Lipót

Csak gratulálni tudok azoknak, akik bezáratták a lipótmezei bolondokházát. Nagy ötlet volt kiengedni az ön- és közveszélyes őrülteket a világba.

Tudhattam volna, hogy valami nem stimmel, hiszen a négyes ülésen egyedül ő ült. A szentendrei HÉV-ről van szó ismét. Pedig tömve volt a HÉV. Nem figyeltem, de hamarosan megtanultam a leckét.

Péntek reggel 8 óra volt, leültem sréhen szembe vele. Először nem tűnt fel, hogy elkezdett átkozódni, csak amikor már felemelte a hangját, akkor néztem rá... nagy hiba volt. A kezében egy kb harmincdekás, félig csócsált párizsi pihent, amit olyan módon evett, hogy az arca tele volt párizsival - és a mellette lévő ülés is. Minden kurvának elmondott, szidta a szufrazsetteket, majd amikor nem válaszoltam semmilyen beszélgetés kezdeményezésére, elkezdett angolul hörögni (egyébként nyelvtanilag tökéletes mondatokban), közölte, hogy ő az USA-ból való, és mindenki mehet ahova akar, de főleg én... szerette volna, ha nem ülök ott. Amikor ránéztem, közölte, hogy ne merjek a szemébe nézni, mert megöl, és behunyta a szemét. Amikor kinyitotta, még mindig őt néztem, akkor már mérgesen ismételte meg, hogy mi fog velem történni, ha rá merek nézni. Újra becsukta a szemét, és mire kinyitotta, akkorra felfogtam, hogy mit mondott, és gyorsan elkaptam a tekintetemet. Gyűlöli a nőket, de én egy ideig nem vettem komolyan. Akkor már igen, amikor felpattant, és fölém tornyosult, akkor vettem észre, hogy egy bot is van nála. Mert elkezdte ütemesen a kocsi padlójához ütni, egyre hangosabban. Akkor már egész testemben remegtem, lassan elővettem a telefonomat, bepötyögtem a rendőrség számát, hogy hátha lesz időm legalább megnyomni a gombot, ha megcsap a bottal...

És imádkozni is kezdtem. Abban a pillanatban kirohant az ajtónál álló emberek közé (a tömött HÉV-en), verdeste a padlót a botjával, szétköpködte a párizsit, és ordított. Kicsit megkönnyebbültem, hogy hátha nem jön vissza, de tévedtem. Visszajött, és őrjöngött. Aztán egy idő múlva leült, én pedig felálltam, mert annyira féltem, hogy azt hittem elájulok. Utánam szólt, igaz, akkor már csak annyit bökött oda nekem, hogy "Apáca!!!!!!!". Aztán amikor leszállt, mindenkit félre lökdösött a botjával, és ordította, hogy "Get off!!! Get off!!!!". Amikor leszálltam a HÉV-ről, annyira remegtem, hogy alig bírtam menni. Senki nem csinált semmit, pedig nagyon sok utas volt. Simán végignézték volna, ha bármi gáz történik. Az egész napomra rányomta a bélyegét az eset. Soha nem láttam még ilyet, remélem nem is fogok, csak az az ijesztő, hogy innentől fogva bárki bármikor találkozhat valami hasonlóval, mert az a pár száz elmebeteg kell, hogy legyen valahol...

Azon gondolkodtam egész nap, hogy vajon miért ültem ott három megállón keresztül. Aztán rájöttem, hogy annyi kellett, amíg felfogtam, hogy elmebeteg... akkor meg azon gondolkodtam, hogy hogy lehetséges, hogy egy ilyen ember szabadon mozoghat a normális emberek között. Később ketten is mondták, hogy két elmegyógyintézetet is bezártak, mert kellettek az épületek a Kormánynak... Kívánom, hogy találkozzanak azoknak az embereknek a hozzátartozói egy ilyennel...

Azon is gondolkodtam, hogy egy pillanat alatt fejbe csaphatott volna a botjával, ennyi egy élet, és még csak le sem csukják, mert nem beszámítható... És azon is, hogy sohase tudhatod, hogy ki áll melletted a buszon, mert egy pillanat alatt elborulnak ezek az emberek, és a trancsírozott párizsitól eltekintve (amit egyébként a jegykezelőbe is beletömködött) nem látszott hibbantnak.