Most a saját bőrömön tapasztaltam azt, amit még Londonban tanított a tanárképző kurzuson a tanárunk (csak ott nem szociális és társadalmi különbségekről volt szó, hanem kulturális - mert hogy mindenki más országból jött, és az egyik országban ez a tabu, a másikban meg az, azaz hogy nem lehet akármiről társalogni). Hát itt is vannak kemény témák és súlyos lelki terhek, vigyáznom kell. Viszont soha, egyetlen pillanatig sem jutott eszembe előítélet vagy hogy mások lennének. Ugyanúgy tanítom őket, mint az összes többi csoportomat, ugyanazt a követelményt állítom fel nekik, és ugyanannyi házi feladatot kapnak. Nagyon lelkesek voltak, meglátjuk marad-e a jövő hétre is a lelkesedésből. Remélem. Őket is kb olyan szeretettel szeretem, mint a nyugdíjas csoportomat.
Apropó a nyugdíjas csoport: két új "diák" jött, szaporodunk. Volt egy időszak, amikor rettegtünk attól, hogy nem leszünk meg elegen ahhoz, hogy elindulhasson a csoport (ez elvileg 8 fő, de már 6-tal is elindul, csak erősen csökkentett óraszámban), most meg már 10-en vagyunk (velem együtt 11-en :-). Az új tagok tiszteletére ma sütikés klubdélutánt tartottunk. Láthatóan jól érezték magukat :-))). Kiderült, hogy mindenki szeret kirándulni a csoportban, ezért úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy közös kirándulást. Már két éve együtt vagyunk (és még mindig nem fejeztük be az Elementary könyvet, ez ám a valami! :-))))).
***
Azt mondta nekem ma valaki, hogy ha esetleg úgy határoznék, hogy kiselejtezem a ruhatáramat, akkor gondoljak rá, mert nagyon tetszenek neki a ruháim. Én ezen annyira meghatódtam, mert soha senki nem mondott nekem még ilyet. Mindig csak én voltam az, aki vágyakozott mások ruhatárára, ráadásul én sose mertem megkérni az illetőket. Pedig milyen jól esik az embernek... Az alap probléma az, hogy én addig hordom a ruháimat, amíg le nem rohadnak rólam, mert hogy kizárólag olyan ruhákat veszek, amiket aztán kivétel nélkül mind nagyon szeretek.
Csupa jó dolog történt ma, és az idő is gyönyörű volt megint. Ez ugye azért volt jó, mert ismét hajnali 6-kor indultam el biciklivel, és csak éjjel fél 10-kor értem haza. Az is jó, hogy teljesen másfelé mentem, mint szerdán, felfedeztem Kelenföld bicikli útjait a sötétben. Majd még ki kell tapasztalnom a legrövidebb utat. Tegnap pl negyed órával előbb hazaértem a Haller utcából, mint ha tömegközlekedtem volna. Átszáguldottam a Lágymányosi hídon, eddig meg mindig a Boráros felé mentem a villamoshoz, ami azért nagy kerülő, most látom csak. Már rég itthon voltam, amikor Barbi még csak felszállt a buszra, amivel fél órát utazott még. Szóval határozottan tetszik ez a dolog nekem, és azt vettem észre, hogy napról napra egyre gyorsabban tekerek.
(Emlékszem az ukrán származású Denys barátomra Londonban, aki egy kb kétszázezer forintot
érő biciklit vett - amit aztán a szobájában tárolt, lásd a képet a szobájáról... :-)), és természetesen soha, sehol nem hagyott kinn -, és boldogan mesélte, hogy másodperceket(!) takarít meg azzal a csoda járgánnyal. Ezen én meg csak kuncogtam magamban. Most meg én örülök percek lefaragásának este fél 10 tájban... Magamon is kuncognom kell :-)))). Denys barátomról egyébként tudnék sokat mesélni, elképesztő figura, senkihez nem tudom hasonlítani. Harkivban lakik, egyszer meglátogattam. Lvivtől egy teljes nap volt az út vonattal... Hiába, hatalmas az ukrán sztyeppe. :-))))Egy történetet azért elmondok - bár iszonyú sok történet van vele kapcsolatban. A pizzériában
dolgoztunk együtt, ő volt a felettesem - ő vitt oda engem -, és minden este haza hozott pizzát. Ha valaha jár valaki Londonban, akkor a Domino's Pizzát próbálja ki, a legjobb. Na szóval úgy nézett ki a szobája ahogy a képen látszik, az ágy alatt tele mindenfélével. Amikor visszament Ukrajnába, ki kellett takarítania ugye, és szépen elkezdte elővenni az ágy alól a dolgokat. Talált egy doboz, teljesen kiszáradt pizzát is... Persze az sem volt gyenge, ahogy a bőröndjét szállította. :-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése