Köszöntő versike

A kórusunkban az a szokás, hogy a szép kerek születésnapokat jól megünnepeljük, és titokban mindig meglepjük a szülinapost valamivel, és mindig titokban szerveződik minden, általában olyan levelezőlista gyártásával, amiből egyedül az ünnepelt marad ki.

Idén egy nagyon kedves lánynak lesz a 3o. szülinapja, a férje pedig megkért mindenkit a kórusban, hogy írjon kézzel egy versikét, amiket aztán majd egybefűz könyv formátumba.

Az a helyzet, hogy nagyon nem szeretek verset írni (meg elemezni sem, de az most más tészta). Tavaly írtam egyet Karácsonyra a másik blogon, mert az jött belőlem, úgy éreztem le kell írnom, de rendelésre nem megy. Így hát megkérdeztem a férjet, hogy jó lesz-e a tavalyi karácsonyi kézzel írva... Azt mondta ha alkalomhoz illő, akkor jöhet. Hát... nem éppen. Talán ha Karácsonykor született volna, de novemberi, úgyhogy nincs mese, alkotnom kell.

Aztán ma eszembe jutott a HÉV-en (na igen. Ismét a HÉV... Karmikus a kapcsolatunk :-))) egy kicsiny rigmus, amit aztán továbbfejlesztettem a metrón és a trolin, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon jól szórakoztam. Aztán megmutattam a 18 éves tanítványomnak, és most gondoltam megosztom Veletek is. A történet háttere, hogy az ünnepelték október végére várják a babájukat, tehát már nagy pocakkal közlekedik. Előre is elnézést kérek azoktól, akik most csalódnak az értelmi képességeimben :-D. Tehát:

Kerek esztendő

Ancsa-anya énekelget,
torkán vibrálva röppen ki a magas "cé".
Ezt gondolja tán magában
elmélázva szólamában:
"Harmincéves lettem. Jé...!?

Biztos meglep majd a kórus,
így szokás, s ez kerek év,
na de vajon mit kapok majd?
Hasznos holmit? Csicsás bóvlit?
Szerintem eeeegy... KÖNYVECSKÉT!

Tán mindenki rigmust rittyent,
megtartva a rímelést..."
S egy boldog mosoly keretében,
kétvonalas regiszterben dudorászva
megeteti gyermekét.

Ancsa-anya, mind kívánunk
százhúsz boldog évet még,
egészséget, szeretetet,
tűzijáték-féleséget.
Ja, és még a magas "cé"-t.