Miről is szól a szerzetesség?

Érdekes beszélgetés zajlott múlt vasárnap egy drámatársammal. Nem jött a szeptemberi drámára, és megkérdezte tőlem, hogy mi volt. Elmeséltem neki, hogy nagyon szép volt a játék, nekem főleg azért, mert végre olyan téma volt, amit nem bőgtem végig, sőt, kifejezetten jól éreztem magam közben, mert soha nem volt problémám a kérdéssel, nincsenek rossz élményeim és negatív tapasztalataim. (Mondjuk kvázi negatív szereplőnek, egy erős félelemnek választott be engem a játékos lány, de azzal nem tudtam azonosulni.)

Aztán a bemelegítő körben, amikor mindenki elmondja, hogy mi volt vele azóta, hogy nem láttuk egymást, elmeséltem, hogy még mindig kérdés számomra a szerzetesség vagy család irány. A szünetben odajött hozzám a srác:
- Nem értek valamit. Dehát azt mondtad, hogy soha nem volt problémád a múltkori játék alapkérdésével, akkor miért akarsz szerzetesnek menni?
- ??? Mi a kérdés? Hogy jön a kettő egymáshoz? Nem értem...
- Hát nem azért lesz valaki szerzetes, mert csalódott?
- ??? Nem. Ez egy hívás Istentől, amire igent mondasz - vagy nemet. Semmi köze a csalódásaidhoz. Ha azért mész szerzetesnek, mert csalódtál, akkor egy tragédiába ugrasz fejest... Csak akkor szabad annak menned, ha teljesen rendben vagy minden téren - és elhívást kapsz a dologra. Ezt nem te találod ki, és nem a fejedben zajlik...
- Dehát lemondasz minden örömről...
- Dehogy mondasz le! A szerzetes barátaim a helyi focimeccsekre járnak, moziba, színházba, hülyéskednek egymással, nagyokat röhögnek. Nem vész ki egy szerzetes életéből a szórakozás és a vidámság. Csak nem házasodik, és nem születnek gyerekei, mert nem fekszik le senkivel. De azért ezen kívül sok minden van... Illetve az már régen rossz, ha CSAK ez az örömforrás egy ember életében...

Érdekesnek találom, hogy az emberek nagy többségének a fejében ez él a szerzetességről. Persze nekem is voltak mindenféle ötleteim a szerzetesekkel kapcsolatban, amíg nem ismertem meg a bakonybélieket, úgyhogy megértem.

Rájöttem, hogy még mindig nincs rendben a lelkem egy bizonyos téren (az elmúlt két hétben sorozatosan jöttek elő a sebek és a helyzetek), és amíg ez a dolog nem gyógyul meg teljesen, addig semmiképp nem lehetek sem szerzetes, sem családanya. Az egyik (szintén szerzetes, lány) ismerősömnek 4 év volt a gyógyulás időtartama egy nagyon hasonló problémában... Már egy jó ideje azt érzem, hogy egy helyben állok az életemmel. Eldönteni sem tudom, hogy merre induljak, saját kútfejemből nem is kívánkozik elindulni semerre, mert inkább megvárnám az indíttatást, de az meg csak nem jön. Olyan érzés, mint amikor elrontja az ember a gyomrát, ami meg csikarja azt, de egyik irányba se mozdul a cucc, csak egyre keményebb az ember hasa, fáj és nehéz elviselni. Már mindegy az irány, csak induljon a téma. És nem, és nem értettem, hogy miért nem. A héten volt egy beszélgetés (pont ezzel a szerzetes lánnyal), ami közben rájöttem a dolog nyitjára, hogy sok gyógyulás történt az elmúlt egy évben, de még mindig van valami, ami nincs rendben. Megértettem valamit a felszínen, de nem a gyökerét, és beláttam, hogy nem indulhat a gyomorrontás javulása semerre, amíg a gyökér a legmélyéig nem gyógyul. (Érthető ez?) Felszínre kell jönnie a legmélyebb sebeknek, és csak azután gyógyulhat és mozdulhat a dolog. És ez nagyon sok idő lesz, mert ez az alapproblémája a felnőtt életemnek, az A PROBLÉMA, amivel küzdök amióta csak az eszemet tudom, tehát nem kétperces buli lesz. Abban bízom, hogy Isten is jól tudja, hogy ha családanyának kell lennem mégis inkább, akkor már nincs sok időm csak lassan kigyógyulni a gyomorrontásból, kicsit turbóra kell kapcsolni az elsősegélyt...

Még más érdekesség is történt a vasárnapi drámán. Ugyanez a srác beválasztott engem a felesége szerepébe, és a játék végén egy állóképben azokat a dolgokat kellett összeszedni, aztán a társak által megszemélyesíteni, amikre egy nőnek szüksége van ahhoz, hogy szeresse és tisztelje a férfit. Szerepelt többek között a biztonság, tisztelet, megbecsülés, olyan családapa képe, aki örül a közös gyermeknek, és a jó szexuális kapcsolat. És én, aki félig-meddig szerzetesnek készülök, ott álltam egy ilyen kör kellős közepén, körbevéve azokkal a férfi tulajdonságokkal, amikre a legtöbb nő vágyik... Mindenki azt latolgatta, hogy vajon véletlen-e, hogy pont ebbe a szerepbe és jelenetbe csöppentem bele pont én, és én meg csak azt tudtam mondani, hogy alaposan átgondolom még a dolgot, nem is egyszer...