van kb 180 angoltanár és feleannyi csoport a világválság miatt. Rengeteg csoport megszűnt, sok tanárnak nem jut óra, én meg dugig vagyok és folyamatosan kapnék újakat... Szóval nem mertem csalódást okozni neki, ha már ennyire kedves hozzám...

Holnap kirándulni megyünk Barbussal :-))). Ma kipattant a fejéből, hogy nosza, én meg olyan vagyok, aki kapható az ilyesmire, nem sokat kell fűzködni (a héten még nem indul az egyetem, utolsó szabad keddem). Bár kifejezetten rosszul esik kimozdulni az otthonomból, egyszerűen boldogság csak úgy itthon lenni, zenét hallgatni a kályha mellett egy teával ücsörögve, vagy olvasni az újdonsült olvasósarkomban (sose volt még ilyenem :-)), de kirándulni és Barbival lenni mindig öröm, szóval egyáltalán nem bánom.

2009. január 26., hétfő

Világhír!!! :-)

Hát kérem szépen... Mi is felkerültünk a YouTube-ra. Tessék:


Claudio Monteverdi: Io mi son giovinetta (ez a kedvencem :-))





Kodály: Norvég leányok





Lajtha László: Rondel





(Ott áll mögöttem Lóri :-)) Majd írni is fogok, de most nincs kedvem. Időm az rengeteg lenne... Annyi minden történt-történik mostanában, hogy nem tudom hol kezdjem... Így inkább el sem kezdem.)

2008. október 31., péntek

Koncert körút

Tegnap este Kecskeméten koncerteztünk a kórussal, szerdán Budapesten. Mindkét alkalommal Rossini Petite Messe Solennelle című művében közreműködtünk. Lesz még két koncert Pécsett, aminek annyira nem örülök, de remélem, hogy hétvégén lesz, amikor a Győrből járó egyetemisták khm... nem tartózkodnak ott...

Nos, Rossini nem kimondottan egy visszafogott egyházi szerző volt... ez nagyon jól hallatszott a szólisták előadásán, akik egytől egyig legalábbis minimum egy Verdi opera hős áriáját tolták ki a torkukon a szólótételüknél, ahogy csak kifért. A mű sem írja be magát a legremekebb darabok könyvébe, de van 3 nagyon szép tétele, ha valaki esetleg meghallgatná. Egyöntetűen sokunknak a Kyrie, a Gratias és az Agnus Dei tételek tetszettek. A többit akár el is hagyhatnák, bár azért itt vannak a linkek (már amelyiket megtaláltam a youtube-on, azok sem egy előadásból származnak, elég vegyes felvágott) azokhoz is, aztán ki-ki döntsön magának: Gloria in excelsis Deo, Domine Deus, Qui tollis, Quoniam, Cum Sancto Spiritu, Credo, Crucifixus, Et resurrexit, Il preludio religioso, Sanctus-Benedictus, O Salutaris.

(Most hallgatom, és igen, az Agnus Dei a legesleggyönyörűbb... amikor azt énekeltük, hogy Dona nobis pacem - Adj nekünk békét - majdnem elsírtam magam mindkét koncerten, annyira átérzem a jelentését ennek a könyörgésnek...).

Érdemes pár szót szólni az előadóművész csapatról. Eléggé hibrid énekes eresztés, a legérdekesebb személyiség az alt szólista volt a Padödős Falusi Mariann személyében, aki hát valljuk be őszintén nem éppen operaénekesi hanggal rendelkezik. Nagyon kedves ember, jópofa, közvetlen (megmutatta a dzsungelben elszenvedett csípéseit... szedéééééén... :-)))), csak épp csilingelő hangja nincs, ellenben van neki erősen fátyolos - egyébként így valóban kuriózum - hangja. És hát hihetetlenül elő tudja adni magát még egy misében is. Sokat mosolyogtam rajta, de nem rosszból. Jó volt nekem nézni, ahogy énekel. Élvezte minden percét, próbált össze-összekacsingatni a többi énekessel, de azok annyira saját magukkal meg a (nem is annyira) gyönyörű hangjukkal voltak elfoglalva, hogy senki nem volt partnere a csintalanságban. Ezt sajnáltam. Én biztos visszacsintalankodtam volna, ha én énekelek vele :-))). Jajj, és majdnem elfelejtettem az estélyi ruhájának a leírását... Felül egy tündibündi, flitteres csili-vili selyem-szerű blúz, ámde alul! Egy kockás halásznadrág, majdnem térdig érő fekete bakanccsal megspékelve. És egy rózsaszín szemüveg zárta a sort. Hát nem volt hétköznapi, nekem tetszett.

A basszista az operaház magánénekese, Jekl László volt, a tenor a Cotton Clubos László Boldizsár (ő volt a szervező egyébként, mindenkit ő hívott a produkcióba), a szopránt egy Bia Levin nevű svéd énekesnő énekelte - elképesztően nem volt egységes az egész. A karnagy - és egyben aki egy szintin játszott elvileg harmónium hangszínen - az egykor legendás Bergendy Szalonzenekar bár-billentyűse, Hajdú Sándor volt. Hát... voltak izzasztó pillanatok, amikor nem intett be a kórusnak, a kórus meg ugyanazt az egy akkordot tartotta kb háromszor annyi ideig, mint kellett volna. Alattunk az egyébként a szegedi opera zseniális zongoristája, Zalánki Rita játszott, és már eljátszotta ugyanazt a futamot, ami közben tovább kellett volna mennünk, ámde mi nem tudtunk, mert nem volt egyértelmű a karnagy bácsi. Aztán valahogy mégis továbbmentünk egységesen, és ő még egyszer eljátszotta a futamot :-)))). Volt egy másik hely, ahol a szólisták egyszerűen eltűntek az erdőben, nem találtak el egy hangközt, és ez a tehetséges teremtés mentette meg a helyzetet, mert bejátszotta az ő záróakkordjukat meg a mi kezdőakkordunkat, amikor veszni látta a csatát. És mindezt úgy, mintha bele lett volna komponálva a műbe. Félelmetes volt. Ő volt az est hőse.

Kecskeméten egyébként már egy fokkal jobb volt a helyzet, ott csak egy részt ütött el a bácsi, egy zárlatot, amit nagyon sajnáltam. Itt a szólisták is jobban énekeltek, nem voltak hamisak, teljesen jól be lehetett lépni rájuk. Az utolsó pécsi előadáson biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz minden. Egyébként a szerdai előadás után az volt az általános vélemény, hogy a kórus volt a legjobb... Milyen jó kis koncert lehetett, mi? És az emberek fizettek azért, hogy hallhassák!

Kecskemétre kocsikkal mentünk. Ági autójában utaztam még rajtunk kívül 3 emberrel, egy fiúval közöttünk. Ő volt az egyetlen, aki benn öltözött, amikor a lányok is, de mivel megígérte, hogy nem néz oda, a kabátakasztó felé fordult amiért a többi fiú lehülyézte, Ági pedig, aki roppant vicces figura, ezt fűzte hozzá:
- Hát, nem tudod Ákos mit vesztettél, hogy a kabátokat bámultad helyettünk. Láthattál volna karfiol fenekeket, cellulitiszes combokat, szoptatós melleket, löttyedt hasakat, szőrös hónaljakat, repedt sarkakat, gombás lábujjakat és szőrös lábszárakat.

:-DDDDD Mind az öten hahotáztunk.

***

Ha valaki depressziós, az NE nézze meg Mundruczó Kornél Delta című filmjét. Hosszú idő óta ma volt időm először moziba menni (a koncertek miatt szabadnapot kaptunk a kóruspróbáról), és már rég ajánlották, hogy nézzem meg, mert hogy annyira, de annyira jó film! Annyira, de annyira nyomasztott, hogy csak na! Rájöttem, hogy régen nagyon szerettem az ilyen depis filmeket, de egy ideje alapjáraton vidámabb lett a személyiségem, ezért most már inkább nyomasztanak. Szóval voltak benne gyönyörű képek és zenék, de köszönöm szépen, inkább nem.

***

Hétfőn úgy ébredtem, hogy nagyon rossz volt a lelkemnek. Nem volt semmi oka, illetve közvetlen oka nem volt, csak az időről időre előtüremkedő szorongás. Két napig úgy veszekedtem a Teremtővel, hogy még egy kocsis is megirigyelhetett volna, amiket mondtam... Izsák azt mondta, hogy lehet perlekedni az Úrral... Hát ennek lehet, hogy nem örült annyira az Úr... Azt kifogásoltam leginkább, hogy nem szól semmit, hiába kérdezek. Olyan érzés volt, mintha nem is lenne senki, aki meghallgasson, hiába tépem a számat. Fontos dolgokban tettem fel kérdéseket, és nem jött válasz, hát bepipultam a sokadik után. Akkor egy ponton előszedtem a bibliámat, és eléggé bunkó stílusban kezdeményeztem egy "párbeszédet" (kb mint egy óvodás a nagypapájával :-))):
- Basszus, nem igaz, hogy még mindig nem szólsz semmit. Nem elég, hogy nem látom semminek értelmét, útmutatást várok, erre Te meg hallgatsz... Ja, most is tök feleslegesen kérem, hogy szólj a könyvön keresztül, csak magamat fogom szórakoztatni, hogy kinyitom és elolvasok kedvtelésből egy passzust, köszike! - azzal kinyitottam, és ahol kinyílt, elkezdtem olvasni.
- "Az Úr, Izrael Istene, ezt mondja rólad, Báruk: Te így beszélsz: Jaj nekem, mert az Úr kínnal tetézi fájdalmamat! Belefáradtam a sóhajtozásba, nem találok nyugalmat! Ezt feleld neki: Így szól az Úr: Nézd csak, amit építettem, azt most lerombolom, és amit ültettem, azt most kigyomlálom az egész országban. És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek! Mert most veszedelmet hozok minden emberre - így szól az Úr -, de te életedet ajándékba kapod, bárhová mégy." (Jer 45,2-5)

Igenis, értettem.

Azóta megint barátok vagyunk, és megint teljes nyugalom van itt belül... :-))))

2008. szeptember 14., vasárnap

Köszöntő versike

A kórusunkban az a szokás, hogy a szép kerek születésnapokat jól megünnepeljük, és titokban mindig meglepjük a szülinapost valamivel, és mindig titokban szerveződik minden, általában olyan levelezőlista gyártásával, amiből egyedül az ünnepelt marad ki.

Idén egy nagyon kedves lánynak lesz a 3o. szülinapja, a férje pedig megkért mindenkit a kórusban, hogy írjon kézzel egy versikét, amiket aztán majd egybefűz könyv formátumba.

Az a helyzet, hogy nagyon nem szeretek verset írni (meg elemezni sem, de az most más tészta). Tavaly írtam egyet Karácsonyra a másik blogon, mert az jött belőlem, úgy éreztem le kell írnom, de rendelésre nem megy. Így hát megkérdeztem a férjet, hogy jó lesz-e a tavalyi karácsonyi kézzel írva... Azt mondta ha alkalomhoz illő, akkor jöhet. Hát... nem éppen. Talán ha Karácsonykor született volna, de novemberi, úgyhogy nincs mese, alkotnom kell.

Aztán ma eszembe jutott a HÉV-en (na igen. Ismét a HÉV... Karmikus a kapcsolatunk :-))) egy kicsiny rigmus, amit aztán továbbfejlesztettem a metrón és a trolin, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon jól szórakoztam. Aztán megmutattam a 18 éves tanítványomnak, és most gondoltam megosztom Veletek is. A történet háttere, hogy az ünnepelték október végére várják a babájukat, tehát már nagy pocakkal közlekedik. Előre is elnézést kérek azoktól, akik most csalódnak az értelmi képességeimben :-D. Tehát:

Kerek esztendő

Ancsa-anya énekelget,
torkán vibrálva röppen ki a magas "cé".
Ezt gondolja tán magában
elmélázva szólamában:
"Harmincéves lettem. Jé...!?

Biztos meglep majd a kórus,
így szokás, s ez kerek év,
na de vajon mit kapok majd?
Hasznos holmit? Csicsás bóvlit?
Szerintem eeeegy... KÖNYVECSKÉT!

Tán mindenki rigmust rittyent,
megtartva a rímelést..."
S egy boldog mosoly keretében,
kétvonalas regiszterben dudorászva
megeteti gyermekét.

Ancsa-anya, mind kívánunk
százhúsz boldog évet még,
egészséget, szeretetet,
tűzijáték-féleséget.
Ja, és még a magas "cé"-t.