Misztikus

Vannak olyan emberek, akikkel misztikus dolgok működnek. Ott van például Zsolti, akihez hosszú évekig-évtizedekig nagyon mély barátság fűzött, aminek kurtán-furcsán vége szakadt kb. hat éve. Öt év kellett ahhoz, hogy felhívjam, és rendezzem a barátságot, úgy, hogy hivatalosan is valamilyen módon pont kerüljön a hallgatás végére. Kb. egy éve találkoztunk, mondom, úgy öt év után, megbeszéltük, békében váltunk el, és azóta nem is tartottuk a kapcsolatot. Minden esetre bennem békesség lett, mert én szeretem rendezni a dolgokat, rendesen lezárni, ha valami véget ér.

Múlt hét csütörtökön lett egy új tanítványom, egy kamaszfiú, aki Zsolti hasonmása lehetne. Nagy öröm volt, amikor megláttam, szívmelengető volt visszagondolni a Zsoltival való régi barátságra, és rá magára is. Két napig sokszor eszembe jutott, aztán szombaton felhívott, egy év után, így, a semmiből...

Vele mindig így működtek a dolgok, emlékszem, éjszakákat beszélgettünk át kizárólag spirituális dolgokról, volt úgy, hogy egy hétig ott laktam nála, minden éjszaka beszélgettünk vagy zenét hallgattunk. Azt hiszem, soha senkivel nem volt ennyire mély és bensőséges lelki kapcsolatom. Ő másnap ment dolgozni, ami neki szívás volt, én meg napközben aludhattam, estére mindig friss voltam az újabb éjszakai beszélgetéshez. Egyszer vizsga előtti napon is ez volt, egész éjjel beszélgettünk, egy hangot nem tanultam, illetve egyetlen tételt tanultam meg a 12-ből, Beethoven Fidelioját, úgyhogy másnap szakadt farmerban bementem vizsgára, hogy beírassam az egyest, és kérjek egy másik időpontot. Azon a vizsgán nem tételek voltak, hanem a tanárnő ránézett az emberre, és adott neki egy tételt a listáról. Épp levegőt vettem, hogy elmondjam, miért jöttem, amikor rám nézett, és azt mondta:
- Jó lesz magának a Fidelio?
- Jó lesz, tanárnő. :-)))))))

Nem hittem, hogy még mindig így működik Zsoltival, bár meg sem kellene lepődnöm...

***

Ismét a kezembe került egy könyv, épp amire szükségem volt, mert voltak kérdéseim... Anselm Grün - Maria-M. Robben: találd meg a magad útját


Múlt hétvégén kaptam két másik könyvet is, őket Ábeltől, akivel ugye egy napon van a születésnapunk, úgyhogy minden évben jól megajándékozzuk egymást. Azt mondta, bármit választhatok a monostori boltból, én meg mindig elsősorban könyveket szoktam választani, bár most már úgy jártam, hogy nincs hova tennem őket (főleg, hogy megkapom a monostor könyvtárában lévő duplumokat, amikről csak annyit mondott Ábel, hogy kb. egy autónyi, úgyhogy majd elhozzák nekem, amikor autóval jönnek Pestre). Na de elkalandoztam, szóval bementem a boltba, hogy könyveket válasszak. Anselm Grün nagy kedvenc, van tőle egy pár írás. Amikor megláttam, hogy megjelent egy új könyve, meg sem néztem a címet, csak levettem a polcról nagy örvendezve. Az elmúlt hétvégén viszont komoly kérdéseim voltak, és azt gondoltam, hogy jól jönne a segítség. Elkezdtem nézegetni, hogy melyik Grün könyvbe kellene belelapoznom, amikor előkerült a legújabb. Az első oldalon kiderült, hogy nemcsak hogy belelapozni fogok, hanem az egész könyv a kérdésemet taglalja...

Kicsit olyannyira misztikus ez, mint Zsolti és a telefon esete.

***

Azt hiszem, nem írtam még a költözésről.

Lassan két hónapja történt. Az is már megérne egy történetet, hogy hogy is zajlott... Olyasfajta rémtörténet, amit az ember szörnyülködve olvas a fórumokon, és nehezen hinné el, ha nem vele történne. Szörnyű volt, azóta is gondolkodom, hogy hogy lehet vajon kikerülni az ilyet, ráadásul ismerős ajánlása nyomán, tehát nem is csak úgy, a semmiből szerezve az embert... Na mindegy, remélem, egy darabig most nem kell törnöm a fejem.

Az az elképesztő az egészben, hogy 12 perc alatt beérek a Deák térre, gyalog is fél óra, ha kilépek, biciklivel meg kb. 10 perc lesz... A Sapi is csak 15 perc. Innen a Határ út is egész közel van, és Csepel sem lesz eget verő távolság, ha majd újra lesznek ott óráim.

De ami a legjobb, hogy az összes lakóhelyem közül Veszprém óta most érzem azt, hogy megint otthonom van. (Illetve ott is csak a szilveszteri mulatságig éreztem úgy, mert sikerült olyan embereket vendégül látni - a lakótársam barátait -, akik adtak egyfajta "felejthetetlen atmoszférát" a helynek...) Azon lepődtem meg a múltkor, hogy Bakonybélbe kellett indulnom, és megfordult a fejemben, hogy nincs kedvem menni, mert annyira jó itthon... :-))) Aztán arra gondoltam, hogy EZT igazán nem gondoltam volna soha, hogy bármi is űberolni tudja Bakonybélt, nemhogy egy átmeneti albérlet... És ez az otthon varázsa egyre csak növekszik, nem halványul el. Van itt egy rövidzongora is, ami egy zongoristáé volt (rég vágytam arra, hogy legyen velem egy hangszer, hogy újra játszhassak), és pár nap múlva megérkezik a saját pianínóm is, amit talán Győrben láttam utoljára, pedig az sem tegnap volt, hogy ott laktam... Ha valaki esetleg tudna valakit, aki szeretne kölcsönbe egy pianínót, hogy gyakorolhasson, elviheti addig, amíg nem költözöm végleg. Ez legalább pár év még.