"Everybody lies", avagy a hipokrízis születése

 Az "Everybody lies" a népszerű kórházas sorozat főszereplőjének, dr Gregory House-nak a mottója. A mai evangélium juttatta eszembe. Jó, mi? :-)

"¹Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz:
– ²Az írástudók és farizeusok elfoglalták Mózes székét. ³Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert beszélnek, de nem cselekszenek. ⁴Súlyos és nyomasztó terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. ⁵Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek. Megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk szegélyét. ⁶A lakomákon az asztalfőn, a zsinagógákban a fő helyeken szeretnek ülni. ⁷Szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.
⁸Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! ⁹Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van! ¹⁰Ne hívassátok magatokat tanítónak se, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. ¹¹Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a szolgátok! ¹²Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." 

(Mt 23,1-12 Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)

A kiemelt részeket kapcsoltam össze a fenti mottóval ösztönösen. A hipokrízis melegágya. Bár a sorozatban nem erről van szó, ott más miatt hazudnak az emberek, mint ahogy mi is kerülünk olyan helyzetbe, amikor nem mondunk igazat, vagy csak a töredékét mondjuk el, sokszor amiatt, mert nem emlékszünk a pontos részletekre. De az evangéliumban nem erről van szó, hanem hipokrízisről.

A direkt hipokrízis rendkívül romboló, és nagy árat fizetnek érte az emberek. Sokszor nem is tudják, mekkorát. (Aki mondjuk alapból ilyen, így éli az életét, az valószínűleg soha nem is fogja megtudni, mert mindig megmagyarázza, és túllép a veszteségeken.) Biztos vagyok abban, hogy mindannyian találkoztunk már ilyen emberekkel, és valahogy ösztönösen távolságot veszünk tőlük.

A farizeusok és az írástudók Izrael elitje volt. Az írástudókat "bölcsnek", "törvénytudónak" és "tanítónak" is hívták, a tisztelet irántuk egyre nőtt. Ők értelmezték az Írást, azt, ami a Törvényben feketén-fehéren szerepelt, adott, konkrét élethelyzetekre próbálták alkalmazni, így jogi és teológiai kérdésekben egyaránt ők döntöttek. Ez azért elég nagy hatalom, és ha nem megfelelő személyiséggel párosul, nagyszerű alkalom a hipokrízis felvillantására.

Nézzük a farizeusok vallási csapatát. A rituális tisztaság megőrzése végett távolságot vettek a környezetüktől, mintegy kívülállóként tekintettek az emberekre. Érdekes, hogy fokozatosan eltávolodtak a politikától, mégis hatalmas befolyással bírtak, nagy szerepet töltöttek be a főtanácsban. Céljuk a Törvény előírásainak tökéletes, betűről betűre való betartása volt. Igazából sok esetben fontosabb volt nekik a Törvény betűje, mint az eléjük kerülő, hús-vér ember (jól mutatják azok az esetek, amikor Jézus ebbe a tulajdonságukba ütközött, ami lépten-nyomon történt). Tisztaságmániások voltak (ma kényszerbetegség lenne a diagnózis), és testvérületekbe tömörültek. Egyébként, teológiai szempontból nem lett volna egy rossz népség (pl. hittek a halottak feltámadásában és várták az eljövendő Messiást, mint mi, keresztények), csak egy meglehetősen lenézős népség volt, mert hát az ember ember, ugye...

Jézus szavai jól bemutatják, hogy emberileg milyenek lehettek e két csoportnak a tagjai. Ha jól belegondolunk, hogy ma milyen tulajdonságokkal rendelkezik a bármilyen területen működő (egyáltalán nem a politikára gondolok, hiszen az egy annyira speciális, torzult személyiségű egyedeket eredményező, reménytelen vakfolt, hogy azzal egyáltalán nem foglalkozom, hanem minden más területére az életnek), másokat bármilyen módon vezetők nagy hányada, nem kell meglepődni, hogy két millenniummal korábban sem volt más a helyzet. Az ember ember. (Ehhez még csendben hozzátenném, de tényleg csak csendben, mert nem vagyok sem feminista, sem a túlzásba vitt emancipáció híve, sőt, ezen a téren inkább a tradicionalista eszméket preferálom, hogy a kétezer évvel ezelőtti állapotokkal kapcsolatban csak férfiakról beszélünk, és ma sem a nőkkel összefüggésben említeném a fentieket. És nem csodálkozom.)

Eljutottam arra az önmegfigyelésre az elmúlt pár hónapban, hogy a hipokrízist nem tudom már közel engedni, senkitől.  Voltak hozzám egészen közel állók, akik folyamatosan ebben éltek, de ma már igyekszem kizárólag olyan kapcsolatokat fenntartani, ahol ez nem jellemző.

Minden csak egy epizód

Ez a legújabb mottóm (az egyik). Vannak olyan epizódok, amik egészen rövid ideig tartanak - pillanatok, percek, órák, vagy napok -, vannak hosszabb ideig - évekig - tartó epizódok az életünkben, és vannak életünk végéig kitartó epizódok is, mint egy barátság, vagy egy krónikus betegség. 

A barátság továbbra is a fő elmélkedős témám, annyit léptem benne előre, hogy júniusban megjelent a Sapi teológiai folyóiratában a barátságról szóló tanulmányom, ami inspirál a könyv befejezésére (aminek egy részlete a megjelent tanulmány), aminek a kiadására újabb ígéretet kaptam.

 

Azért jutott eszembe a barátság és az epizód témája, mert a kettő, úgy tűnik számomra, erősen összekapcsolódik. Az elmúlt években meglehetősen intenzív folyamatok zajlottak a barátságaim terén. Vannak, amik még most is zajlanak, vannak, amik már megérkeztek, különböző végkicsengéssel. Két dolgot fogalmaztam meg konklúzióként (10+ év megfigyelés távlatából). Az egyik az, hogy a valódi barátság nem a gondolkodás szintjén köttetik, hanem valami elképesztően mély, lelki és zsigeri szinten, és ezért örök, és ezért a nehéz konfliktust is túlvészeli. Gyerekkoromban olvastam valahol egy versikét, ami sokszor elgondolkodtatott: "A barátság egy aranyfonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet kötni ugyan, de a csomó megmarad." Az éretlen, gyermekded barátság valóban ilyen. A valódi, lélek mélyén kötött barátság el sem szakad, bármi történjen is (a könyvemben írok Jézus és Júdás barátságáról is, ami sosem szakadt el, egészen Júdás haláláig tartott - és talán tovább is). Lehet, hogy tudati szinten nem tudjuk helyrehozni, ezért megszakítjuk, de a lélek csendben mindig sírni fog a barát után. 

Négy, két fiú- és két lánybarátságom is felfüggesztődött évekre, az egyik fiúval csak néhány hónappal ezelőtt. A három másik eset konklúziója és végeredménye: a két lánnyal mélyült és megerősödött a barátság, és az első pillanattól kezdve ott folytattuk, ahol évekkel korábban abbahagytuk, ugyanazzal a közelséggel, pedig az egyik esetben 7 év, elég kemény, intenzíven megdolgozó lelki sérüléseket okozó szünet volt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ott tartunk majd, ahol most vagyunk. (Egyébként ez a barátság és hat év után az újratalálkozás Barbival inspirálta a szakdolgozatot majdnem négy évvel ezelőtt, aminek az első fejezete a megjelent tanulmány, és ami a majd megjelenő könyv alapja is egyben.) A harmadik esetben nem folytattuk onnan, ahol abbahagytuk, nincs meg a lelki kötődés, megszűnt barátság lenni - mert valószínűleg nem is volt az.

A barátság olyan, mint a keresztség: eltörölhetetlen pecsét, van, és kész. A kapcsolatok megpróbáltsága mutatja meg ennek igazságát. A könyvben írok Jézus problémás kapcsolatairól - mindegyik megpróbált! Péter, Lázár, Júdás, Lázár nővérei, amikor Jézus nem megy el haldokló testvérükhöz. Mindegyik kapcsolat egy mély konfliktust hordoz - ahogyan minden barátság is előbb-utóbb, hiszen ez egy dinamikus, energikus folyamat, nem lehet langyos víz, és különbözőségünk elkerülhetetlenül összefeszül. Az én baráti kapcsolataimról akkor derült ki, hogy valódi barátságok, amikor megpróbálta őket a komoly konfliktus és el kellett távolodni, akár hosszú évekre. A lányokkal (és csak velük) minden esetben megerősödött.

Ami elvezet a másik megállapításomhoz: egy heteroszexuális nő és egy heteroszexuális férfi között nem lehet mély, tiszta barátság, mert ez egy olyan fokú lelki intimitás és megnyílás, amiből nehezen marad ki a férfi-női dinamika (lehet velem vitatkozni), és mert nem barátságokat keresünk egy másik neműnél, még ha ezt is állítjuk. (Egyébként is, a barátságokat nem keressük, azok megjelennek az életünkben, megrezdül a lelkünk, és felismerjük a másikban, hogy a barátunk. Aztán meg esetleg várnunk kell a másikra, amíg ő is megérkezik, de erről már írtam korábban.) Illetve attól függ, hogy mit nevezünk barátságnak. Ami számomra a barátság, abba nem fér bele ez. Sokáig hittem azt, hogy nincs igazuk azoknak, akik az ellenkezőjét állítják, azóta megmutatta és bebizonyították a tapasztalataim, hogy nekem nem volt igazam. Nagy veszteségek árán tanultam ezt meg, de lehet, hogy nem is veszteség, csak egy lezáruló epizód, ez pedig a másik mottómhoz vezet.

A másik mottómat a lelkivezetőmtől tanultam épp egy éve a lelkigyakorlat során, azóta dolgozik bennem: "Nem sírunk vissza régi kegyelmeket, mert minden jónál mindig még jobb jön." Ettől a gondolattól mindig izgatott kíváncsiság tölt el, és az előttem álló ismeretlenre nyitok, nem pedig az elmúlt jót vágyom vissza. (Különben is: ami valódi volt, úgyis marad valamilyen formában, csak egy ideig nem explicit, ami meg nem volt az, csak egy rövid epizód volt, az a sorsa, hogy menjen. Helyet enged a még jobbnak.) Szép gondolat.

Tavaszi Szellő

Két éve nyáron otthagytam Kamaraerdőt (Gubát, Malőrt, és a többi depressziós, kizsigerelt lovacskát, akiknek a sorsát már nem bírtam tovább nézni), és elmentem "nyaralni" Dunavarsányba. Fontos szempont volt, hogy mindennap lovagolhassak, és ez egy lovas hely, ezért választottam. Rögtön beleszerettem Szellőbe, akivel kapcsolatban csak mosollyal az arcomon tudok beszélni, órákig. Egy évig intenzíven jártam, aztán egy évig egyáltalán nem. Idén áprilisban mentem el újra meglátogatni, aztán nyáron pár hétig újra jártam, ami a három hónap bezártság után olyan volt, mint a friss, tavaszi fuvallat, valódi, mély öröm.

Szellő nagyon okos kislány, rendkívül békés és kedves, csak nagyon ijedős (egyszer emiatt estem le róla, amikor a semmiből berongyolt elé oldalról egy vizsla, ő meg ugrott kettőt ijedtében). Velem szemben meglepően elnéző is, és olyan gyakorlatokat képes elsőre, majdnem tökéletesen megcsinálni, amikor járóiskolázunk, amiket soha azelőtt nem gyakorolt, és amiken Liza, az oktató is meglepődik. (Odin, akivel mindig terepre jártam, egy képet és egy kis videót is feltettem a blogra korábban, Liza lova volt.)

Jn 1,5: καταλαμβάνω

 A mai evangéliumi szakasz egy rendkívül inspiráló, kétórás beszélgetést eredményezett, szó- és szövegelemzéssel, különböző Szentírás-fordítások összevetésével. Tulajdonképpen a mai evangéliumot csak futólag érintettük, a kulcs vers János evangéliuma Prológusának 5. verse volt (Jn 1,5), először egy protestáns fordításban, majd a legújabb pannonhalmi kiadás szerint (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása), végül a Szent István Társulat fordításában.

Protestáns szöveg: "A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."

Pannonhalmi fordítás: "A világosság ragyog a sötétségben, és a sötétség nem tartóztatta fel."

SzIT: "A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel."

Nagyon izgalmas a különbség a "nem fogadta be", a "nem tartóztatta fel" és a "nem fogta fel" között. Az első eléggé negatív és lehangoló, a második meglehetősen pozitív kicsengésű, a harmadik pedig kissé közömbös. A szóban forgó ige a görög καταλαμβάνω (katalambanó), elég széles jelentéskörrel: birtokol, elér, elfoglal, elkap, elvesz, felfog, felzárkózik, fogva tart, hatalmába kerít, legyőz, megért, meglep, megragad, nyer, rajtakap, stb.

Számunkra a vastagon szedett szavak érdekesek, mert a különböző bibliafordítások ezeket variálják. Viszont úgy tűnik, hogy bármilyen kifejezést használnak a különböző fordítók, valahogy mindegyiknél az a mögöttes tartalom, hogy azért történt az, ami (nem fogadta be, nem tartóztatta fel, nem győzte le, stb.), mert nem értette meg Jézust, ezért: vagy szimplán békén hagyta és nem foglalkozott vele (egyelőre!); vagy nem tudott vele mit kezdeni; vagy, mivel nem volt egyszerűbb nála ahhoz, hogy azonnal átlássa, nem tudta uralni.

Mindkettőnk nagy kedvence a János Prológus, de míg én felnőtt megtérőként nem kapcsoltam ehhez a vershez negatív konnotációt, gyerekkora óta hívő beszélgetőtársam eddig lemondóan elmélkedett az első szövegvariánson, és sajnálkozott az emberek, a sötétség szívtelenségén. Számomra (főleg már teológusként) a szavak értelme volt a fontos, főleg egzegetikai szempontból, és valahogy mindkét értelmezés mögött azt az üzenetet hallottam ki, hogy nem értették Őt, túl bonyolult volt az egyszerű emberek számára, ezért nem tudtak vele mit kezdeni. Nem arról van szó, hogy magányosan kóborolt a rideg és szívtelen világban, aki hátat fordított neki, hanem arról, hogy annyira bonyolult volt az átlagos egyszerűségben, hogy hiába hozott világosságot, túl "magas" volt az átlagnak, és csak nagyon-nagyon kevesen értették meg azonnal, kicsit többen útközben (mint akár a kánaáni asszony az előző bejegyzés gondolatmenetéből).

Simon Tamás László fordítása tükrözi leginkább azt a végső üzenetet, hogy végső soron azért az az örömhír (evangélium), hogy a világosság győz majd végül, nem a sötétség (ami elég ijesztő méreteket ölt, ha mostanában körülnézünk...), illetve hogy már eleve nem volt ez kérdés, erről szól a Jn 1,5.

Jézus és a kánaáni asszony

 Tegnap egész nap foglalkoztatott a napi evangélium egy része. Mt 15,21-28-at olvastuk (igazából már szombat este a vigílián, azóta motoszkált a fejemben a téma):

²¹Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. ²²Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” ²³De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” ²⁴Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” ²⁵Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” ²⁶De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” ²⁷Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” ²⁸Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Elgondolkodtam Jézus szavain, az asszony reakcióján a hallottakra, és azon, hogy én vajon hogy reagáltam volna a helyében.

Az alaptétel az, hogy Jézus a háromszemélyű Egy Isten egyik személye, és mint ilyen, minden egyes ember megtérése fontos számára, illetve biztosan nem inzultál senkit, sem rosszindulatból, sem nevelői célzattal. Ezért is furcsa az, amit az asszonynak mond: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (15,24) és „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” (15,26). Ahhoz, hogy ne meneküljünk fejvesztve attól, aki ilyet mond nekünk, egyrészt egészséges lelkületű felnőttnek kell lenni, másrészt egy eleve fennálló, nagyon szoros, noha nem tudatos kapcsolatban lenni Jézussal, harmadsorban pedig ismerni Isten természetét, és ezzel az ismerettel felismerni Jézust mint Istent.

Szent Atanáz azt írta az erről a szakaszról szóló homíliájában, hogy Jézus azért nem teljesítette rögtön az asszony kérését, mert az elején az még nem hitt, és csak akkor adta meg neki, amit kért, amikor az asszony hitre jutott, illetve kifejezte hitét. Azt el tudom képzelni, hogy az asszony tudatos szinten és ismerve Jézus mint gyógyító próféta történetét kereshette meg őt mint gyógyítót, és csak akkor került felszínre az egyébként már létező, mély hite, amikor Jézus "inzultálta" őt. Úgy gondolom, hogy bármilyen személyiségű is a megszólított ember, a hitvallás pillanatában valami minket meghaladó egyesülés történik az istenivel, aminek hatására nem besértődünk és elszaladunk, ha esetleg ilyenek lennénk alapesetben, hanem az a természetes, hogy maradunk.

A másik oldalon viszont ott van Jézus mindenre kiterjedő tudása: pontosan ismeri azt, akivel beszél. Ha elképzeljük a mai helyzetben, hogy megszólít minket egy igehirdető-térítő, és egy ilyen igeszakaszt vág a fejünkhöz, mikor pedig érdeklődéssel közeledünk felé, nem valószínű, hogy egy vidám, Istent dicsőítő hitvallással végződik a történet. Elég veszélyes ilyeneket mondani egy átlagembernek, akivel kapcsolatban semmi tudásunk nincs arról, hogy milyen személyiségzavara vagy sérült önképe lehet, vagy hogy kétségbeesetten keresi-e Istent, de esetleg könnyen megretten. Illetve azt is megmondja nekünk Jézus más helyen a Szentírásban, hogy ^"De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék."  (Mt 18,6), és a fenti szavak, valljuk be őszintén, egy földi halandó szájából, ráadásul vallási alapon, igencsak megbotránkoztatóak lennének. Jézusnak nyilvánvalóan nem ez a szándéka. Az a csodálatos, hogy Jézus pontosan ismeri az asszonyt, valószínűleg sokkal jobban, mint amennyire ő ismeri saját magát, és ezért mondja neki ezeket a szavakat. Tudja, hogy a párbeszéd vége egy hitvallás lesz. Más helyeken is megfigyelhetjük, hogy Jézus mindig, mindenkivel a megfelelő erősségű szavakat közli, mert pontosan ismeri azokat, akikkel beszél, ahogyan a hitüket is. Soha nem tart attól, hogy elretten a másik.

Ez pedig egy nagyon mély lelki összetartozásra enged következtetni, ahol a halandó fél általában nincs tudatában ennek a kapcsolatnak. A párbeszéd során kerül felszínre, tudatosul benne, és ki is mondja, már nem azért, hogy valami mulandó és ideig-óráig tartó dolgot nyerjen, hanem mert egy pillanat alatt felismeri, és ez egy annyira erős, semmihez sem hasonlítható felismerés, ami önkéntelen hitvallással végződik, ahogy ennél az asszonynál is történt.

Mókus befogása - vagy inkább kiengedése

Épp indulásra készen álltam munkába menet ma reggel, amikor a mindig nyitva álló konyhaablakra feszített szúnyoghálót kis karmaival felhasította egy rendkívül aranyos mókus, majd a kialakított hasadékon keresztül bejött, és toporogni kezdett az ablakpárkányon. Erre a toporgásra lettem figyelmes.

Megrettent szegény, próbált kijutni valahogy, de kifelé már nem találta a hasadékot. Egy idő után elkezdett rohangálni a párkányon, ami azt eredményezte, hogy leesett a konyha padlójára, és beszaladt az edényeket tartó polcok alá. 

Ezen ponton felhívtam a céget, ahol az órám kezdődött volna kisvártatva, hogy ne várjanak, majd telefonhívások hosszú sorába kezdtem.

Először Apukámat hívtam, aki azt javasolta, hogy partvissal noszogassam ki a polcok alól, nyissam ki a bejárati ajtót, hogy kiszaladjon rajta.

Ezután a Húgom majd Emese (a főbérlőm) következett, így már hárman böngésztük a netet megoldás után. Találtunk egy elvileg ilyesmivel foglalkozó céget, akiktől kaptam egy telefonszámot, amit persze rögtön föl is hívtam. Ez egy gyömrői székhelyű cég, a tulajdonos azt javasolta, hogy próbáljam meg házilag kiüldözni a mókust, mert ők kijönnek, de az 25000 forintba fog kerülni, egyébként sincs ötlete, hogy mit lehetne csinálni, és nagyon veszélyes állat, harap és karmol, úgyhogy nagyon vigyázzak.

Következett egy másik ilyen cégvezető, aki sajnos szintén nem tudott segíteni, mert épp nem Pesten tartózkodott, és sajnos egyetlen olyan ismerőse sincs, akit ajánlani tudna. Ám ő megnyugtatott, hogy nem kell félni, nem fog támadni, békés jószág, és a menekülés útját fogja keresni.

Akkor visszatértem Apukám tanácsához, kinyitottam a bejárati ajtót, és megzavartam a partvissal. Azonban nem a kijáratot vette igénybe, hanem kb. kettő másodperc alatt befutott a zongora alatt lévő hajósláda mellett a szoba legmélyebb sarkába, és ott gubbasztott, megközelíthetetlen helyen.

Ekkor egy kicsit pánik fogott el, hogy mi a fenét csináljak most. Senki nem tud segíteni, illetve a gyömrői csapat kijön, ha nagyon akarom, de ettől a gondolattól nagyon fájt a fejem.

Aztán megnyugtattam magam, hogy nincs veszély, gondolkodjunk logikusan! És építettem egy labirintust, egyetlen kijárattal: a nyitott bejárati ajtón keresztül, és amikor meggyőződtem arról, hogy minden kis rést lefedtem, már nem tud máshova menekülni, mint kifelé, akkor megkértem finoman a partvissal, hogy hagyja el a lakást, amit meg is tett. 

A másodikon lakom, az még egy külön kaland volt, hogy hogy kerüljön le a földszintre és ki a kapun, de végül az is megtörtént. Két órát vett igénybe ez az akció. Örültem, hogy a délutáni óráim nem maradnak el emiatt.

Summa summarum, azt javaslom, hogy ha valakivel ilyesmi történne, azonnal építsen labirintus-barikádot, mert úgy kb. fél órát kell ezzel a tevékenységgel tölteni, és nem kettőt. Sok sikert!

Terepen, Odinnal

Szüri, aki egyébként a Csinos

Há' annyira gyönyörű!

Gubika

Szerelmek jönnek, mennek, a Malőr iránti rajongás már a múlté, már egy ideje Gubika a nagy kedvenc, hivatalos nevén Guba, aki egy gyönyörű és végtelenül kedves angol telivér. Ez már egy tartós érzelmi szál, jó ideje ő a favorit. :-)))

csorszingatlan@gmail.hu: VIGYÁZAT!!!!

Elmesélem, hogy jártam. Még mindig gondolkodom, hogy milyen lépést tegyek (először), de csakis nevelői célzattal, illetve azért, hogy ha ezt olvassa valaki, aki igénybe venné ennek a botrányos ingatlanügynökségek a szolgáltatásait, SEMMIKÉPP NE TEGYE!

Albérletet keresek, ezért bejelentkeztem különböző albérletet közvetítő oldalakra. Ezek egyike az Ingatlantájoló.hu, amelyik naponta küldözget címeket. Mostanában állandóan a nyóckerbe akar invitálni, ezért meg sem nézem, csak kitörlöm az emailt, de pénteken valami azt súgta, hogy nézzek bele. Belenéztem, és ezt találtam, magát a földrajzi tökélyt, hiszen ott van a bencés Tanulmányi Ház és a lovarda mellett, elképesztő környezetben:

Azóta már ügyesen lekerültek a részletek az oldalról, de mivel azonnal írtam nekik, a következő, a magyar helyesírás szempontjából rendkívül tanulságos választ kaptam, megszólítás nélkül:

Péterhegyi úthoz közeli házrész kiadó

Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca

Alapadatok

Hirdetéskód

5364386

Elhelyezkedés

Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca

Ár

60 000 Ft

Kölcsön gyorsan. Válogass a hitelek között. (x)

Kategória

Lakás

Típus

Téglalakás

Értékesítés típusa

Kiadó / Kínál

Állapot

Felújított

Alapterület

24 m²

Szobák száma

1

Szépen rendben tartott,fel van újítva,
Szép napot,
Tömeg közlekedés

Kelenföld vasútállomás M4 es Metró kb 15 perc,

Busz járatok viszik odáig,
150   241A   250  250B    251A
Bármikor megtekinthető Hétvégén is,
Tulajdonos feltétele hogy a lakásban a dohányzást ha lehet mellőzze a bérlő( ha dohányos)
Kaució 1 hónap,
Bútorral és bútor nélkül is bérbe vehető.
Amint a hirdetésben feltüntettem én közvetítem a lakást és elérhetőségeket szolgáltatunk ki díj ellenében mely összege 45 napos korlátlan lakások megtekintésére ,hetente 3x biztosítunk listát ügyfeleink számára,
 e -mailen
díj
6500 ft .
Általam hirdetett lakásokat ingatlanreferensek ( lakásbemutatók) és a tulajdonosok mutatják meg,természetesen velük lehet időpontokat leegyeztetni ,
Kauciót a tulajdonos határozza meg,
Irodánk nem tart igényt a tulajdonostól egy hónap bérleti díjnak megfelelő összegű siker díjra,
így a bérlő Úgy alkudozik a tulajdonossal ahogy neki tetszik,
Cégünknek ki kötései sincsenek miszerint a bérleti idő 1 évre lenne kötelezve minimálisan,
A bérlő szintén a tulajdonossal tárgyalhatja meg a bérleti idő  minimális mennyiségét is.
A lakások megtekintésénél nincsenek licitálások sem,
Ami általában az  úgymond "  ingyen megtekintheti a lakást " címszó alatt  KÖZVETÍTŐK tesznek a személyes bemutatásnál.
Egy időben 20-30 embert hívnak ki a lakásra és Licitáltatják őket.
Általunk hirdetett lakásoknál ilyen nem fordulhat elő,
Egyszerre egy érdeklődőnek mutatnak lakást és Nincs Licit!
Kauciót ön tárgyalhatja meg a tulajdonossal,és nem a közvetítő feltételei szerint alakul a kaució nagysága,
Irodánkat Kedden és Szerdán-Csütörtökön  10-15 óra között lehet személyesen a regisztráció végett fel keresni ,
Esetleg ha szeretné hétvégén megtekinteni   ,a díjat Pénteken utalással ,vagy banki készpénz befizetéssel fogadjuk el,
Az utalás Pénteken 14 óráig fogadjuk,
A készpénz befizetést 15 óráig.
Irodánkat személyesen
12.kerület Csörsz utca 41 sz alatt találja
K-cs ig 10-15 óráig.
Előre egyeztetett időpontban fogadjuk ügyfeleinket,
Jellemző a június-szeptemberig tartó albérlet keresési időszakra hogy a diákok végett kicsit nehezebb találni lakást A diákok végett,

Esetleges kérdése lenne kérem keressen,
Laki Zsuzsanna
Kérdése lenne telefonon mai nap 10-12 óra között elérhető vagyok
06703551002
vagy írjon.


Nos, írtam. másnap jött a válasz, felhívtam Zsuzsannát 12.05-kor, aki kikapcsolt állapotban volt már akkor, ezért írtam neki egy újabb, kedves levelet:

Kedves Laki Zsuzsanna!

Nagyon köszönöm levelét, próbáltam hívni 12.05-kor, amikor megkaptam az emailt, de már nem sikerült elérnem.

Nagyon szívesen megnézném a lakást szombaton (holnap), de nem találtam az emailben bankszámla számot, amire átutalhattam volna a díj 6500 forintos összegét, így erről már lemaradok. Hétfőn tudnék még elmenni, utána már csak jövő hét csütörtökön. 

Lehet-e egy olyan megoldás, hogy annak adnám oda a díjat, aki megmutatja a lakást, és akkor már a hosszú hétvége alatt megnézhetném? Az irodájukba is legkorábban csak kedden tudok elmenni.

Nem dohányzom, ez nem probléma.

Köszönöm válaszát 

Ekkor a következő levél jött:

Kérem keressen telefonon.
Számlaszámunk
10 40 32 15 -86 76 67 67 -57 70 10 07
K&H BANK
Czakó István.
Közlemény : Kerek Hirdető Iroda
díj 6500 ft.
Mai nap megérkezik a díj 15 óráig,a bemutatóval lehet időpontot egyeztetni a megtekintésre,
Kérem keressen telefonon.
Köszönöm.
Laki Zsuzsanna


Kerestem, beszéltünk, majd ezt írta:



Továbbítom önnek irodánk szerződését.
Kérem a bemutatóval az időpontot 15 óráig legyen kedves leegyeztetni,
06209-459-215
Szabó Ildikó
Nagyon köszönöm,
Laki Zsuzsanna



Végiggondoltam, hogy megér-e nekem 6500 forintot, ha esetleg becsapnak. Úgy döntöttem, hogy ez még nem akkora nagy összeg, ha csalással lenne dolgom, akkor egyrészt nagyon jó tapasztalat, másrészt ennyit csokira is elköltök egy hónapban, legfeljebb nem vásárolok csokit. És akár tisztességes ajánlat is lehet, és nagyon jó is kisülhet az egészből. Azért a szerződést nem töltöttem ki, és nem küldtem vissza, de utaltam, és válaszoltam ízibe':

Kedves Zsuzsanna! 

Átutaltam az összeget, a szerződést amint tudom, elküldöm. Hívom a hölgyet. 

Köszönöm szépen. 

Erre már nem érkezett válasz. És valóban, szabálykövető lévén, engedelmesen felhívtam Ildikót, aki nagyon kedves volt (annyira kedves, mint Zsuzsanna!), és arról biztosított, hogy én vagyok az első jelentkező, amíg én nem láttam a helyet, másnak nem mutatja meg, csak akkor, ha én nem kérném. Megkérdezi a tulajdonost és a jelenlegi lakót, hogy mikor alkalmas a megnézés, másnap reggel 10-kor telefonáljak.

Másnap reggel 10 körül elkezdtem hívogatni, először ki volt kapcsolva. Három próbálkozás után írtam egy sms-t: 

Kedves Ildikó! Háromszor próbáltam hívni 10 óra körül, ahogy tegnap megállapodtunk, sikertelenül. Várom a visszahívást. Üdvözlettel,

Az sms 11.15-kor érkezett meg (!), de sem visszahívásra nem került sor, sem a telefont nem vette fel Ildikó, egész nap, majd délután már ismét ki volt kapcsolva. Zsuzsannát is próbáltam hívni, ő is ki volt kapcsolva. Ekkor úgy gondoltam, hogy várok hétfőig, majd írtam egy újabb emailt Zsuzsannának:

Kedves Zsuzsanna! 

Pénteken (2017.06.02.) kizárólag azért utaltam át a kért összeget, amint letettük a telefont, mert az ön által küldött emailben az állt, hogy ezt kell tennem, ha még a hétvégén szeretném megnézni azt a meghirdetett lakást, ami miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel. Szerettem volna megnézni, így elküldtem a pénzt. Eleget tettem tehát a feltételeknek, ami az önök részéről sajnos egyáltalán nem elmondható.

Szabó Ildikóval az utalás után azonnal egyeztettem, aki azt kérte, hogy másnap (szombaton) délelőtt 10 órakor hívjam, miután ő a tulajdonossal pontosítja, hogy szombaton, hétfőn, vagy mikor mehetek a bemutatásra. Azt az ígéretet kaptam, hogy mivel én vagyok az első érdeklődő, másnak addig nem mutatja meg a lakást, ameddig én azt nem láttam. 

A megbeszéltek értelmében 10 óra körül háromszor is próbáltam hívni a hölgyet, sikertelenül, hiszen ki volt kapcsolva a telefonja, majd küldtem egy SMS-t, amelyben visszahívást kértem. Természetesen ez nem történt meg. A szombati nap folyamán még próbáltam hívni néhányszor, de nem vette fel a telefont, majd újra ki volt kapcsolva. Egyáltalán nem jelentkezett. (Egyébként önt is próbáltam hívni szombaton, szintén sikertelenül).

Gondolom, nem titok, hogy nem tartom tisztességesnek az eljárást. Nem kívánom a továbbiakban igénybe venni a szolgáltatásukat, viszont arra való tekintettel, hogy velem ellentétben a részükről ígérteknek nem tettek eleget, mivel már annak az egyetlen, számomra érdekes meghirdetett címen (Éva u.) lévő lakásnak a megtekintésére sem került sor, amely miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel és a pénzt elküldtem, az átutalt 6500 forintot kérem és javaslom, hogy a mai nap (2017.06.06) folyamán szíveskedjenek visszautalni a számlámra. 

Őszintén bízva abban, hogy megérkezik az összeg hamarosan - és elkerülendő a további kellemetlenségeket,

Természetesen erre sem jött válasz, ellenben szinte azonnal érkezett egy email az albérleti lehetőségekkel, amit ugye 45 napon keresztül megígértek, és amit én a levélben kifejezetten visszautasítottam. A legszebb az, hogy az iroda, unintelligenciáját demonstrálandó, kb. húsz embernek küldte el ugyanazt az emailt, de a szolgáltatást igénybe vevők adatait abszolút slendrián módon kezelve, nem titkosítva írta bele az emailcímeket, hanem nyilvánosan, kiszolgáltatva egymásnak a "versenyzők" személyes adatait. Naggyon okos, és talán törvényellenes is, megkérdezem majd az ügyvédünket.

Az a fura, hogy egyáltalán nem vagyok dühös. Tudom, milyen a világ, számításba vettem, amikor át kellett utalni a szolgáltatás összegét, hogy csalók, vagy legalábbis erkölcsileg és IQ szempontjából kevésbé fejlett egyedek is rohangálnak benne, és teljes mértékben elfogadom, hogy ez a működési mód is természetes, nem csak a becsületes. Viszont valamit tervezek tenni, nem magam miatt, hanem olyanok miatt, akiknek 6500 forint esetleg az utolsójuk, és kétésgbeesett helyzetben adják azt oda. Attól még, hogy tudomásul vesszük, hogy szeméttel vagyunk körülvéve, azért ne menjünk már el mellette, ha tehetünk valamit. Több ötletem és lehetőségem is van, még gondolkodom, hogy melyikkel kezdjem, mert mindegyik elég durva az iroda szempontjából. A blogon való megosztás a nulladik lépés volt...

Lyon

Nem is akartam elmenni, mert már rég azon gondolkodtam, hogy mitől nem jó a kórusban lenni. Aztán meggyőzött a Panki, és kiderült, hogy nagyon jól tette.

Lyon a (kórus)életem egyik meghatározó élményének bizonyult, több szempontból is, de ami még érdekesebb, ezzel nem vagyok egyedül, mint kiderült. Sokat beszélgettem másokkal, akik hasonló felismerésekről számoltak be.

Valamiért egy ideje nem volt jó a kórusban lenni, és nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Kerestem az okokat, és a lyoni Voca Mundi kórussal kellett találkoznom ahhoz, hogy végre világossá váljon, mi nem működik.

Amikor megalakult a kórusunk 31 évvel ezelőtt, mindannyian lelkes gimisek voltunk, volt bennünk lelkesedés mind az iránt, amit létre hoztunk (a közös értékteremtés a zenén keresztül), mnd pedig egymás iránt. Többször együtt karácsonyoztunk, együtt töltöttük a szilveszter estét, kirándulni jártunk, az egyik társunk balatoni nyaralójában töltöttünk egy hétvégét, farsangokat szerveztünk, nagyon jó volt.

Aztán teltek-múltak az évek, családosok lettek sokan, elmaradtak az együttlétek, és így is maradtunk. Szép lassan megszűntünk közösségként funkcionálni, ki-ki beesik a próbára, esetleg késve, aztán a végén mindenki rohan haza. Nem beszélve arról, hogy a heti kétszeri rendszeresség lecsökkent egyetlen alkalomra.

Lyonban azt tapasztaltuk meg többen is egymástól teljesen függetlenül, hogy a másik kórusban élet van, az emberek találkoznak is egymással amellett, hogy egymás mellett ülnek a kóruspróbán. Persze, fiatal kórus (3 éves körüli), még más energiák vibrálnak ilyenkor, de az, ahogy tudatában vannak minden kórustag létének a kórusban, megkapó volt.

Ennek nyomán több felismerés is megfogalmazódott bennem. Egyfelől az, hogy azért, hogy közösség alakuljon, tenni, dolgozni kell. Ez rendkívül egyszerűen hangzik, de a mindennapok sodrása, a saját lustaságom, az a tény, hogy vannak olyan kórustagok, akik egyáltalán nem állnak közel hozzám, könnyen megölheti a lelkesedést, ha nem emlékeztetem magam arra, hogy konzekvensen amellett döntök, hogy építeni akarom a közösséget, mert abból lesz érték. Csak abból lehet kivenni valamit is, amibe beleteszünk, amiért megdolgozunk, ez az igazság. Évekig csak kivenni akartam, és nem értettem, hogy miért nincs benne már az, ami volt. Nem lehet örökké kivenni, bele is kell tenni, s ez kamatozik később.

A következő felismerés az új kórustagokkal volt kapcsolatos. Többen jelezték az úton, akik valamikor újak voltak, hogy rettenetesen nehéz volt nekik, mert sokáig (van, aki még jelenleg is) kívülállóként érezték/érzik magukat. Egy ilyen beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "jah, igen, hát ilyen a mi kórusunk, évekig kell küzdened, akkor talán van esélyed, hogy beilleszkedj, és volt, akinek ez nem sikerült, és inkább elment". Aztán amikor hazajöttünk, elgondolkodtam ennek a kijelentésnek a kegyetlenségén. Szörnyű. Miért kellene bárkinek is évekig szenvednie az érdektelenségtől, amikor szeretettel és nyitottsággal is felé lehet fordulni? Én sosem voltam "új", mert az alapítótagok egyike vagyok, természetes volt, hogy a csoportba tartozom, és sokáig nem is voltam különösebben szociális, úgyhogy nem is érzékeltem ennek a kérdésnek a súlyosságát, de voltam már olyan heyzetben, ahol évekig jártam valahova, ahol egyszer sem kérdezték meg, hogy ki is vagyok, és nem volt felemelő.

A harmadik "aha-élmény" pedig a személyes felkészültséggel kapcsolatban ért. A lyoni kórus havonta egyszer próbál egy vasárnap egész nap, magától értetődő tehát a kórustagok személyes felelőssége az otthoni felkészültség tekintetében, hiszen nem telhet az az egyetlen nap szólampróbával. Amikor az Óbudai hetente kétszer próbált, ennek volt tere és ideje, de most már nincs. Mindig az az érzés egy koncert előtt, hogy nincsenek kész a darabok, bizonytalanok, ami lehetetlenné teszi a felszabadult zenélés örömét, azt, hogy bele lehessen feledkezni a megformálásba, vagy épp abba, hogy miről szól a darab. Ezt sem egyedül én fogalmaztam meg az úton, hanem többektől hallottam vissza a saját gondolatomat, hogy otthon foglalkozni kell a darabokkal, és felkészülten próbára jönni, azért, hogy megteremthessük a muzsikálás lehetőségét, illetve, hogy az elmúlt harmincegy év színvonalát folytathassuk új művek megszólaltatásával.

Hú, hát, remélem, hogy lesz bennünk kitartás, és hogy az itthon maradt kórustagok is partnerek lesznek a reformtörekvésekben.

Úgy legyen, ámen.

Nagyböjt

Szeretem a Húsvétot, mindig nagyon várom. Eddig szinte minden évben már csak akkor ébredtem rá, hogy nem készültem fejben a Nagyböjtre, amikor már rég elkezdődött, és akkor megfogadtam, hogy nem baj, majd jövőre résen leszek.

És ez most így is lett. Már nem járok a Sapira, így a hamvazószerdai hamvazkodós misét külön fejben kellett tartanom, mert nem volt helyben, mint az elmúlt hat évben a Sapin. Szeretem ezt a liturgiát, és ahogy egyre mélyebben haladok a hitemben, egyre mélyebben is érint. Van néhány hamvazószerdán elhangzott prédikáció az elmúlt évekből (Patch Feri atyáé pl.), amelyekre azóta is emlékszem, és mindig eszembe jutnak ezen a napon.

Minden évben valami szentírási helyet is próbálok magammal vinni az egész böjtre, és volt olyan év, amikor Ábel adott, s volt olyan is, amikor megtalált egy vers. Ma reggel a Sziklatemplomban nagy örömömre Mihály atya misézett reggel, tőle az első zsoltár második és harmadik verséből hoztam gondolatot:

"Aki az Úr törvényein elmélkedik, kellő időben gyümölcsöt terem." (Zsolt 1,2.3)

Ezen kívül Szír Szent Efrém imádsága is a figyelmem elé került, amely egyben a keleti egyház nagyböjti imádsága is:

Életem Ura és Uralkodója,
ne engedd hozzám a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság,
állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram és Királyom,
add, hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert Te áldott vagy mindörökké,

Ámen.

Imádság, böjt, adakozás - pénzt, időt, figyelmet, bármit, valamit a kincseinkből, nem a feleslegből.

Szíriai Szent Efrém:

A kele egyház nagyböj imádsága

Életem Ura és Uralkodója,

ne engedd hozzám a jóra való restség,

könnyelműség, pénzvágy

és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak

a józanság, alázatosság,

állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram és Királyom,

add, hogy megismerjem bűneimet

és meg ne ítéljem felebarátomat,

mert Te áldo% vagy mindörökké,

Szíriai Szent Efrém:

A kele egyház nagyböj imádsága

Életem Ura és Uralkodója,

ne engedd hozzám a jóra való restség,

könnyelműség, pénzvágy

és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak

a józanság, alázatosság,

állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram és Királyom,

add, hogy megismerjem bűneimet

és meg ne ítéljem felebarátomat,

mert Te áldo% vagy mindörökké,

A Malőrön

Ő a kedvencem, legtöbbször őrajta ülök. Személyiségfejlesztő, mindig pontosan megmutatja, ha nem vagyok jó passzban, ha indiszponált vagyok vagy szétestem. Akkor nem kegyelmez... Ha viszont mindketten jó passzban vagyunk, szárnyalunk. Ma reggel egy ilyen nap volt.

Valami új, Sapi

Egyszer  általános iskolás koromban elmentünk egy kirándulásra, ahol a lovaglás is a programok között volt. Talán 13 éves lehettem, és életemben nem ültem lovon azelőtt. A roppant okos lovászfiú úgy gondolta, hogy vicces, amikor felágaskodik egy ló egy gyerekkel a hátán, úgyhogy jó nagyot csapott a ló farára. Én meg jól leestem, és persze nem ültem vissza. Azóta sem, bár egy ideje már nagyon a fejemben volt, hogy szeretnék lovagolni.

Szóval 30 év után a héten eldőlt a kérdés, felhívtam egy lovardát, és elmentem az első lovagló órára. Rettegve, többször is majdnem meggondolva magam, hogy hátat fordítok, és haza megyek. Aztán maradtam, és nehezen tudom kivárni a jövő heti órát, mert hihetetlen jó volt. Leküzdöttem a félelmemet, de nem csak ez történt. Első pillantásra beleszerettem valamibe, amiben teljesen el tudok merülni, ami teljes mértékben le tudja kötni a figyelmemet, és amivel komoly terveim vannak. Jó lenne például legalább egy hetet intenzíven eltölteni egy istállóban, gondját viselni a lovaknak, megismerni őket, velük lenni. És vágtázni... Az a legjobb, hogy ezek egyáltalán nem elérhetetlen célok. Igazából arra gyúrok, hogy a Bakonybélben eltöltött hétvégék sorozatos programpontja lehessen az erdei- és tereplovaglás. Egyedül. Kicsit odébb van, de el fog érkezni az a pillanat, amikor egyedül elvihetek egy lovat lovagolni.Talán nem is olyan sokára. Ami rajtam múlik, agyilag mindent megteszek, hogy felgyorsítsam az elsajátítás folyamatát, az ügyesség meg... meglátjuk.

Nagyon rég történt, hogy egy teljesen új tevékenységbe belekezdtem, nem is emlékszem, mikor utoljára. Fontos ilyesmit tenni időről időre. Hihetetlen hatása van...

***

Abszolutórium.

6 év eltelt, vége lett egy fontos időszaknak. Még azért nincs teljesen vége, mert még csak most kezdek neki a szakdolgozatnak, aztán záróvizsga januárban, és valószínűleg nem is nagyon fogom érezni, hogy már nem vagyok sapis, hiszen mind görögre, mind pedig héberre vissza fogok járni.

Ettől még vége...

Kórusverseny

Az Auscultával indultunk a Mária Rádió 2. kórusversenyén, a kórusok kötelező kórusművel kategóriában. Kaptunk egy arany minősítést és egy különdíjat a Sweelinck 96. zsoltár előadásáért. Ez volt az egyik diploma darabom 1997-ben (akkor ugyan csak vezényeltem és nem énekeltem benne), majdnem 20 évvel később nagyon jól esett a különdíj érte. A legizgalmasabb az volt, hogy mivel én voltam karnagyként elővezetve, nekem kellett átvennem a díjat és az oklevelet, ami egészen megható érzés.

Meditáció, teológia

Újra elkezdtem meditálni.

Nemcsak a lelkigyakorlatok alkalmával teszem, nyáron, amikor keresztény meditációk keretében dolgozok fel szentírási részleteket a lelkigyakorlat szerves részeként, hanem kb egy hónapja naponta kétszer-háromszor, teljesen vallásmentesen.

Az egész ötlet elindítója egy beszélgetés alkalmával előkerült kifejezés volt: MINDFULNESS. A pszichológia egy fontos (és divatos) kifejezése, nem is nagyon van rá magyar megfelelő, talán a "tudatos jelenlét" fejezi ki leginkább azt, hogy mit takar.

Engem egyből nagyon elkezdett érdekelni, rengeteg cikket elolvastam a témáról, bár nekem a "tudatos" nem is annyira tetszik, mint a "megengedő" vagy "elfogadó" jelenlét. Pont ez a lényeg: nem akarni megváltoztatni azt az állapotot, amiben vagyok, hanem tudatosítani ÉS megengedni. A puszta tudatosság még nem jelent nem változtatni akarást vagy a meglévőnek az automatikus szeretését, de erről szívesen cserélek eszmét bárkivel, aki máshogy gondolja. Nem is titok szerintem, hogy a tudatosítás mint kezdő lépés mellett ezzel a két hozzáállással (megengedés és elfogadás) már óhatatlanul változnak dolgok, még ha nem is akarnánk, mert így működik az elme. Felismeri, hogy hol van defekt, és reparál. Az én dolgom, hogy tüzetesen megvizsgáljak mindent, ami a jelen pillanatban velem-bennem-körülöttem zajlik, kíváncsi érdeklődéssel, a legkisebb gyanúját is elvetve annak, hogy ne fogadjam el vagy változtatni próbáljak rajta (vicces, de az is már eleve egy felismerés, hogy jelen van esetleg egy ilyen gyanú...).

Az a weboldal, ahonnan elkezdtem a meditációkat:

https://www.headspace.com/

Itt 10 napig ingyenes meditációkat próbálhat ki az érdeklődő, ha regisztrál, aztán eldöntheti, hogy előfizet-e az oldalon elérhető többi anyag hozzáférési jogára. Egy volt buddhista szerzetes vezeti az egyenként tízperces meditációkat, és emlékszem, hogy az ötödik nap körül megértettem, hogy mi történik, hogy milyen ügyesen lehet egyre mélyebbre menni a jelenlétben. Az ötödik nap után azt vettem észre, hogy lelkileg kicsit rázósabb helyzetekben automatikusan elkezdem számolni a lélegzetemet, és még csak nem is tudatosan. Zseniális.

Elhatároztam, hogy elő fogok fizetni egy évre, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van még a meditációs tarsolyban, de találtam egy másik oldalt is, ahonnan letöltöttem különböző meditációkat, amiket pont annyira élvezek, mint a Headspace szeánszait.

***

Hihetetlen, hogy tényleg lassan vége a Sapinak. Nyáron abszolválok, ha sikerül az utolsó szigorlat, aztán ősszel megírom a szakdolgozatot, januárban pedig államvizsga.

Emlékszem, évekkel ezelőtt még annyira rosszul és szomorú voltam attól a gondolattól, hogy egyszer vége lesz majd, és akkor mit fogok kezdeni a hatalmas űrrel, amit a Sapi hiánya miatt fogok érezni, most pedig teljesen nyugodtan azt fogalmazom meg, hogy itt az ideje valami mást csinálni, beleszőve azt a hihetetlen gazdagságot, amit a teológiai tanulmányaim nyújtottak. És már várom is...

Ó, annyi mindent szeretnék csinálni, amellett, hogy a SOTE-n elkezdem másfél év múlva a lelkigondozói szakot. Szeretném megtanulni rendesen azt a pár nyelvet, amit elkezdtem; szeretnék elmélyedni teológiai kérdésekben olyan szinten és mélységig, ami örömet okoz; szeretnék NAGYON fejlődni a saját hivatásomban: új dolgokat kitalálni a tanítás terén, új anyagokat, módszereket kipróbálni, elolvasni egy csomó mindent, naprakész lenni és rengeteg új szót tanulni. Nem beszélve arról, hogy rendet tenni az órán alkalmazott anyagok között, beújítani köztük, és megismerkedni a legtöbb kiegészítő anyagot tartalmazó gyűjteménnyel. Filmeket, szövegeket keresni, azokhoz jópofa feladatokat kiagyalni, megtanulni kiaknázni az interaktív tábla nyújtotta lehetőségeket. Ilyesmik.

***

Most már öt, az Ausculta által énekelt darab is felkerült a YouTube-ra, azt kell beírni a keresőbe, hogy Ausculta Quartet. Bátran lehet véleményt is nyilvánítani, ha van.

Misztikus

Vannak olyan emberek, akikkel misztikus dolgok működnek. Ott van például Zsolti, akihez hosszú évekig-évtizedekig nagyon mély barátság fűzött, aminek kurtán-furcsán vége szakadt kb. hat éve. Öt év kellett ahhoz, hogy felhívjam, és rendezzem a barátságot, úgy, hogy hivatalosan is valamilyen módon pont kerüljön a hallgatás végére. Kb. egy éve találkoztunk, mondom, úgy öt év után, megbeszéltük, békében váltunk el, és azóta nem is tartottuk a kapcsolatot. Minden esetre bennem békesség lett, mert én szeretem rendezni a dolgokat, rendesen lezárni, ha valami véget ér.

Múlt hét csütörtökön lett egy új tanítványom, egy kamaszfiú, aki Zsolti hasonmása lehetne. Nagy öröm volt, amikor megláttam, szívmelengető volt visszagondolni a Zsoltival való régi barátságra, és rá magára is. Két napig sokszor eszembe jutott, aztán szombaton felhívott, egy év után, így, a semmiből...

Vele mindig így működtek a dolgok, emlékszem, éjszakákat beszélgettünk át kizárólag spirituális dolgokról, volt úgy, hogy egy hétig ott laktam nála, minden éjszaka beszélgettünk vagy zenét hallgattunk. Azt hiszem, soha senkivel nem volt ennyire mély és bensőséges lelki kapcsolatom. Ő másnap ment dolgozni, ami neki szívás volt, én meg napközben aludhattam, estére mindig friss voltam az újabb éjszakai beszélgetéshez. Egyszer vizsga előtti napon is ez volt, egész éjjel beszélgettünk, egy hangot nem tanultam, illetve egyetlen tételt tanultam meg a 12-ből, Beethoven Fidelioját, úgyhogy másnap szakadt farmerban bementem vizsgára, hogy beírassam az egyest, és kérjek egy másik időpontot. Azon a vizsgán nem tételek voltak, hanem a tanárnő ránézett az emberre, és adott neki egy tételt a listáról. Épp levegőt vettem, hogy elmondjam, miért jöttem, amikor rám nézett, és azt mondta:
- Jó lesz magának a Fidelio?
- Jó lesz, tanárnő. :-)))))))

Nem hittem, hogy még mindig így működik Zsoltival, bár meg sem kellene lepődnöm...

***

Ismét a kezembe került egy könyv, épp amire szükségem volt, mert voltak kérdéseim... Anselm Grün - Maria-M. Robben: találd meg a magad útját


Múlt hétvégén kaptam két másik könyvet is, őket Ábeltől, akivel ugye egy napon van a születésnapunk, úgyhogy minden évben jól megajándékozzuk egymást. Azt mondta, bármit választhatok a monostori boltból, én meg mindig elsősorban könyveket szoktam választani, bár most már úgy jártam, hogy nincs hova tennem őket (főleg, hogy megkapom a monostor könyvtárában lévő duplumokat, amikről csak annyit mondott Ábel, hogy kb. egy autónyi, úgyhogy majd elhozzák nekem, amikor autóval jönnek Pestre). Na de elkalandoztam, szóval bementem a boltba, hogy könyveket válasszak. Anselm Grün nagy kedvenc, van tőle egy pár írás. Amikor megláttam, hogy megjelent egy új könyve, meg sem néztem a címet, csak levettem a polcról nagy örvendezve. Az elmúlt hétvégén viszont komoly kérdéseim voltak, és azt gondoltam, hogy jól jönne a segítség. Elkezdtem nézegetni, hogy melyik Grün könyvbe kellene belelapoznom, amikor előkerült a legújabb. Az első oldalon kiderült, hogy nemcsak hogy belelapozni fogok, hanem az egész könyv a kérdésemet taglalja...

Kicsit olyannyira misztikus ez, mint Zsolti és a telefon esete.

***

Azt hiszem, nem írtam még a költözésről.

Lassan két hónapja történt. Az is már megérne egy történetet, hogy hogy is zajlott... Olyasfajta rémtörténet, amit az ember szörnyülködve olvas a fórumokon, és nehezen hinné el, ha nem vele történne. Szörnyű volt, azóta is gondolkodom, hogy hogy lehet vajon kikerülni az ilyet, ráadásul ismerős ajánlása nyomán, tehát nem is csak úgy, a semmiből szerezve az embert... Na mindegy, remélem, egy darabig most nem kell törnöm a fejem.

Az az elképesztő az egészben, hogy 12 perc alatt beérek a Deák térre, gyalog is fél óra, ha kilépek, biciklivel meg kb. 10 perc lesz... A Sapi is csak 15 perc. Innen a Határ út is egész közel van, és Csepel sem lesz eget verő távolság, ha majd újra lesznek ott óráim.

De ami a legjobb, hogy az összes lakóhelyem közül Veszprém óta most érzem azt, hogy megint otthonom van. (Illetve ott is csak a szilveszteri mulatságig éreztem úgy, mert sikerült olyan embereket vendégül látni - a lakótársam barátait -, akik adtak egyfajta "felejthetetlen atmoszférát" a helynek...) Azon lepődtem meg a múltkor, hogy Bakonybélbe kellett indulnom, és megfordult a fejemben, hogy nincs kedvem menni, mert annyira jó itthon... :-))) Aztán arra gondoltam, hogy EZT igazán nem gondoltam volna soha, hogy bármi is űberolni tudja Bakonybélt, nemhogy egy átmeneti albérlet... És ez az otthon varázsa egyre csak növekszik, nem halványul el. Van itt egy rövidzongora is, ami egy zongoristáé volt (rég vágytam arra, hogy legyen velem egy hangszer, hogy újra játszhassak), és pár nap múlva megérkezik a saját pianínóm is, amit talán Győrben láttam utoljára, pedig az sem tegnap volt, hogy ott laktam... Ha valaki esetleg tudna valakit, aki szeretne kölcsönbe egy pianínót, hogy gyakorolhasson, elviheti addig, amíg nem költözöm végleg. Ez legalább pár év még.

Vadon

Ez egy könyv (és állítólag film) címe, szülinapomra kaptam pár napja. A filmet nem láttam, és lehet, hogy nem is fogom megnézni, mert a könyv nagyon jó.

 

Most hogy végre ismét vége a vizsgaidőszaknak (hihetetlen, hogy legoptimálisabb számításaim szerint már csak egy lesz...), ezt a könyvet kezdtem el olvasni. Persze attól az Andi barátnőmtől kaptam, akivel a Caminót jártam egy hétig 7,5 évvel ezelőtt (akkor még két ismeretlen vándorként), hogy majd hat évvel később a bakonybéli monostor kertjében botoljunk ismét egymásba, hogy végül eztán ugyanabban közösségben éljük bencés életünket oblátaként. (Érdekes, hogy milyen találkozásokat hoz az élet, amik évekkel később bontakoznak ki teljesen véletlenül. Persze az, hogy van-e véletlen, mély filozófiai vagy teológiai kérdés, amibe most nem megyek bele...) Na, szóval Anditól érkezett a könyv. Ő amikor elolvasta, gondolatban újra végigjárta a Caminót. Érdekes, hogy bennem ez fel sem merül. Viszont vannak benne folyamatosan az életemmel, lelki utammal összecsengő részek, mint most épp pl. ez:

"A Pacifikus Túraösvény-túrázásban az volt a legérdekesebb és legalapvetőbb felismerés - bár eközben mégis oly egyszerű... mint a legtöbb dolog -, hogy milyen kevés választási lehetőségem van, s milyen gyakran kényszerülök olyasmit tenni, amire a legkevésbé sem vágyom. Hogy nem lehet sem elmenekülni, sem megúszni. Hogy nem lehetséges a valóságot egy martinival tompítani vagy egy kis hempergés után úgy tenni, mintha nem is létezne."

Ó, igen. Nálam most épp újabb bálványok ledöntése (is) van folyamatban, ami veszteségekkel, fájdalommal és gyásszal jár. Ezeken a nem éppen legkellemesebb érzéseken felülemelkedve alapvetően hálás vagyok azért a képességért, hogy képes vagyok szembenézni mindennel, soha nem futok el és nem kábítom el magam azért, hogy ne lássam a valóságot. Meg azokért a mellettem álló emberekért is végtelenül hálás vagyok, akik ebben társaim.

Végiggondoltam, hogy öt éven belül a harmadik barátságom ér véget, de kb ugyanennyi új, érettebb érkezett. Esztivel is volt egy kb kétéves szünet, amikor feldolgozta, hogy hívő lettem, és amikor újra képesek voltunk beszélni, erősebb lett a kapcsolat és a szeretet közöttünk. Annyira erős volt a barátságunk, hogy kibírta a hosszú időt. Volt olyan "barátságom" is, ami nem bírt ki ilyen komoly válságot, egy éve véget is ért. Barbi óta a második barátkozás-féle volt, aki "szakított velem". Lóri annak idején úgy fogalmazott, hogy nem baj, ha valami nem működő dolog kikerül a hátizsákból, mert valami más értékesnek biztosít helyet. Nagyon örülök, hogy ezek miatt a dolgok miatt tudok sírni, tudom őket gyászolni. És aztán el tudom őket engedni. 

Nagyon jó, hogy van egy kis időm olvasni... :)