A. Tarkovszkij

Egyszer valakitől kaptam egy Arszenyij Tarkovszkij verset. Most én is találtam egy nagyon jópofát. Annál is inkább tetszik, mert Paul Klee festő az egyik legnagyobb kedvencem. Láttam egy gyűjteményes kiállítást a képeiből Londonban mielőtt hazajöttem, nagyon megható volt azokat a festményeket látni, amikkel kapcsolatban csak a nyálam csorgott folyton, amikor albumokban nézegettem őket, és arról ábrándoztam, hogy milyen jó lenne egyszer majd élőben látni őket...

PAUL KLEE

Hol volt, hol nem egy piktor, Paul Klee,

Hegyeken túl, hetedhét határban.

Sok-sok színes plajbásszal az allé

Fái közt ült naphosszat magában.

Rajzolt pár száz négyzetet meg hurkot,

Afrikát, fiút az állomásra,

Égszínkék pendelyben ördöglurkót,

Csillagot s vadat a menny falára.

De nem alkotott a ceruzája

A világról igazolványképet,

Melyen sorakoznak regulázva

Víz és város, emberek s a gépek.

Azt akarta, hogy vonalak, foltok,

Mint a tücskök júliusi éjen,

Érthetõen szóljanak, megoldott

Nyelvvel, és egy szép reggel a képen

Felkomorlott szárnya, homlokorma

A halál sötétlõ angyalának,

Megértette Klee, ütött az óra,

S búcsút mondott Múzsának, barátnak.

Majd lehunyta a szemeit is Klee,

Soha még ily gyászos, szürke hajnal!

Ám ha Klee bõszebb lett volna kissé,

Naturálisabb lett vón az angyal.

Az az angyal jól megrázta volna

Csontjainkat, s akkor aztán végünk!

Mint a piktor, hullanánk a porba.

De mondjátok: hát kell ez minékünk?

Jobb a múzeum a cinteremnél,

Sétálhattok olykor, s fõleg élve,

Ott, hol sorba rakva lóg Paul Klee

Sok-sok furcsa, kék és sárga képe.