Na de ezt viszont sajnos nem:
Diversity
Ez a legelső megjelenésük, míg az előző a döntős műsoruk.
***
Hétfő hosszú nap volt. Reggeltől egyfolytában lenyomtam 8 órát, aztán rohantam haza, majd a Sziklakápolnába vissza énekelni a Lóri Anyujának tiszteletére adott koncerten. Az én drága barátaim meg ott ültek az első sorban (fő, hogy zárt körű volt...), én meg nem tudtam arról, hogy eljönnek, mert nem jelentették be előre. Szóval azt mondták, hogy már azért érdemes volt eljönniük, amikor meglátták az arcomat, amikor megláttam őket. Aztán tanakodás zajlott, hogy mi legyen, mert eredetileg az volt a terv, hogy Barbushoz mennek és ott is alusznak, én viszont nem megyek velük, bármennyire is szeretnék, mert kedd reggel viszonylag korántól van órám egész nap, este megspékelve egy keresztelővel. Az lett a vége, hogy hozzám jöttek, és ott is aludtak mind a hárman, aminek az lett a vége, hogy 2 azaz KETTŐ db órát aludtam, mert elbeszélgettük az időt, és úgy mentem dolgozni másnap...
... és nem irigyeltem a tanítványaimat egy kicsit sem. Nem voltam türelmetlen velük, még arra sem volt energiám. A legelső órán konkrétan bealudtam egy pillanatra... és akkor, amikor észre vettem, hogy ez történt, felpattantam, majd kaptam egy capuccinót, ami felébresztett és ébren tartott egészen délutánig, amikor is kaptam még egyet. Borzasztó volt küzdeni az álmossággal. Nem is tudom már elképzelni, hogy nem is olyan régen még képes voltam arra, hogy ezt egy héten 3-4-szer megcsináljam. Illetve olyan is volt Londonban, hogy semennyit nem aludtam, mert egész éjjel beszélgettem, és másnap reggel 8-kor úgy mentem dolgozni három állásban (reggel takarítás a néniknél, aztán ajándékbolt délutánig, este 9-10-ig pizzéria...). Még jó, hogy csak két vége van a gyertyának. Nem apróztam el. Na ezt ma már nem bírnám. Egy ilyen is kiütős ma már hetekre.
Tegnap elmentek a barátaim autóstoppos országjárásra. Az utazást így oldják meg, a szállást pedig becsöngetős alapon. Tegnap azt írták, hogy egészen Keszthelyig jutottak, szuper szállással. Én meg itthon maradtam, pedig imádom az ilyet, és régebben csináltam is. Dániában (ott is laktam több mint fél évig) stoppoltam, mert nem volt pénzem jegyre, és Barbival a Caminón is így utaztunk Finisterreből vissza Compostelába. És mindig is olyan barátokra vágytam, akik ebben szívesen benne vannak. Majdnem negyven évesen lettek ilyen barátaim... Meg egyáltalán, baráti társaságom. Eddig ilyen nem volt. Barátaim voltak, csak külön-külön kapcsolatokban. Úgy, hogy egész banda, úgy nem. Most már az is van. Úgy látszik ez a nyár ilyen. Bicikli túra, baráti társaság, stoppolás, országjárás (még ha nélkülem is, de történik, és én mindenképp szívesen ott lennék, nem kérdés). Csomó minden, amire már hosszú évek óta vágytam, vártam.
Még a jövő hét brutál gálya, de aztán jön a maximális szellemi és lelki töltődés: egy hét János-kurzus Hódmezővásárhelyen, majdnem egy hét időtöltés Bakonybélben rögtön onnan (félig-meddig lelkigyakorlattal - megkértem Ábelt, hogy a hivatással kapcsolatban állítsunk össze egy lelkigyakorlatot nekem), majd a biciklitúra Bakonybélből indulással. Türelmesen várom, hogy eljöjjenek ezek a szívmelengető dolgok.
... és nem irigyeltem a tanítványaimat egy kicsit sem. Nem voltam türelmetlen velük, még arra sem volt energiám. A legelső órán konkrétan bealudtam egy pillanatra... és akkor, amikor észre vettem, hogy ez történt, felpattantam, majd kaptam egy capuccinót, ami felébresztett és ébren tartott egészen délutánig, amikor is kaptam még egyet. Borzasztó volt küzdeni az álmossággal. Nem is tudom már elképzelni, hogy nem is olyan régen még képes voltam arra, hogy ezt egy héten 3-4-szer megcsináljam. Illetve olyan is volt Londonban, hogy semennyit nem aludtam, mert egész éjjel beszélgettem, és másnap reggel 8-kor úgy mentem dolgozni három állásban (reggel takarítás a néniknél, aztán ajándékbolt délutánig, este 9-10-ig pizzéria...). Még jó, hogy csak két vége van a gyertyának. Nem apróztam el. Na ezt ma már nem bírnám. Egy ilyen is kiütős ma már hetekre.
Tegnap elmentek a barátaim autóstoppos országjárásra. Az utazást így oldják meg, a szállást pedig becsöngetős alapon. Tegnap azt írták, hogy egészen Keszthelyig jutottak, szuper szállással. Én meg itthon maradtam, pedig imádom az ilyet, és régebben csináltam is. Dániában (ott is laktam több mint fél évig) stoppoltam, mert nem volt pénzem jegyre, és Barbival a Caminón is így utaztunk Finisterreből vissza Compostelába. És mindig is olyan barátokra vágytam, akik ebben szívesen benne vannak. Majdnem negyven évesen lettek ilyen barátaim... Meg egyáltalán, baráti társaságom. Eddig ilyen nem volt. Barátaim voltak, csak külön-külön kapcsolatokban. Úgy, hogy egész banda, úgy nem. Most már az is van. Úgy látszik ez a nyár ilyen. Bicikli túra, baráti társaság, stoppolás, országjárás (még ha nélkülem is, de történik, és én mindenképp szívesen ott lennék, nem kérdés). Csomó minden, amire már hosszú évek óta vágytam, vártam.
Még a jövő hét brutál gálya, de aztán jön a maximális szellemi és lelki töltődés: egy hét János-kurzus Hódmezővásárhelyen, majdnem egy hét időtöltés Bakonybélben rögtön onnan (félig-meddig lelkigyakorlattal - megkértem Ábelt, hogy a hivatással kapcsolatban állítsunk össze egy lelkigyakorlatot nekem), majd a biciklitúra Bakonybélből indulással. Türelmesen várom, hogy eljöjjenek ezek a szívmelengető dolgok.
