Nagyon jó és a hét vége felé eléggé megrázó lelkigyakorlat volt a mostani. Persze egy lelkigyakorlat annál sokkal személyesebb, mint hogy megossza az ember, épp erről is szól, a befelé tekintésről, de azért megfogalmazódott bennem néhány dolog, természetesen egyik sem újdonság.
Azt hiszem, elsődlegesen azt fogalmaztam meg, hogy rendkívül hálás vagyok azokért a nagyszerű emberekért, akik most körülvesznek. Ha nem lettek volna olyanok, akik nagy fájdalmat okozva kikerültek az életemből, a mostani barátaim nagy része nem lenne. Ez a lelkigyakorlat nagyrészt arról szólt. hogy átértékeljem a múltbeli fájdalmas végű kapcsolataimat, és megköszönjem azt, hogy már nincsenek a közelemben. Elképesztő olyan spirituálisan magas szinten létező és mellesleg lelkileg és intellektuálisan is példaértékű embereket mondhatni a barátaimnak, mint amilyenek a barátaim. Ordító a különbség néhány múltbeli kapcsolattal...
Nyilván ez azért van, mert az ember fejlődik, ha akarja, ha nem. Folyamatosan. Ha tesz érte, akkor felfelé halad, és akkor olyan irányban cserélődnek a hozzá közel állók, ha pedig nem tesz érte, akkor csúszni kezd, amit egy idő után már elég nehéz megállítani, mert észre sem veszi az ember.
A lelkigyakorlat alatt azt is megértettem, és maximálisan elfogadtam, hogy miért menekülnek valamibe emberek. Alkoholba, kapcsolatokba, szerekhez, stb. Rendkívül nehéz ítélet nélkül vagy a megítéltetés lehetőségének a fájdalma nelkül szembenézni azzal a különbséggel, amilyennek gondoljuk magunkat és amilyenek igazából vagyunk. Hatalmas erő kell hozzá, aztán pedig álhatatos kitartás, hogy az értékek felé haladni kezdjünk, elfogadva a sorozatos bukás-felállás kimerítő kettősét. Erőn felüli munka - és a legtöbben nem is képesek rá, inkább elmenekülnek és a körülményeket, a világot, a másik embereket hibáztatják. Teljesen érthetően. Áldozatnak sokkal könnyebb lenni és csúszni lefelé, hiszen a gravitáció megteszi a dolgát, nekünk csak bele kell engedni magunkat (jó adag önsajnálattal együtt persze).
Mindannyian hibázunk, okozunk fájdalmat, rosszul csinálunk dolgokat, őszintétlenek és gyengék vagyunk. Azok is, akik azt hiszik, hogy mindent jól csinálnak, de valahogy olyan a személyiségük, hogy el tudják hitetni másokkal, hogy jobbak náluk. Nem, én is ugyanolyan gyenge és küzdő vagyok, mint mindannyian, kivétel nélkül. És a küzdéseim okozta csapkodások során mások sérültek és sérülnek, mint ahogy én is sérültem, amikor mások önmagukkal való küzdelmének a harcterébe kerültem. Ezen a héten megértettem ennek a mechanizmusát, nagyon felszabadító volt, mindkét irányban.
Az fogalmazódott meg egy Izsákkal való beszélgetésünk során, hogy háromféleképpen reagálnak az emberek a saját tökéletlenségükre (és így másokéra): vagy kíméletlen őszinteséggel szembenéznek velük meg a menekülő stratégiájukkal, és az utóbbival felhagyva kínkeserves melóval elkezdenek dolgozni magukon és tyúklépésben történő változáson; vagy homokba dugva a fejüket belemenekülnek valamibe - főleg alkoholba (kb harminc év körül kezdhet el nagyon lecsúszni és hazugságokba menekülni az ember, és az a legveszélyesebb ebben, hogy egy idő után kizárólag olyan emberekkel veszi körül magát, akik nem szembesítik és akik nem is húzzák pozitív irányba, majd reménytelenül bezárkózik a világába, tovább csúszik, és így öregszik meg) - feldobva a karjukat, hogy ja, kérem, így alakult; vagy pedig elkezdenek kettős életet élni, amikor mindenki tudja, hogy milyen apuka/anyuka (kivéve apukát/anyukát...), de kifelé mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
Életem egyik legjobb lelkigyakorlata volt, minden pillanatával és történésével abszolút a helyén.
***
Pangeának hívják, mexikói axolotl, és egy végzett csoportomtól kaptam ajándékba májusban. Június végéig volt velem, aztán elvittem egy tenyésztőhöz, hogy jó sorsa legyen, mert nagyon kényes az igényes módon való tartása, amit én nem tudtaqm volna neki biztosítani. Kéthetente kapok róla képeket, és szeptemberben meglátogatom, mert azért az én kedvenc állatom (ő A gyerek). Innen indultunk májusban, kb 4-5 centis volt, még a lábfejek sem voltak miknd kifejlődve:
Néhány hete:
Pár napja, már 20 centis nagylány! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése