Bakonybél

Találkoztam ismét egy olyan emberrel, amilyen én szeretnék lenni. Kb hat nyelven beszél, három hangszeren játszik, nagyon szépen énekel, kórust vezet, ezer dolgot csinál, közösséget épít, kedves, figyelmes, intelligens, és járt a Caminón. Ő Izsák, a bakonybéli bencés monostorból.

Amikor megérkeztem hétfőn a helyre azt éreztem, hogy ez az, amire vágyom, ez kell nekem! Most már tudom, hogy mit keresek, és szeretném is megtalálni. A hely, a szellem, az odafigyelés, a nyugalom, a szépség és még sorolhatnám. A négy nap alatt sajnáltam, hogy nem fiúnak születtem, mert ott is maradtam volna rögtön a monostorban, ha ez így van. Azonnal, gondolkodás nélkül. Beálltam volna szerzetesnek.

Azt hiszem a hat hetes nyár megkoronázása volt ez a négy nap, bizonyos szempontból a legértékesebb négy napja az életemnek, és nem hiszem, hogy túloznék. Nem is tudom szavakkal kifejezni mennyire jó volt... mert nem találok rá szavakat, és nem is biztos, hogy kell rá találnom.

Ráébredtem fontos dolgokra, voltak nagy beszélgetések (Izsákkal és az atyával, Ábellel is), amik után változott egy csomó dolog bennem, elolvastam 2,5 könyvet, C.S.Lewist enyhén szólva megkedveltem (az ő egyik könyve volt a könyvek egyike. Annyira lebilincselt, hogy reggel 7 körül elkezdtem, az esti imaóra előtt (8 óra) 2 perccel fejeztem be (2o8 oldal). Most egy másik könyvét olvasom, és elhatároztam, hogy megszerzem az összes, vallással foglalkozó írását... és ezzel el is árultam milyen szempontból volt a legértékesebb elmúlt négy napja az életemnek...), naponta négyszer gregorián éneklős zsolozsmára mentem teljesen önszántamból úgy, hogy nem vagyok katolikus - sőt, kereszténynek sem mondanám magamat -, ahol általában ketten voltunk valamelyik szerzetessel. Volt kulcsom a templomhoz, ahova egyszer orgonálni is bementem, egyébként amikor csak akartam, kinyithattam és bemehettem. A monostorhoz tartozik egy héthektáros, gyönyörű arborétum, valamint gyógynövényt is termesztenek, lekvárt főznek, van gyümölcsös kert, és még sok minden, de főleg LÉLEK és (mennyire szentimentálisnak hangzik!) szeretetközösség, lelki intimitás, ami annyira hiányzik nekem napi szinten. Barátokkal (különösen Barbival) ugyan megvan ez, csak velük meg nem találkozom minden nap. Rájöttem, hogy szükségem van egy naponta érintkező szeretetközösségre, ami magától értetődően a család a legjobb esetben, de ha nem az a sorsa az embernek, hogy családja legyen, akkor valami mást kell találnia, ami kielégíti ezt az igényét... És hát magas a mérce, nem lehet akármilyen közösség, mint ahogy akármilyen család se lehet.

Ami szintén nagyon jó volt, hogy rajtam kívül nem volt más vendég, és a három szerzetes közül mindig csak egy volt otthon - vagy egy sem, akkor teljesen egyedül voltam a monostorban egész nap - illetve kivéve az első estét, amikor az esti imára megérkezett Ábel, a második nap reggeli imán pedig még ott volt Izsák is. A harmadik szerzetestársuk - Anzelm - az erdőben remetéskedik a héten, ővele nem találkoztam.

Nem akartam haza jönni, de most nem azért, mert nem jó itthon vagy Budapesten, hanem mert azt éreztem, hogy ott van az otthonom. Már most azon gondolkodom, hogy mikor tudok legelőbb visszamenni.

Mást nem nagyon tudok mesélni róla, még dolgozik az élmény mindenféle szempontból... remélem sokáig fog is, ez most nagyon kellett már. Inkább felteszem a képeket, azok magukért beszélnek. A Rubljov Szentháromság ikont azért tettem ide, mert Ábel ma reggel áthozta a vendégház konyhájába a másolatát, és kb egy órán keresztül elmagyarázta egy zöld tea mellett a konyha asztalnál ülve a kép szimbolikáját hatalmas szeretetettel és tudással :-))))) (A templomról készítettem pár képet, de annyi barokk templomot lehet látni mindenfelé, azt nem tartottam annyira érdekesnek, ezért nem tettem ide.)