Mindig is úgy gondoltam, éreztem, hogy a napi zsolozsma elmondása rendkívül unalmas egyedül, ehhez társak (de legalább egy) kellenek. (Azt el sem tudom képzelni milyen lehet, ha az ember házastársa nem társ ebben.) Ezért örülök annyira, hogy a bakonybéli "lelki alma mater"-em két imaórát is közvetít mindennap, a vesperást és a kompletóriumot. Nem mindennap tudok mindkettőhöz vagy akár valamelyikhez is csatlakozni, de igyekeztem úgy alakítani a napi- és órarendemet, hogy legalább az egyik beleférjen. Amikor váratlanul lehetőség nyílik egy olyan napon, amikor elvileg egyik sem fér bele az időmbe - ezek a keddek és a csütörtökök - mégis csatlakozni valami ok folytán, igyekszem kihasználni az alkalmat.
Ezen a héten így alakult a csütörtöki nap. A legutolsó órám, ami 9-ig tart, átkerült szerdára, így felszabadult a kompletórium ideje. Azt kell mondjam, hogy mivel nem szoktam csütörtökön kompletóriumot mondani, újszerűnek hatottak mind a szövegek, mind pedig az antifónák. Nagyon meglepett és megérintett az aznap elénekelt 38. zsoltár, mert az aznapi események mintegy összefoglalójaként zárta a napot.
Így szóltam: „Vigyázok utamra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel.
Megzabolázom ajkam, amíg gonosz ember áll velem szemben.”
Elnémultam, szótlan lettem és hallgattam, megfosztva minden jótól, kiújult ismét fájdalmam.
Égett a szívem bensőmben, töprengésemben tűz emésztett engem.
Megoldódott nyelvem, s így szóltam: „Add tudtomra, Uram, életem végét.
Hadd tudjam meg napjaim számát, s hogy milyen rövid az életem!”
Íme, napjaimat néhány araszra mérted, életem ideje előtted semmiség.
Bizony csak egy sóhajtás az ember, mint az árnyék, úgy fogynak napjai.
Minden vesződsége csak hiúság, kincset gyűjt, de nem tudja, ki veszi hasznát.
Most hát mit várhatnék, Uram? Reményem egyedül benned van.
Minden gonoszságomból ragadj ki engem, az esztelenek gúnyolódásának ne vess oda prédául.
Elnémulok és többé nem nyitom ki számat, mert ez a te végzésed.
Csapásaid vedd le rólam, elpusztulok sújtó kezed alatt.
Megfenyíted az embert bűne miatt, semmivé teszed vágyait, mint molyok a ruhát,
csak egy fuvallat minden ember.
Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj kiáltó szavamra.
Ne zárd be füledet, amikor siránkozom, hiszen jövevény vagyok előtted,
zarándok, miként atyáink.
Vedd le rólam büntető szemed, hogy örömben élhessek, mielőtt elmegyek és nem leszek többé.
Rengeteg kérdést felvetett bennem a törékenységgel, betegséggel, halállal (másokéval és a sajátommal), lehetőségekkel és feladatokkal, imádsággal, istenkapcsolattal, Isten ígéretével és még sok mással kapcsolatban.
