Londonország

Csak gyűlik, gyűlik a fejemben a sokminden, amiről aaaaannyira szeretnék mesélni... de egyáltalán nincs időm. Félelmetes. Állandóan fogalmazom amit majd megosztok pl a múlt hétvégi Weight flow contact tréninggel kapcsolatban, amin részt vettem, és ami elképesztően jó volt. De erre sincs időm, mert mindig órákat töltök el írással, és most nincsenek óráim. És sokáig nem is lesznek, mert...

... mert szombaton Londonba utazom többek között a gyerekekhez, Amandához és Rafihoz, akiket már két éve nem láttam, mert még Veszprémben laktunk, amikor meglátogattak, az meg már nem most volt, különösen ha arra gondolok, hogy azóta meg már Győrben is laktam majdnem egy évig, Pesten meg már lassan másfél éve lakom. Azelőtt pedig fél évvel voltam én náluk a Bat- és Bar-mitzwah-jukon, amikor felnőtté avatták őket. 8 évesek voltak, amikor megismerkedtünk, most 15 évesek... Ja, ikrek egyébként. Pont, mint két tojás (itt még háromévesen):



Amanda sötétbarna szemű, barnás bőrű, gyönyörűen énekel és zongorázik, egyébként színésznek sem lenne rossz, láttam egy-két iskolai előadásukat, ahol lesöpörte az összes osztálytársát a színpadról a tehetségével. Nyugodt természetű, ez a képen is látszik. Már háromévesen is végig tudta ülni egy szó nélkül a fotózást. Rafi kék szemű, nagyon fehér bőrű, csellista és jazz-zongorista, gyönyörű szoprán hangja volt még három éve. Imádtam, amikor énekelt vagy csellózott, én meg zongorán kísértem a könnyebb nótákat (mert azért annyira sajnos nem tudok zongizni). Egyébként meg mindent tud a tudományokról, már nyolcévesen is a tudományos könyveket imádta olvasni. Sajtkukac-a-fenekében típus, nem tud egy helyben maradni. A legviccesebb, hogy Amanda a zöldségeket és a gyümölcsöt csípi, Rafi meg a húsos fazék - húst hússal mindig. Ezért aztán azt csinálták mindig, hogy a tányérjukon megették ami nekik bejött, aztán tányért cseréltek :-))))))). Imádom őket. Most kb ilyenek:


Na szóval megyek szombaton, és csak két hét múlva jövök. Azalatt az idő alatt pedig nem hiszem, hogy fogok tudni blogozni, optimálisan legalábbis nem. Majd meglátjuk.

Meg aztán utána sem igen... mert a kórussal Nyíregyházára megyünk egy kórusversenyre, aztán Barbussal megjárjuk a magyar Camino (Via Margaritarium) Mátra-Börzsöny szakaszát, és én még azt is tervezem, hogy elvonulok Bakonybélbe, a bencés szerzetesekhez csendes elmélkedésre szeptember első hetében, mert csak a 8-i héten kezdődik a nyelvisi. Szóval nem leszek egy ideig. Pedig annyi mindenről akarnók írni...

Ma éreztem egyébként először azt az izgalmat, hogy újra ott leszek nemsokára a kedvenc helyeimen - Greenwich park, Tower Bridge, és a Globe színház! Legalább három előadásra elmegyek, már eldöntöttem, de ha tehetném, minden nap odaállítanék. Felejthetetlen. Vasárnap este pont koncertet ad az a kórus, akikkel másfél évig énekeltem, amíg ott éltem. Velük olyan helyeken szerepelhettem, mint a cambridge-i King's College kápolnája, vagy a National Portrait Gallery illetve a híres Queen Elizabeth Hall. És pont még egy vasárnap ott leszek, akkor meg el tudok menni egy istentiszteletre abba az anglikán templomba, Kensingtonban, ahova jártam.

És hát a nénik... Takarítottam két néninél. Mrs Nicol zongorista volt ifjúkorában:



Mindig vásárolt nekem kaját, és készített pudingot, amit ott ettem meg helyben üdítővel kísérve, valamint csomagolt a munka végén elemózsiát. Amikor folyton felfáztam, akkor árpalevet készített minden alkalommal, kutya bajom nem volt utána évekig. Volt egy gyönyörű kép róla, amikor 24 éves volt. Szinte megbabonázott a szépsége, portörlés közben mindig jól megnéztem a képet. Elkértem tőle mielőtt hazajöttem, és ő nekem adta.

Mrs Westlake-nél mindig úgy kezdődött a takarítás, hogy teácskát főztünk és kekszikét eddegéltünk, bájosan csevegve a háború előtti életéről, aztán mehetett a meló:




Minden kérdésemre válaszolt, bármit kérdeztem, nekem pedig voltak időnként cifra kérdéseim... Neki legalább 2-2,5 évig véres és gennyes fekélyek borították a lábát, sokáig kórházban is volt vele hónapokig, ahol minden nap meglátogattam. Akkor volt egy járvány a kórházban, sok idős beteg meghalt. Nagyon féltem, hogy nem jön ki onnan, annyira gyenge volt. Néha elsírta magát előttem az elviselhetetlen fájdalomtól, de senki más előtt nem láttam sírni, nagyon erősen tartotta magát. Mégis, engem valahogy elfogadott, előttem megnyílt, pedig echte angol... Ott voltam aznap reggel, amikor meghalt a férje, a temetésre is meghívott mint barátot... Imádom és tisztelem őket, és amióta itthon vagyok minden hónapban felhívom őket telefonon. Dolgozni is nagyon szerettem náluk. Ma már mindketten közel 87 évesek. Annyiszor elmegyek hozzájuk a tíz nap alatt, ahányszor csak tehetem, mert ki tudja látom-e még őket...

És ott van Sharon, az én vicces barátném, és Robin, a férje:


Sharon mellrákkal küzdött, és mielőtt hazajöttem 2oo5 nyarán, a kemótól kopasz volt, ezért odajött hozzánk az egyik parkban egy buddhista szerzetes, mert azt hitte, hogy ő is az... És érdekes dolgokat mondott mindannyiunkról (még egy szlovák barátnőm, Renata is velünk volt akkor). Én, az akkor még erősen szkeptikus, egyetlen szót sem szóltam, mert nem hittem a pacáknak. Akkor már néztem nagy kerek szemekkel, amikor elmondta, hogy tanár vagyok, és hogy ne menjek férjhez 37 éves korom előtt - és én akkor már évek óta azt gondoltam magamnak, hogy 37 évesen szeretnék családot alapítani, vagy legalábbis megállapodni, de senkinek nem mondtam el. Ő mondta azt is, hogy ne csak a keresztény tanokkal foglalkozzam, hanem nyíljak meg a keleti filozófiák felé is, a buddhizmust és a taoizmust is tanulmányozzam esetleg, mert nem csak a kereszténység létezik. Akkor azt válaszoltam neki nagy magabiztosan, hogy pont elég nekem Jézus (akivel egyáltalán nem foglalkoztam, nem is tudtam róla semmit) és a keresztény vallás (amit meg megvetettem). És eltelt másfél év, eszembe sem jutott a pasi, és egy szép napon azon kaptam magam, hogy a yin-yang jellel a nyakamban érzem jól magam, sorakoznak a taoista, buddhista és egyéb keleti dolgokkal foglalkozó könyvek a polcomon, szufista tanokkal tudok azonosulni, és a francba... pont ezt mondta a buddhista annak idején.