Aztán persze a fogalmakról az embernek eszébe jutnak konkrét esetek, és ez velem sem volt másképp. A jutott eszembe, hogy Andi barátnőm mennyire hasonlít Barbira nagyon sok dologban - épp csak egészséges lelkű, nem konfliktuskerülő, érzelmileg teljesen megbízható, a konfrontációt természetesnek vevő, azt ennek megfelelően kezelő, egészségesen szerető felnőtt ember.
Azután eszembe jutottak a barátaim, hogy mit jelent az: szeretni valakit úgy, hogy biztonságban érzi magát a másik szeretetében az ember. Ha nem is konkrétan az agapé elsajátítására hajt az ember (mert csak remélhető, nem elsajátítható közvetlenül), de lehet bepillantást kapni azért egy igazi barátságot megtapasztalva. Attól igaziak az igazi barátságaim, hogy teljesen önzetlenek, biztonságos szeretet - a filia értelmi szeretete - hatja át őket, és meg van engedve bennük a konfliktus. Aztán meg kezelve is van, nem pedig elszaladva attól.
És aztán végiggondoltam a párkapcsolataimat, amik közül egyetlen egy juthatott volna el legalább a filiáig (és még az sem...) - a legelső, Zsoltival. Egyetlen egy sem utána, de ez nem elkeserítő, hanem - megértve végre azt, hogy az erósz nagyon-nagyon kevés egy kapcsolathoz, ingó-bingó alap, amire építve a kapcsolat össze is dől, eléggé hamar - felszabadító. Az agapé szellemi és lelki magaslatait csak kivételes kapcsolatok érik el, úgyhogy az tényleg csak ajándék, ha valaki megtapasztalja a párkapcsolatban, de a filia értelmes szeretete az alap, nem az erósz.
Érdekes, valahogy ösztönösen is erre vágytam mindig, a filia szeretetére a párkapcsolataimban, csak nem tudtam ugyebár megfogalmazni. Senki nem volt alkalmas erre, azt persze nem tudom, hogy én az voltam-e, azon túl, hogy vágytam arra is, hogy ilyen szeretetet adjak, és hogy ilyet kapjak. Az akkori barátaim sem ilyen szeretettel szerettek, most már ezt is tudom. A barátságban van valami mély testvérség, a másikkal való egység, közösség, minél több ponton, annál erősebb a kötelék. Nincs benne versengés, sértődés, konfliktuskerülés, félelem, hanem őszinteség, bizalom és biztonság jellemzi. Nincsenek benne elvárások és játszmák. Sose gondoltam volna, hogy lehet ilyen emberi kapcsolatokat fenntartani - és ez nem azt jelenti, hogy nincsenek konfliktusok. Épp ez az, hogy még azok is beleférnek. Konfliktusok minden kapcsolatban vannak időnként, hozzá tartozik az élethez. Mint ahogy a halál és a rossz is.
Jut szembe... Múlt héten nem kellett sok ahhoz, hogy valaki, aki talán a legkedvesebb családtag a számomra, a saját hibájából meghaljon. Széles érzelmi skálán keresztülmegy az ember ilyenkor... Azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy minden felnőtt, értelmes embernek joga van meghozni egy rossz döntést, még ha az életébe kerül is, és az ember nem tehet mást, mint hogy megengedi neki, mert nem mondhatjuk meg másoknak, hogy mit tegyenek, ha máshogy képzelik.
Ez a megengedés a nehéz... Mindenkinek joga van rosszul dönteni, majd viselni a következményeket. Néha nagyon kevésen múlik egy emberélet. Van, ami visszafordítható, és van, ami végérvényes. Ennek az igazságát végigasszisztálni egy szerettünk esetében? Rendkívül nehéz.
***
Mennyire más minden, mint akár pár évvel ezelőtt... El sem tudom képzelni, hogy ki más és hol máshol lehetnék, ha nem az, aki és ahol most vagyok. Valahogy minden olyan evidens (nem feltétlenül könnyű mindig, de a nehézségek is az élet része, így a közhely), a küzdelmek a helyükön vannak, teljesen kiveszett a játszma, a manipuláció, a stressz (na ez azért csak szinte, mert nem volt piskóta végigizgulni a már említett, múlt heti egészségügyi nyitott kérdéseket...) az életemből, és eltűntek a bizonytalan és őszintétlen kapcsolatok is. Milyen nagy mértékben kimerítettek érzelmileg, lelkileg és spirituálisan is az üres, egy helyben toporgó, hazugságokkal, tiszteletlenséggel és félelemmel teli baráti- és párkapcsolatok (különösen Barbi, illetve István kétszer is, hogy a két legdurvábbat említsem), és milyen elképzelhetetlennek tűnnek az ilyen (illetve ennek töredékében ennyire gáz) kapcsolatok ma már.
Ilyenkor visszanézve látványos a fejlődés, meg ha arra tekint az ember, ami és akik körülveszik: kik a barátai; hogyan tölti a szabadidejét; mik számára az értékek; hogy kezeli a kríziseit; mibe veszi az embereket a környezetében és úgy ámblokk is; ha nem is pontosan, de hozzávetőlegesen pontosan tisztában van saját magával; nem fut el a nehézségek és az életfeladatok illetve a fontos konfliktusoktól elől; mit jelent a szépség számára; meg tudja-e húzni a határait; meg tud-e igazán érteni másokat, vagy csak azt mondja, mert ez a képe saját magáról, és el is hiszi; nyafog és menekül a nehézségek idején, vagy kihívásnak és megoldandó feladatnak tartja őket, esetleg észreveszi, hogy épp az elfogadást és elengedést kell megtanulni a helyzeten, és még sorolhatnám. Talán az egyik legfontosabb, hogy mindent el mer-e fogadni magában, és be meri-e ismerni, hogy nem tökéletes - nemcsak szájjal, mert ezt kell mondani, hanem őszintén, szívvel is...
***
Csepel, HÉV-töltés (ahhoz képest, hogy mérsékelten okostelefonnal készítettem őket, szerintem egész jól sikerültek, különösen a sárga gyönyörűség :-):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése