Bújócska

Mostanában nem nagyon kommunikálok Barbin meg a húgomon kívül senkivel a kelleténél többet. Elvonulósat játszom, és nagyon jól esik. Amikor végre van egy fél vagy egész szabadnapom, akkor nagyon jó kikapcsolni a telefont, csak olvasni, vagy meditálni-imádkozni, egyszerűen eltűnni a köznapi létből. Nem válaszolok mélekre (bocsánatot kérek mindenkitől, főleg Tőled Regi kedves), és sms-ekre sem nagyon. Nem azért, mert nem szeretném a barátaimat vagy az engem keresőket, hanem azért, mert nem vagyok szociális passzban. Ez van most. Befelé figyelek, és csakis akkor kifelé, ha valakinek segítségre van szüksége. De most nem nagyon barátkozom, mert nincs rá energiám. Legszívesebben lemondanám az összes közösségi programot.

Már egy ideje szeretnék elvonulni egy egyhetes, irányított, egyéni lelkigyakorlatra, főleg hivatás tisztázás céljából (szerzetesség versus család kérdéskör...), de egy összefüggő hetem csak karácsony és újév között van. Írtam az attyapusztai kármelitáknak, hogy segítsenek, ők tovább passzoltak, így jutottam a dobogókői Manréza otthonba, a jezsuitákhoz. A jelentkezéshez ki kellett tölteni egy jelentkezési lapot, amin volt egy-két érdekes kérdés, pl: "Tudja-e vállalni, hogy az egész lelkigyakorlat alatt teljes csendben van?" és: "Van-e lelki egyensúlya és pszichikai teherbíró-képessége?" Hát nem izgalmas egy ilyen helyzet? Rettenetesen várom...