Egy új blog

Csak spanyoltanulásra: colibrí

El innen!

Minden megvan Rómába. Visszajeleztek a bencés nővérek, hogy szívesen látnak a kolostorban (jobbra a képen), és annyit fizetek, amennyit akarok vagy tudok. 7 éjszakát fogok náluk tölteni, a kolostor pedig a város közepén van, ami fantasztikus a közlekedés szempontjából. Úgy látom, hogy gyönyörű szállásom lesz. Nem? Elképesztő, hogy másfél hét alatt elintéződött az egész római nyaralás. Tényleg mennem kell...

Elhatároztam, hogy a jövő évi két egyetemen való hajtás és egész állás után jövő nyáron elmegyek egy évre, legalább 3 helyre a világban. Az egyik mindenképp Spanyolország lesz, a másik pedig talán az USA, de inkább Latin-Amerika. A harmadik talán Japán, rég vágyom oda. Most megtáltosodtam attól, hogy hamarosan megint teljesül egy gyerekkori álmom a Colosseum láthatásával, és mivel a Fuji hegy is egy ilyen, arra gondoltam kicsit felgyorsíthatnám az eseményeket... Bár ha most jobban belegondolok, akkor lehet, hogy mégis inkább Latin-Amerikába megyek majd, főleg a spanyol miatt, mert ha már tanulom, akkor ott legalább gyakorolhatom is, nem beszélve arról, hogy a Machu Picchu is meg Mexikóváros vizitálása is nagy álmom... igaz, azok felnőttkori álmok, és a gyerekkoriaké az elsőbbség. Na, pont ezért kell gyorsan letudni majd a Fujit meg a piramisokat, hogy végre felnőhessek minden szempontból. :-))))) Aztán majd mint Che Guevara, felpattanok egy mocira, és uzsgyi, becserkészem a dél-amerikai országokat.

Most látom csak milyen termékeny voltam ebben a hónapban.

Róka koma majdnem beficcent ma

Reggel 9 körül pánikszerűen felhívtam a húgomat (ő ugyanis elég rossz alvó szegény, sokszor átéli azt a fantasztikus élményt, amiben ma egész nap részem volt):
- Te figyi! Mit szoktál csinálni, amikor csak két órát alszol éjjel, és már reggel fél 8-kor hányingered van a kialvatlanságtól, és így kell majd 10 órát dolgoznod? Mit vegyek be? 3 liter kávé, drog, vagy mi segít?
- Nem tudom. Én ilyenkor megpróbálom túlélni a napot...

Én is megpróbáltam, délután 4-kor már az ájulás határán. Brutális volt ma. Ami nagyon érdekes, hogy az óráimon viszont iszonyat pörögtem, és mindenek ellenére kaptam pont ma több nagyon szép elismerést. Reggel jókat röhögtünk az egyik céges csoportban, és amikor elég jó hangulatban kifelé tartottunk, megjegyezte egy kollégájuk, hogy mindig mosolyogva jönnek ki az óráról, mire az egyik lány azt mondta, hogy ez a tanárnőjük miatt van. Én ebből semmit nem hallottam, csak nagyon vigyorgott rám az ember, amikor kifelé araszoltam a teremből, és amikor nem értettem, hogy miért, elmondták, hogy mi hangzott el. Ez teljességgel bearanyozta a hányingerben gazdag napomat.

Aztán az egyik ma vizsgázós csoportomban volt egy nagyon szigorú tekintetű lány. Teljesen meg voltam győződve, hogy utál hozzám járni, soha nem láttam mosolyogni, vagy részt venni az órákon. A vizsga végén megkérdeztem tőle, hogy van-e kritikája az óráimmal kapcsolatban, mert szívesen veszem, hiszen abból tanulok. Mondhat bármit mind emberileg, mind szakmailag. Azt mondta, hogy szeretné, ha szeptembertől is én tanítanám majd, mert nagyon megszerette az angolt... Kicsit meglepődtem, mondanom sem kell.

Egy másik srác meg azt mondta, hogy energiabomba vagyok, pedig épp akkor gondoltam arra, hogy hova dobjam ki a taccsot... Mondom neki, te figyelj, ez tök jó, de két órát aludtam a múlt éjjel, most az lenne a legkedvencebb kedvenc programom, hogy kidőlnék a sorból így együltő helyemben, majd kb 9-10 órával később nyitnám csak ki a pillámat... Aszongya, hogy egyáltalán nem látszik, sőt, csak még jobban pörgök mint egyébként, pedig az sem lassú. Biztos nem véletlen, hogy a húgom néha úgy véli, hogy marslakó vagyok...

Na a spanyolon már csak próbáltam ébren maradni.

Eszembe jutott

Évekkel ezelőtt volt a kedvencem, nem tudtam megállni, hogy ne nézzek meg csak még egy részt, meg még egyet, aztán azt vettem észre, hogy már kora reggel van. Most is nagy kedvenc, a két sorozat egyike, amelyiket egyáltalán megnézem. (A másik a Friends.) Sok év után most végignéztem az összes részét, többször is. Nem vagyok tucctuccos fajta, de ez jó zene szerintem. Nem beszélve a képekről. Jó kis összeállítás. :-)






Még valami eszembe jutott. Már másodszor került elő az elmúlt napokban a változás gondolata. Azt gondolom, hogy minden a világon folyamatosan változik, mert semmi nem stagnál az életben, bármennyire is szeretnénk. Ha nincs input, akkor hanyatlás a változás iránya. Hm, nem éppen pozitív. Nem lehet megmászni a Himaláját strandpapucsban és szapora légzés nélkül. A spirituális, de egyáltalán, minden fejlődés olyan, mint a hegymászás. Erőt kell belefeccölni, másképp nem történik "semmi". Illetve hát... semmi = lassú szálldigálás lefelé. Szóval nem lehet várni arra, hogy valami történik magától, mert csak akkor történik VALAMI, ha munka van benne. Csak akkor. "Magától" csak entrópia történik. Nem feltétlenül a fénysebességgel határos tempóban, de biztosan. Szép lassan.

Csomó új dolog

Újra az ELTE diákja leszek, ez most már biztos. 84 pontom van, a ponthatárt pedig idén 70-nél húzták meg éppen ma.

És megyek Rómába, ez is biztos. Ma megvettem a jegyet, most olcsó szállást keresek, és Emma, aki művészettörténész, örömmel felajánlotta, hogy összeállít nekem egy személyre szabott, az igényeimnek, személyiségemnek és érdeklődési körömnek megfelelő útitervet az egy hétre. Azt hiszem rég vártam valamit ennyire. Teljesen felvillanyoz. Olyan rég voltam már ilyen igazi nyaraláson, amikor minden új, felfedezésre vár, plusz még egy régi álmom teljesül. Egy római látogatás is olyan régi álom, mint Athén volt.

Español hablado

Másfél évvel ezelőtt kb. ültünk az egyik tanártársammal a Diageo nevű cég aulájában. Mindketten arra vártunk, hogy megérkezzen a tanítványunk. Épp aznap állítottam spanyol nyelvűre a telefonomat, mondván, hogy megtettem az első lépést azért, hogy elkezdjek spanyolul tanulni. Nagy büszkén meséltem neki ezt, amikor kiderült, hogy spanyol tanár kollégám.

Múlt héten befejeződött a kedd-csütörtök esti csoportom, ma elkezdődött egy teljesen kezdő spanyol nyelvtanfolyam a Katedránál. Az ott tanító tanároknak fele áron lehet járni, isteni jelnek vettem ezt, mert hogy már 4 éve készülök beiratkozni, csak sosem indult olyankor, amikor nekem nem volt órám. A tanfolyam kezdete előtt fél órával beiratkoztam, és nagyon megörültem, hogy az a tanár fog tanítani, akivel a Diageoban beszélgettem másfél éve. Pedig vannak egy páran spanyolosok...

Elképesztő jó volt, több szempontból is. Egyrészt mint tanár rengeteget tanultam abból, hogy a diákjaim hogy érezhetik magukat, amikor egy kukkot sem értenek abból, amikor gyorsan és összefüggően hablatyolok nekik. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy a tanár folyamatosan magyarázott spanyolul, és noha nem beszélem a nyelvet, mégis abszolút megértettem az átfogó értelmét annak, amit közölni akart. Eszembe sem jutott fordítani. Az mókás volt, hogy végig angolul beszéltem az órán, mert az volt a fejemben, hogy idegen nyelven kell megszólalni, és úgy meg csak angolul tudok, spanyolul semmiképp, és így, mivel a tanár sem akart magyarul beszélni, ő is angolul beszélt, amikor magyarázott. :-))))) Ezt roppant viccesnek találtam. Nagyon jó élmény volt, és nagyon sokat számít, hogy angolul ennyire jól tudok, mert sok a hasonlóság, nyelvtani terminusok terén is. Csak egy példa: ugyanúgy hívják a személyes névmást (personal pronoun), mint angolul, csak spanyolosan. Így azért sokkal könnyebb. Hasonló hangzók is vannak, ez is ismerőssé teszi a dolgot.

Megint azt érzem, hogy léptem egyet előre az álmaim megvalósítása terén. Most megyek házit csinálni. :-))))))

Ha valamit soha nem gondoltam volna,

akkor az az, hogy maximum pontot kapok az ELTE angoltanári mesterszak szóbeli felvételijén... Hihetetlen. Az ELTE-n!

Ha be is kerülök, mert az egyéb pontjaimmal együtt elegendő lesz az összpontszámom (majd 21-én derül ki, akkor van a ponthúzás - tavaly 60 pont volt, nekem 77 van, csak nem lesz éktelenül sokkal magasabb tavaly óta...), akkor az egyik kedves katedrás kollégám lesz az egyik tanárom, ami elég vicces. Ami viszont kifejezetten nagyszerű, az az, hogy minden tanítási napon Géher István irodája mellett fogok elhaladni, aki nemcsak Shakespeare szakértő (tavaly a szakdolgozatom témája), hanem Flannery O'Connor munkáit is fordította - illetve ha szerencsém van, tanulmányokat is írt O'Connorral kapcsolatban (a TDK dolgozat anyaga). Már több, mint szép, egyszer-egyszer lehet, hogy majd be is tévedek az irodájába... Már tavaly a szakdolgozattal kapcsolatban is ajánlották a tanáraim, hogy keressem fel, akkor nem tettem. Most viszont meg fogom tenni, ha ott leszek, már eldöntöttem. Csak reménykedem abban, hogy tanítani is fog.

Felvételi? Nem uncsi!

Na, ma minden megvolt, amiről két héttel ezelőtt írtam. Vége a kötelezettségeknek, írhatok a saját gyönyörűségemre (ezen a nyáron két történetet szeretnék megírni, és így emelni nyaranként a darabszámot), foglalkozhatok a TDK dolgozattal és Flannery O'Connorral, fordíthatom a kedvenc könyvemet, és végre van időm tanítani is. Jövő héttől kezdődnek az intenzív tanfolyamok.

A felvételiről viszont vicces élményeim vannak (főleg a mai kettőről...). Tegnap az ELTE-re mentem, ahol a többi jelentkezővel szemben, akik 12 perceket voltak benn, én 25 percet töltöttem el, igen vidám és jó hangulatban. Meglátjuk, hogy ez jó vagy sem.

Ma viszont úgy indult a nap, hogy a vonatozás után megérkeztem Szombathelyre, ahol a felvételi bizottság már kb ötször kérdezte, hogy hol vagyok. 8-kor kezdődött a vizsga, én a vonat miatt csak fél 10-re értem oda. Rögtön be is mentem, lobogtatva az egyetlen szál behívót. Megkérdezte a jegyző, hogy
- Hát a diplomái és leckekönyvei hol vannak?
- Otthon.
- De el kellett volna hozni őket... Rajta volt a behívón... - amit én egyáltalán nem olvastam el, és ez volt a probléma forrása. Valahogy kimaradt. Sajnos nagyon jellemző...
A jegyzőn kívül ott ült egy volt tanárom, ő ugye nem volt annyira gáz, mert ismer, de ott ült még két, erősen szocreál kinézetű, szigorú tekintetű matróna is a pedagógia tanszékről. Én pedig nem tétováztam sokat, jól bemutatkoztam, az ismeretlen hölgyek előtt igaz önmagamat megcsillantva (tényleg ilyen vagyok...), imígyen debütálva a javából:
- Akkor ez szívás - mondtam én a felvételi bizottságnak.
- Elég nagy - mondta a szigorúbb fizimiskájú.
Elképesztő fáradtnak éreztem magam ezen a ponton. Utaztam 3 órát, hogy remekeljek a felvételin, és a saját hülyeségem miatt csak egy kirándulás lett belőle...
- Hát... így jártam.
- Nagyon okos. Nem tud valakit otthon felhívni, hogy szkenneljék be gyorsan, és küldjék át, majd pedig a könyvtárban kinyomtatja?
- Nem nagyon...
A végén eszembe jutott, hogy mindent gondosan (bak vagyok, kérem szépen!!!!) elküldtem egyszer emailben magamnak, beszkennelve az egész. Kinyomtattam a könyvtárban, de addigra már szétestem koncentrálásilag. A fénymásolatokkal diadalittasan bevonultam ismét, nagyon örültek, és megengedték, hogy felvételizzek, de csak úgy, hogy az elkövetkező két hétben ismét elutazom Szombathelyre, csak azért, hogy az eredetiket bemutassam. (A történet vége, hogy még a viszontagságok ellenére is egy híján maximum pontot kaptam a felvételin nyújtott teljesítményemre, úgyhogy nem befolyásolta őket negatívan a lehengerlő személyiségem. :-)

Ezzel az élménnyel szálltam újra vonatra délben, hogy a délután 2-kor esedékes felvételi vizsgán megjelenjek a Károli Református Egyetemen. A vonat menetrend szerint 4-kor ér be, de mindig késik. Ezt előre jeleztem, azt mondták megvárnak. Negyed 5 volt, és még mindig nem értünk a Délibe, kicsit aggódtam, és már meg kell mondanom becsületesen, hogy iszonyúan fáradt voltam. Felhívtam őket, hogy mi a szitu, azt mondták, hogy úgyis nagyon sokan vannak, tutira ott lesznek még 5 után is. Odaértem 40-re, és épp a legutolsó felvételiző volt bent. Rám azonban láthatóan nem számítottak, már elvitték a cuccaimat, kihúzták a nevemet, és lemondtak rólam. Amikor kijött egy hölgy, és szóltam neki, hogy még én is vagyok, akkor elballagott a cuccaimért, visszahívta a már időközben elszállingózó vizsgabizottságot, és gondolom, hogy mint egy nagy púp a hátukra, úgy hiányozván a velem való beszélgetés, behívtak. Néha közben az órát nézték, már nagyon mentek volna. Én meg azt éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak azt, hogy gondolkodási időt adjak magamnak egy-egy kérdésnél. Egy nyelvészeti kérdésre azt válaszoltam:
- Ezt a kérdést passzolnám.
Erre nevettek egyet, majd továbbpasszoltak az irodalmárnak, akivel a beszélgetés során viszont az derült ki, hogy ugyanazt az írót szeretjük, sőt, nem csak vele, hanem az egész irodalom tanszék Flannery O'Connor fan :-)))). Summa summarum, amikor visszahívtak, hogy megmondják a pontszámomat, azt mondták, hogy ugyan elpasszoltam egy kérdést, ők mégis majdnem maximum pontot adnak, mert az összbenyomásuk igen jó volt, és szeretnének ott látni engem szeptemberben.

Már csak az a kérdés, hogy az ELTE is így érez-e... Mert én meg leginkább ott szeretném látni magam szeptembertől. Még hogy egy felvételi (főleg 3!) nem kalandos... :-)))