Ma én voltam

... minden macsó típusú szépfiú legtitkosabb álma. Iszonyat hogy néztem ki. Mivel egész nap zuhogott az eső, magamra öltöttem egy, a Royal Bank of Scotlandet reklámozó, hatalmas, vízhatlan lebernyeget, aminek a kapucniját a fejemre húztam (na jó, csak a sötétben...), és még arra vettem fel a sisakot... A lebernyeg alatt tornyosult Quasimodo-púpként a hátamra a hátizsákom, és az egyre nagyobb szélben mint egy megőrült zászló lebegett mögöttem az elég nagyméretű lebernyeg. A nadrágom szára a zoknimba tűrve... A felismerhetetlenségig nőies külsőt kölcsönzött nekem az összeállítás :-))).

Mire Csepelről a Radnóti színházhoz értem, csavarni lehetett a vizet a dzsekim és a blúzom ujjából, amik kilógtak a lebernyeg alól. Leállítottam a színház előtt a bringát, majd bementem a jegypénztárba. Nem lakatoltam le a biciklit, mert az egyik pénztáros épp kint bagózott, azt mondta, hogy ráles. Amikor kijöttem (gyorsan ment a dolog, 5 percbe se tellett):
- Nem vitte el senki.
- Hát, ebben az időjárásban nem sokan akarnak biciklire ülni, úgyhogy megértem.
- Igen, ilyenkor csak a hősök bicikliznek...
- ... meg a hülyék. Még elgondolkodom, én melyik csoportba tartozom. Na köszönöm a megőrzést, viszontlátásra.

Azzal elkerekeztem a kedvenc cégemhez. Mire odaértem, a hajamból is csorgott a víz (akkor még nem alkalmaztam a kapucnis trükköt, azt már csak este, a tök sötétben mertem megkockáztatni hazafelé... :-), valamint még egy kellemes dolog történt. A lebernyeget (ezt egy - egyáltalán nem macsó... - férfitól láttam egyszer) mintegy kötényként (hasonlóan ahhoz, ami felfogja a fáról lehulló szilvaszemeket) ráfogtam a kormányra, hogy ne legyen csuromvizes a combom, mert azt utálom a legjobban az esőben tekerésben. Remekül működött a dolog, épp csak összegyűlt mindig a víz a kötényben, amire aztán mindig ügyelni kellett, hogy ne legyen túl sok benne, mert a lábamra zúdulhat, ha nem figyelek. Na egyszer nem figyeltem, és egyenesen a cipőm belsejébe folyt a jéghideg lé. Akkorra már a szél is feltámadt, amúgy is elég hideg volt, csak arra vágytam, hogy megszárogathassam a ruháimat a kézszárító alatt...

... épp csak annál a cégnél nincs kézszárító. Szívás, nem is kicsi. Viszont, volt egy hősugárzó, amit beüzemeltünk, és a cipőmtől elkezdve a zoknimig (addig mezítláb voltam, mintha csak a zuhany alól léptem volna ki hajmosás után, mint otthon - még egy repi-pólót is kaptam, amíg a blúzom száradt...), a hősugárzót a legnagyobb fokozatra állítva szárogattam mindent, az egyenletes száradás érdekében időnként forgatva a cuccokat óra alatt, miközben magyaráztam... Azt is tudni kell, hogy az a terem, ahol voltunk, eleve nagyon meleg, hát még a fullra állított hősugárzóval... Az egyik srácnak folyt az izzadtság az arcán végig. És amint megszáradt valami, rögtön fölvettem, így szép lassan felöltöztem az órán, majd amikor már minden lógatott cucc megszáradt és rajtam volt, akkor a lábamhoz tettem a hősugárzót, és a nadrágom szárát is megszárítottam ilyeténképpen.

Mindenki nagyon sajnált, hogy egész nap ázom, én meg annyira élveztem, egyáltalán, egyetlen percig sem szenvedtem, mert nem áztam annyira nagyon, mint amennyire úgy tűnt. Egy pár kesztyűt el tudtam volna viselni, főleg este már, de tanulván az esetből, szerdán már kesztyűvel indulok útnak.

Megyek most, és rámeditálok arra a kérdésre, hogy hős vagyok-e vagy a másik verzió... :-))))