"Beszélgetős" dékánia

 Pár hónapja meghívtam a dékániában a testvéreket arra, hogy a hivatalos alkalom mellett csatlakozzanak hozzám havi egy nem hivatalos, "beszélgetős" alkalomra, ahol tényleg beszélgetünk a minket lelkileg, intellektuálisan vagy egyéb módon foglalkoztató kérdésekről, problémákról, a napi szentírási részekben - de főleg az evangéliumban - olvasottakról, olyan kérdésekről, amik megérintenek bennünket az olvasottakban. Az a vicces, hogy annyira jól sikerültek ezek az alkalmak, hogy többen vagyunk, akiik ezeket jobban várják, mint a hivatalosakat. Valahogy közelebb kerülünk egymáshoz, pedig ugyanúgy csak virtuálisan találkozunk, és mégis... És ami még ennél is jobb, hogy az új telefonommal egy olyan dékániai tagunkat is be tudom vonni, aki, mivel nincs számítógépe, azóta nem tud jelen lenni velünk, amióta online vannak az alkalmaink. Tegnap kipróbáltuk a hivatalos dékánián, felhívtam, és mindvégig a két óra alatt csatlakozni tudott, aminek mindannyian nagyon örültünk, úgyhogy ezentúl ez így lesz. A régi telefonommal nem lehetett ilyen trükköt csinálni

Ajándék hétvége

 Gyönyörű, enyhe idő és napsütés, aminek eredménye két nagy séta volt a Bakonyban, sok-sok idő négyen együtt az énekegyüttesünkkel (Ausculta Énekegyüttes), közös vacsora négyesben (ez és a második kirándulás így négyen együtt igazán ajándék volt, mert egyiket sem beszéltük meg előre, de mindkettő belefért, és mindenki természetesen és örömmel igent mondott), rengeteg együtt éneklés, és a vasárnapi vesperás végén élő közvetítésben éneklés a YouTube-on. Ez volt a legnagyobb és legörömtelibb ajándék, mert nagyon vágytam arra, hogy ebben a vírus miatt különös adventben valahol, valahogy elénekelhessem Kodály Zoltán Adventi énekét. Először úgy volt, hogy a mise keretében énekeljük el, de amikor kiderült, hogy ez a vasárnap a gitáros misének ad helyet, a dalostársaim megtették azt a kedvemért, hogy helyette a mindennap élőben közvetített vesperás végén, a kivonulás előtt elénekelték velem. Béke, sok-sok beszélgetés, a bakonyi levegő és erdő, lovak, nagyon szép zenék (Lassus, Tallis, Kodály), rövid felvétel a készülő cd-nkre... nagyon-nagyon jó és tartalmas hétvége volt.

Nagyon várom a következő alkalmat, és az a legjobb, hogy a sokáig semmi után mostanában már a harmadik próba lesz viszonylag rövid időn belül, viszonylagos rendszerességgel. Most sem kell sokáig várnom.

Újabb kalandjaim a mókussal

 Szerintem ez már egy másik mókus, mégis csak 3 évvel ezelőtt történt a mókus behatolásának a története. Nem tudom persze, hogy meddig él egy ilyen mókus, de nem gondolnám, hogy évekig semmi (bár meglehet, hogy ennyi idő kellett neki a sokk kiheveréséhez...), aztán meg mindennap nagyon is valami.

Szóval pár hónapig hallgattam, hogy egy/a mókus minden reggel 7 óra előtt (az óraátállítás óta 6 előtt) pár perccel megjelenik, elidőz az ablakpárkányon, próbál bejönni, majd feladja és eltűnik. Az utolsó pár napban ennél sokkal messzebb ment: módszeresen leszaggatta a szúnyoghálót (amit emiatt le kellett szednem, amúgy is cafatokban lógott miatta), amit a kis pofijába betömködött, majd elszaladt a tető irányába, és újra visszatért egy adagért. Azután a konyhaablakon lévő tyúkhálót támadta meg, amivel nem boldogult (a múltkori eset után került fel az ablakra, és minden reggel végtelen hálával gondolok arra, aki ezt ilyen profi, mókusbiztos módon föltette, mert még mindig ellenáll a napi támadásoknak, illetve azért a tényért is hálás vagyok, hogy fenn van az ablakon). Gondolom, fészket épített a padláson. Hát... ennek most már vége, de nagyon sokszor rohantam le a galériáról félálmosan, hogy megnézzem, sikerült-e letepernie a tyúkhálót, és újra a konyha padlóján landolnia. Nem volt vicces. Szereznem kell egy fém szúnyoghálót, hátha azt nem tudja letépni, de ezzel ráérek még tavaszig.

A mammon és a balga szüzek

 Annak, hogy valaki obációt tehessen és egy dékánia tagjává válhasson, havonta rész kell vennie a dékánia összejövetelén. Ez nálunk (Szent Günter dékánia, Bakonybél) sincs másképp, bár március óta egyetlen egyszer találkoztunk személyesen a vírushelyzet miatt, júliusban a Szent Benedek-ünnepen.

Nekem ez egy kicsit kevésnek tűnt, úgyhogy azzal az ötlettel álltam elő pár hónappal ezelőtt, hogy a havi "rendes", kötelező találkozáson túl legyen egy másik, opcionális, "beszélgetős" alkalom is, amikor megosztjuk egymással a Szentírásban minket megragadó részeket, megbeszéljük és megpróbáljuk együtt megérteni, milyen jelentést hordozhat az adott vers vagy szakasz, illetve megosztunk az élet egyéb területéről minket foglalkoztató nehézségeket, és megpróbálunk segíteni egymásnak, ha olyan ügyről van szó.

Múlt szombaton már a harmadik ilyen beszélgetős alkalom volt, mindháromnak én voltam a mediátora, és mindhárom nagyon jól sikerült, de ez a mostani a legjobban. A legtöbb gondolat az aznapi evangéliummal kapcsolatban merült föl, láthatóan mindenkiben kérdéseket inspirált a szakasz. A napi penzum a Lk 16,9-15, de ami igazán fejtörést okozott sokunknak, az inkább a szakasz előzménye:

⁽¹Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. ²Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző. ³Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. ⁴Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből. ⁵Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? ⁶Száz korsó olajjal – felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. ⁷Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat. ⁸Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. – Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.)

⁹Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba. ¹⁰Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is. ¹¹Ha tehát a hamis mammont nem kezeltétek hűen, ki bízza rátok az igazit? ¹²És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? ¹³Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” ¹⁴Hallották ezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták érte. ¹⁵De ő kijelentette: „Ti igaznak mondjátok magatokat az emberek előtt, az Isten azonban belelát szívetekbe. Ami az emberek szemében nagy érték, az az Isten előtt megvetést érdemel. 

Legfőképp az intéző hűtlensége keltett általános felháborodást a csapatban, és hogy mégis megdicsérik, ezt nem tudtuk hova tenni egy ideig. Aztán addig-addig beszélgettünk, hogy a végén világossá vált az egész perikópa értelme.

1. A mammon szót hajlamosak vagyunk tévesen csupán pénznek értelmezni, noha a μαμωνᾶς-t a Magyar Katolikus Lexikon szerint "Jézus csaknem személyként említi, s arra a démoni hatalomra vonatkoztatja, mely a vagyon rabjává teszi a kapzsi embert, s melynek szolgálata nem összeegyeztethető Isten szolgálatával". Tehát egyfajta értékrendet jelent, nem csak vagyont.

2. Mindenkinek szüksége van barátokra, akikre számíthat, akikre támaszkodhat. Egyedül meghal az ember, ha nem is szó szerint, de valahol a szívében, lelkében. Ahhoz, hogy barátokat szerezzünk, kedvesnek, segítőkésznek, odaadónak kell lennünk, jót tenni a másikkal, a másik érdekeit is figyelembe venni, ehhez pedig egy pozitívabb, kevésbé önző személyiség szükséges.

3. Ha a mai gyakorlatot nézzük az üzletemberek világában, egész biztos nem dicsérné meg az intézőjét egyik sem, amikor rájön, hogy az meglopta, hanem ki-ki a vérmérsékletéhez mérten torolná meg a dolgot. A példabeszéd a kapzsi farizeusoknak szólt, akiktől pontosan ugyanilyen reakcióra lehetett számítani: számukra is fontosabb volt a saját pénzük, mint az előttük álló, nagyszerű tehetségekkel megáldott ember. Egész biztos nem azzal foglalkoztak volna, hogy milyen ügyes volt, hanem hogy hogyan tudják bevasalni a pénzüket. Tehát a példabeszéd azért botrányt keltő, mert szelídségre hív, arra, hogy a mammon rideg és az embert teljességgel semmibe vevő értékrendjétől teljesen idegen módon eltekintsen a veszteségektől és magának az embernek az értékét tekintse. Vagyis nem az a fókusz, hogy Jézus arra hívna, hogy minél többet lopjunk, csaljunk, hazudjunk, majd Robin Hoodként osszuk szét a zsákmányt a szegények között, akik majd aztán jófejnek tartanak és ünnepelnek minket, mi több, azok, akiktől meg elszedtük a vagyont, még meg is veregeti a vállunkat, hanem az irgalmasság a lényeg ebben a szakaszban. Ez pedig minden korban teljesen életidegen a példabeszédben vázolt helyzetben.

4. "Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál." - nem tudom eldönteni, hogy ezt elismerésnek vagy szomorú ténynek kezeljem (erre visszatérek majd a legközelebbi beszélgetős alkalmon).

***

Az elmúlt vasárnap evangéliuma a tíz szűzről szólt:

"¹A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. ²Öt balga volt közülük, öt pedig okos. ³A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. ⁴Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. ⁵A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. ⁶Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – ⁷Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. ⁸A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – ⁹Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. ¹⁰Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. ¹¹Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! ¹²De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. ¹³Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. (Mt 25,1-13)

Kétféle értelmezést is hallottam ezzel a résszel kapcsolatban, az egyik André Louf homíliájából, a másik a vasárnap általam látogatott misén az aktuálisan prédikáló pap által hangzott el. André Louf az olajat a szeretet metaforájaként értelmezte, a plébános a Sziklatemplomban pedig a kegyelemmel hozta összefüggésbe. Mindkettő érdekes és mindkettőt át tudom érezni.

Ami elég döbbenetes felismerés volt számomra, hogy annak ellenére, hogy bármennyire is szeretnék az okos szüzek csapatában játszani (és ilyennek is tűnni a külvilág számára...), még mindig a balgák színében indulok, és lövésem sincs, hogy hogy lehet átigazolni...

A szüzes részt a talentumos követi, mondanom sem kell, hogy pontosan melyik szolga szerepében látom magam: igen, a balgáéban.

 

A járvány egyik pozitív hozadéka

 Most, hogy nem járok gyakorlatra a járvány miatt, két napom is szabad a héten. Van úgy, hogy órát pótlok ezeken a napokon, de múlt hét szerdán pl. elmentem Barbihoz, és csak másnap jöttem haza. Egész délután kertészkedtünk, megcsináltunk egy másfél autóhossznyi, réteges veteményes ágyást tavaszra. Órákig dolgoztunk együtt teljes összhangban, végtelenül örömteli érzés volt. Régen is így volt, fél szavakból is értettük egymást, most sem volt ez másképp. Nagy munka volt, az eredmény (és itt egy kép van, de úgy látom, hogy az iPad nem kezeli a képet, meg kell várnom, amíg a laptop visszakerül a szerelőtől, azon majd korrigálok):

Váratlan meglepetés csütörtökön

Mindig is úgy gondoltam, éreztem, hogy a napi zsolozsma elmondása rendkívül unalmas egyedül, ehhez társak (de legalább egy) kellenek. (Azt el sem tudom képzelni milyen lehet, ha az ember házastársa nem társ ebben.) Ezért örülök annyira, hogy a bakonybéli "lelki alma mater"-em két imaórát is közvetít mindennap, a vesperást és a kompletóriumot. Nem mindennap tudok mindkettőhöz vagy akár valamelyikhez is csatlakozni, de igyekeztem úgy alakítani a napi- és órarendemet, hogy legalább az egyik beleférjen. Amikor váratlanul lehetőség nyílik egy olyan napon, amikor elvileg egyik sem fér bele az időmbe - ezek a keddek és a csütörtökök - mégis csatlakozni valami ok folytán, igyekszem kihasználni az alkalmat.

Ezen a héten így alakult a csütörtöki nap. A legutolsó órám, ami 9-ig tart, átkerült szerdára, így felszabadult a kompletórium ideje. Azt kell mondjam, hogy mivel nem szoktam csütörtökön kompletóriumot mondani, újszerűnek hatottak mind a szövegek, mind pedig az antifónák. Nagyon meglepett és megérintett az aznap elénekelt 38. zsoltár, mert az aznapi események mintegy összefoglalójaként zárta a napot.

Így szóltam: „Vigyázok utamra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel.

 

Megzabolázom ajkam, amíg gonosz ember áll velem szemben.”

Elnémultam, szótlan lettem és hallgattam, megfosztva minden jótól, kiújult ismét fájdalmam.

Égett a szívem bensőmben, töprengésemben tűz emésztett engem.

Megoldódott nyelvem, s így szóltam: „Add tudtomra, Uram, életem végét.

Hadd tudjam meg napjaim számát, s hogy milyen rövid az életem!”

Íme, napjaimat néhány araszra mérted, életem ideje előtted semmiség.

Bizony csak egy sóhajtás az ember, mint az árnyék, úgy fogynak napjai.

Minden vesződsége csak hiúság, kincset gyűjt, de nem tudja, ki veszi hasznát.

Most hát mit várhatnék, Uram? Reményem egyedül benned van.

Minden gonoszságomból ragadj ki engem, az esztelenek gúnyolódásának ne vess oda prédául.

Elnémulok és többé nem nyitom ki számat, mert ez a te végzésed.

Csapásaid vedd le rólam, elpusztulok sújtó kezed alatt.

Megfenyíted az embert bűne miatt, semmivé teszed vágyait, mint molyok a ruhát,

csak egy fuvallat minden ember.

Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj kiáltó szavamra.

Ne zárd be füledet, amikor siránkozom, hiszen jövevény vagyok előtted, 

zarándok, miként atyáink.

Vedd le rólam büntető szemed, hogy örömben élhessek, mielőtt elmegyek és nem leszek többé.

 

 

Rengeteg kérdést felvetett bennem a törékenységgel, betegséggel, halállal (másokéval és a sajátommal), lehetőségekkel és feladatokkal, imádsággal, istenkapcsolattal, Isten ígéretével és még sok mással kapcsolatban.

Rendhagyó lelkigyakorlat

Kb. 10-12 éve minden évben elmegyek egy nyolcnapos lelkigyakorlatra augusztus végén. Sokáig Bakonybélbe jártam, aztán Dobogókőre a jezsuitákhoz, tavaly Szécsényben voltam a klarissza nővéreknél.

Idén is mentem volna Szécsénybe, jól is esett volna a bezártság után (bár a szentignáci lelkigyakorlatok sem a duhajkodásról híresek, azért mégis, legalább valamiféle környezetváltozás), meg egyébként is, de egész nyáron nem kaptam visszajelzést, úgyhogy idén elmaradt.

Ez most egy nagy hiányt hagyott bennem, főleg ez után a rendkívül pörgős és a kórházi gyakorlat nehéz lelki tapasztalatai miatt eléggé érzékeny nyár után, és kissé tanácstalanul úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal (vagy ahogy Anzelm testvér szokta mondani Bakonybélben: "a novemberi légy"). Azt éreztem, hogy szükségem van útmutatásra, feldolgozásra, komoly lelki munkára. És akkor Barbi az egyik beszélgetésünk alkalmával elmesélte, hogy mostanában Varga Laci atya (kaposvári püspök) előadásait hallgatja a YT-on. A szellemi harc kapcsán került elő a téma.

No, elkezdtem hallgatni őket, kezdve az alábbi előadás-sorozattal (Szellemi harc), aztán belendülvén, meghallgattam majdnem az összes többit is. Ez lett végül az idei - rendhagyó, mert egyáltalán nem csendes - lelkigyakorlat számomra, és most már egyáltalán nem bánom. Másfelől pedig: lelkigyakorlatot kértem a Mennyei Atyától, és meg is kaptam, egyértelmű visszajelzés volt, hogy nem vagyok elfelejtve.

Mindenkinek ajánlom Laci atya előadásait, rendkívül üdítőek. Nem egy átlagos püspök, rendkívüli ember.

Amikor leesik a tantusz

A tegnapi evangélium (Lk 5,1-11):

¹Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. ²Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. ³Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. ⁴Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” ⁵„Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” – válaszolta Simon –, ⁶és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. ⁷Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. ⁸Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” ⁹Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. ¹⁰Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” ¹¹Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.

Mindannyiunknak vannak olyan szakaszok az életünkben, amikor lelkesedünk valamiért vagy valakiért, és azt "játsszuk", hogy valóban benne vagyunk nyakig a dologban. A fejünkben és akár a szívünkkel valóban benne is vagyunk nyakig, csak a velő hiányzik az egészből valahogy. Mint ahogy Péter is azt "játszotta", hogy Jézus a Mester, és ha Ő azt mondja, hogy vesse ki a hálóját, akkor a "játék" szerves része, hogy a Mester szavára megteszi, amit mond. Egyszerű, szabálykövető (és eléggé idealista), viszonylag fiatal férfi, aki megteszi, amit a hierarchiában fölötte álló mond neki, elmondja, amit ilyenkor el kell, csak épp nincs még benne a valódi mélység tapasztalata, inkább csak a szájával és a mechanikus cselekedeteivel engedelmeskedik a "játék" szabályainak. Nem arról van szó, hogy nem hisz, de inkább csak a fejével és a (nagy mélységet sugalló) szólamaival.

Aztán leesik neki a tantusz, megérzi egy pillanatra a transzcendens valóságát, és akkor meg már azt mondja, hogy „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”. És tudjuk, hogy sok-sok tantusznak kell még leesni, hogy felnőjön a feladatához (többek között egy ilyen "tantusz" az is, amikor háromszor megtagadja Mesterét, holott korábban nagy hangon bizonygatta, hogy ő aztán soha nem tenne ilyet...).

Érdekes ember ez a Péter apostol. A kezdeti megnyilvánulásai, az önmagáról alkotott képe, a kicsit gyermetegnek mondható hite, az öntelt, magát fényező szövegelései.  Azért kíváncsi lennék, hogy férfi létére hogy élte meg a gőgjéből fakadó nehézségeket, vagy hogy mennyire lehetett elviselhetetlen az előszeretettel hangoztatott felsőbbrendűségével, és hogy hogy oldhatta fel az ebből fakadó kellemetlen helyzeteket. Aztán a hatalmas út, amit bejár... Jó, hogy nem kell még csak megközelítőleg sem tökéletesnek lennünk, mert ő aztán sok minden volt, csak épp nem tökéletes. Egyelőre egyébként inkább nem szimpatikus, mint igen, mert nem tudok mit kezdeni az idealista szájhősökkel, mint amilyen ő volt az alatt az idő alatt, amíg Jézus körül volt. Többet kellene talán foglalkoznom az ApCsel-lel, hogy már inkább azt tarthassam szem előtt, amikor érett korában alkalmassá vált arra, hogy az Egyház fejévé váljon. Figyelemre méltó és reményteli.

"Everybody lies", avagy a hipokrízis születése

 Az "Everybody lies" a népszerű kórházas sorozat főszereplőjének, dr Gregory House-nak a mottója. A mai evangélium juttatta eszembe. Jó, mi? :-)

"¹Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz:
– ²Az írástudók és farizeusok elfoglalták Mózes székét. ³Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert beszélnek, de nem cselekszenek. ⁴Súlyos és nyomasztó terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. ⁵Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek. Megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk szegélyét. ⁶A lakomákon az asztalfőn, a zsinagógákban a fő helyeken szeretnek ülni. ⁷Szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.
⁸Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! ⁹Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van! ¹⁰Ne hívassátok magatokat tanítónak se, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. ¹¹Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a szolgátok! ¹²Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." 

(Mt 23,1-12 Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)

A kiemelt részeket kapcsoltam össze a fenti mottóval ösztönösen. A hipokrízis melegágya. Bár a sorozatban nem erről van szó, ott más miatt hazudnak az emberek, mint ahogy mi is kerülünk olyan helyzetbe, amikor nem mondunk igazat, vagy csak a töredékét mondjuk el, sokszor amiatt, mert nem emlékszünk a pontos részletekre. De az evangéliumban nem erről van szó, hanem hipokrízisről.

A direkt hipokrízis rendkívül romboló, és nagy árat fizetnek érte az emberek. Sokszor nem is tudják, mekkorát. (Aki mondjuk alapból ilyen, így éli az életét, az valószínűleg soha nem is fogja megtudni, mert mindig megmagyarázza, és túllép a veszteségeken.) Biztos vagyok abban, hogy mindannyian találkoztunk már ilyen emberekkel, és valahogy ösztönösen távolságot veszünk tőlük.

A farizeusok és az írástudók Izrael elitje volt. Az írástudókat "bölcsnek", "törvénytudónak" és "tanítónak" is hívták, a tisztelet irántuk egyre nőtt. Ők értelmezték az Írást, azt, ami a Törvényben feketén-fehéren szerepelt, adott, konkrét élethelyzetekre próbálták alkalmazni, így jogi és teológiai kérdésekben egyaránt ők döntöttek. Ez azért elég nagy hatalom, és ha nem megfelelő személyiséggel párosul, nagyszerű alkalom a hipokrízis felvillantására.

Nézzük a farizeusok vallási csapatát. A rituális tisztaság megőrzése végett távolságot vettek a környezetüktől, mintegy kívülállóként tekintettek az emberekre. Érdekes, hogy fokozatosan eltávolodtak a politikától, mégis hatalmas befolyással bírtak, nagy szerepet töltöttek be a főtanácsban. Céljuk a Törvény előírásainak tökéletes, betűről betűre való betartása volt. Igazából sok esetben fontosabb volt nekik a Törvény betűje, mint az eléjük kerülő, hús-vér ember (jól mutatják azok az esetek, amikor Jézus ebbe a tulajdonságukba ütközött, ami lépten-nyomon történt). Tisztaságmániások voltak (ma kényszerbetegség lenne a diagnózis), és testvérületekbe tömörültek. Egyébként, teológiai szempontból nem lett volna egy rossz népség (pl. hittek a halottak feltámadásában és várták az eljövendő Messiást, mint mi, keresztények), csak egy meglehetősen lenézős népség volt, mert hát az ember ember, ugye...

Jézus szavai jól bemutatják, hogy emberileg milyenek lehettek e két csoportnak a tagjai. Ha jól belegondolunk, hogy ma milyen tulajdonságokkal rendelkezik a bármilyen területen működő (egyáltalán nem a politikára gondolok, hiszen az egy annyira speciális, torzult személyiségű egyedeket eredményező, reménytelen vakfolt, hogy azzal egyáltalán nem foglalkozom, hanem minden más területére az életnek), másokat bármilyen módon vezetők nagy hányada, nem kell meglepődni, hogy két millenniummal korábban sem volt más a helyzet. Az ember ember. (Ehhez még csendben hozzátenném, de tényleg csak csendben, mert nem vagyok sem feminista, sem a túlzásba vitt emancipáció híve, sőt, ezen a téren inkább a tradicionalista eszméket preferálom, hogy a kétezer évvel ezelőtti állapotokkal kapcsolatban csak férfiakról beszélünk, és ma sem a nőkkel összefüggésben említeném a fentieket. És nem csodálkozom.)

Eljutottam arra az önmegfigyelésre az elmúlt pár hónapban, hogy a hipokrízist nem tudom már közel engedni, senkitől.  Voltak hozzám egészen közel állók, akik folyamatosan ebben éltek, de ma már igyekszem kizárólag olyan kapcsolatokat fenntartani, ahol ez nem jellemző.

Minden csak egy epizód

Ez a legújabb mottóm (az egyik). Vannak olyan epizódok, amik egészen rövid ideig tartanak - pillanatok, percek, órák, vagy napok -, vannak hosszabb ideig - évekig - tartó epizódok az életünkben, és vannak életünk végéig kitartó epizódok is, mint egy barátság, vagy egy krónikus betegség. 

A barátság továbbra is a fő elmélkedős témám, annyit léptem benne előre, hogy júniusban megjelent a Sapi teológiai folyóiratában a barátságról szóló tanulmányom, ami inspirál a könyv befejezésére (aminek egy részlete a megjelent tanulmány), aminek a kiadására újabb ígéretet kaptam.

 

Azért jutott eszembe a barátság és az epizód témája, mert a kettő, úgy tűnik számomra, erősen összekapcsolódik. Az elmúlt években meglehetősen intenzív folyamatok zajlottak a barátságaim terén. Vannak, amik még most is zajlanak, vannak, amik már megérkeztek, különböző végkicsengéssel. Két dolgot fogalmaztam meg konklúzióként (10+ év megfigyelés távlatából). Az egyik az, hogy a valódi barátság nem a gondolkodás szintjén köttetik, hanem valami elképesztően mély, lelki és zsigeri szinten, és ezért örök, és ezért a nehéz konfliktust is túlvészeli. Gyerekkoromban olvastam valahol egy versikét, ami sokszor elgondolkodtatott: "A barátság egy aranyfonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet kötni ugyan, de a csomó megmarad." Az éretlen, gyermekded barátság valóban ilyen. A valódi, lélek mélyén kötött barátság el sem szakad, bármi történjen is (a könyvemben írok Jézus és Júdás barátságáról is, ami sosem szakadt el, egészen Júdás haláláig tartott - és talán tovább is). Lehet, hogy tudati szinten nem tudjuk helyrehozni, ezért megszakítjuk, de a lélek csendben mindig sírni fog a barát után. 

Négy, két fiú- és két lánybarátságom is felfüggesztődött évekre, az egyik fiúval csak néhány hónappal ezelőtt. A három másik eset konklúziója és végeredménye: a két lánnyal mélyült és megerősödött a barátság, és az első pillanattól kezdve ott folytattuk, ahol évekkel korábban abbahagytuk, ugyanazzal a közelséggel, pedig az egyik esetben 7 év, elég kemény, intenzíven megdolgozó lelki sérüléseket okozó szünet volt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ott tartunk majd, ahol most vagyunk. (Egyébként ez a barátság és hat év után az újratalálkozás Barbival inspirálta a szakdolgozatot majdnem négy évvel ezelőtt, aminek az első fejezete a megjelent tanulmány, és ami a majd megjelenő könyv alapja is egyben.) A harmadik esetben nem folytattuk onnan, ahol abbahagytuk, nincs meg a lelki kötődés, megszűnt barátság lenni - mert valószínűleg nem is volt az.

A barátság olyan, mint a keresztség: eltörölhetetlen pecsét, van, és kész. A kapcsolatok megpróbáltsága mutatja meg ennek igazságát. A könyvben írok Jézus problémás kapcsolatairól - mindegyik megpróbált! Péter, Lázár, Júdás, Lázár nővérei, amikor Jézus nem megy el haldokló testvérükhöz. Mindegyik kapcsolat egy mély konfliktust hordoz - ahogyan minden barátság is előbb-utóbb, hiszen ez egy dinamikus, energikus folyamat, nem lehet langyos víz, és különbözőségünk elkerülhetetlenül összefeszül. Az én baráti kapcsolataimról akkor derült ki, hogy valódi barátságok, amikor megpróbálta őket a komoly konfliktus és el kellett távolodni, akár hosszú évekre. A lányokkal (és csak velük) minden esetben megerősödött.

Ami elvezet a másik megállapításomhoz: egy heteroszexuális nő és egy heteroszexuális férfi között nem lehet mély, tiszta barátság, mert ez egy olyan fokú lelki intimitás és megnyílás, amiből nehezen marad ki a férfi-női dinamika (lehet velem vitatkozni), és mert nem barátságokat keresünk egy másik neműnél, még ha ezt is állítjuk. (Egyébként is, a barátságokat nem keressük, azok megjelennek az életünkben, megrezdül a lelkünk, és felismerjük a másikban, hogy a barátunk. Aztán meg esetleg várnunk kell a másikra, amíg ő is megérkezik, de erről már írtam korábban.) Illetve attól függ, hogy mit nevezünk barátságnak. Ami számomra a barátság, abba nem fér bele ez. Sokáig hittem azt, hogy nincs igazuk azoknak, akik az ellenkezőjét állítják, azóta megmutatta és bebizonyították a tapasztalataim, hogy nekem nem volt igazam. Nagy veszteségek árán tanultam ezt meg, de lehet, hogy nem is veszteség, csak egy lezáruló epizód, ez pedig a másik mottómhoz vezet.

A másik mottómat a lelkivezetőmtől tanultam épp egy éve a lelkigyakorlat során, azóta dolgozik bennem: "Nem sírunk vissza régi kegyelmeket, mert minden jónál mindig még jobb jön." Ettől a gondolattól mindig izgatott kíváncsiság tölt el, és az előttem álló ismeretlenre nyitok, nem pedig az elmúlt jót vágyom vissza. (Különben is: ami valódi volt, úgyis marad valamilyen formában, csak egy ideig nem explicit, ami meg nem volt az, csak egy rövid epizód volt, az a sorsa, hogy menjen. Helyet enged a még jobbnak.) Szép gondolat.

Tavaszi Szellő

Két éve nyáron otthagytam Kamaraerdőt (Gubát, Malőrt, és a többi depressziós, kizsigerelt lovacskát, akiknek a sorsát már nem bírtam tovább nézni), és elmentem "nyaralni" Dunavarsányba. Fontos szempont volt, hogy mindennap lovagolhassak, és ez egy lovas hely, ezért választottam. Rögtön beleszerettem Szellőbe, akivel kapcsolatban csak mosollyal az arcomon tudok beszélni, órákig. Egy évig intenzíven jártam, aztán egy évig egyáltalán nem. Idén áprilisban mentem el újra meglátogatni, aztán nyáron pár hétig újra jártam, ami a három hónap bezártság után olyan volt, mint a friss, tavaszi fuvallat, valódi, mély öröm.

Szellő nagyon okos kislány, rendkívül békés és kedves, csak nagyon ijedős (egyszer emiatt estem le róla, amikor a semmiből berongyolt elé oldalról egy vizsla, ő meg ugrott kettőt ijedtében). Velem szemben meglepően elnéző is, és olyan gyakorlatokat képes elsőre, majdnem tökéletesen megcsinálni, amikor járóiskolázunk, amiket soha azelőtt nem gyakorolt, és amiken Liza, az oktató is meglepődik. (Odin, akivel mindig terepre jártam, egy képet és egy kis videót is feltettem a blogra korábban, Liza lova volt.)

Jn 1,5: καταλαμβάνω

 A mai evangéliumi szakasz egy rendkívül inspiráló, kétórás beszélgetést eredményezett, szó- és szövegelemzéssel, különböző Szentírás-fordítások összevetésével. Tulajdonképpen a mai evangéliumot csak futólag érintettük, a kulcs vers János evangéliuma Prológusának 5. verse volt (Jn 1,5), először egy protestáns fordításban, majd a legújabb pannonhalmi kiadás szerint (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása), végül a Szent István Társulat fordításában.

Protestáns szöveg: "A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."

Pannonhalmi fordítás: "A világosság ragyog a sötétségben, és a sötétség nem tartóztatta fel."

SzIT: "A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel."

Nagyon izgalmas a különbség a "nem fogadta be", a "nem tartóztatta fel" és a "nem fogta fel" között. Az első eléggé negatív és lehangoló, a második meglehetősen pozitív kicsengésű, a harmadik pedig kissé közömbös. A szóban forgó ige a görög καταλαμβάνω (katalambanó), elég széles jelentéskörrel: birtokol, elér, elfoglal, elkap, elvesz, felfog, felzárkózik, fogva tart, hatalmába kerít, legyőz, megért, meglep, megragad, nyer, rajtakap, stb.

Számunkra a vastagon szedett szavak érdekesek, mert a különböző bibliafordítások ezeket variálják. Viszont úgy tűnik, hogy bármilyen kifejezést használnak a különböző fordítók, valahogy mindegyiknél az a mögöttes tartalom, hogy azért történt az, ami (nem fogadta be, nem tartóztatta fel, nem győzte le, stb.), mert nem értette meg Jézust, ezért: vagy szimplán békén hagyta és nem foglalkozott vele (egyelőre!); vagy nem tudott vele mit kezdeni; vagy, mivel nem volt egyszerűbb nála ahhoz, hogy azonnal átlássa, nem tudta uralni.

Mindkettőnk nagy kedvence a János Prológus, de míg én felnőtt megtérőként nem kapcsoltam ehhez a vershez negatív konnotációt, gyerekkora óta hívő beszélgetőtársam eddig lemondóan elmélkedett az első szövegvariánson, és sajnálkozott az emberek, a sötétség szívtelenségén. Számomra (főleg már teológusként) a szavak értelme volt a fontos, főleg egzegetikai szempontból, és valahogy mindkét értelmezés mögött azt az üzenetet hallottam ki, hogy nem értették Őt, túl bonyolult volt az egyszerű emberek számára, ezért nem tudtak vele mit kezdeni. Nem arról van szó, hogy magányosan kóborolt a rideg és szívtelen világban, aki hátat fordított neki, hanem arról, hogy annyira bonyolult volt az átlagos egyszerűségben, hogy hiába hozott világosságot, túl "magas" volt az átlagnak, és csak nagyon-nagyon kevesen értették meg azonnal, kicsit többen útközben (mint akár a kánaáni asszony az előző bejegyzés gondolatmenetéből).

Simon Tamás László fordítása tükrözi leginkább azt a végső üzenetet, hogy végső soron azért az az örömhír (evangélium), hogy a világosság győz majd végül, nem a sötétség (ami elég ijesztő méreteket ölt, ha mostanában körülnézünk...), illetve hogy már eleve nem volt ez kérdés, erről szól a Jn 1,5.

Jézus és a kánaáni asszony

 Tegnap egész nap foglalkoztatott a napi evangélium egy része. Mt 15,21-28-at olvastuk (igazából már szombat este a vigílián, azóta motoszkált a fejemben a téma):

²¹Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. ²²Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” ²³De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” ²⁴Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” ²⁵Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” ²⁶De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” ²⁷Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” ²⁸Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Elgondolkodtam Jézus szavain, az asszony reakcióján a hallottakra, és azon, hogy én vajon hogy reagáltam volna a helyében.

Az alaptétel az, hogy Jézus a háromszemélyű Egy Isten egyik személye, és mint ilyen, minden egyes ember megtérése fontos számára, illetve biztosan nem inzultál senkit, sem rosszindulatból, sem nevelői célzattal. Ezért is furcsa az, amit az asszonynak mond: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (15,24) és „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” (15,26). Ahhoz, hogy ne meneküljünk fejvesztve attól, aki ilyet mond nekünk, egyrészt egészséges lelkületű felnőttnek kell lenni, másrészt egy eleve fennálló, nagyon szoros, noha nem tudatos kapcsolatban lenni Jézussal, harmadsorban pedig ismerni Isten természetét, és ezzel az ismerettel felismerni Jézust mint Istent.

Szent Atanáz azt írta az erről a szakaszról szóló homíliájában, hogy Jézus azért nem teljesítette rögtön az asszony kérését, mert az elején az még nem hitt, és csak akkor adta meg neki, amit kért, amikor az asszony hitre jutott, illetve kifejezte hitét. Azt el tudom képzelni, hogy az asszony tudatos szinten és ismerve Jézus mint gyógyító próféta történetét kereshette meg őt mint gyógyítót, és csak akkor került felszínre az egyébként már létező, mély hite, amikor Jézus "inzultálta" őt. Úgy gondolom, hogy bármilyen személyiségű is a megszólított ember, a hitvallás pillanatában valami minket meghaladó egyesülés történik az istenivel, aminek hatására nem besértődünk és elszaladunk, ha esetleg ilyenek lennénk alapesetben, hanem az a természetes, hogy maradunk.

A másik oldalon viszont ott van Jézus mindenre kiterjedő tudása: pontosan ismeri azt, akivel beszél. Ha elképzeljük a mai helyzetben, hogy megszólít minket egy igehirdető-térítő, és egy ilyen igeszakaszt vág a fejünkhöz, mikor pedig érdeklődéssel közeledünk felé, nem valószínű, hogy egy vidám, Istent dicsőítő hitvallással végződik a történet. Elég veszélyes ilyeneket mondani egy átlagembernek, akivel kapcsolatban semmi tudásunk nincs arról, hogy milyen személyiségzavara vagy sérült önképe lehet, vagy hogy kétségbeesetten keresi-e Istent, de esetleg könnyen megretten. Illetve azt is megmondja nekünk Jézus más helyen a Szentírásban, hogy ^"De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék."  (Mt 18,6), és a fenti szavak, valljuk be őszintén, egy földi halandó szájából, ráadásul vallási alapon, igencsak megbotránkoztatóak lennének. Jézusnak nyilvánvalóan nem ez a szándéka. Az a csodálatos, hogy Jézus pontosan ismeri az asszonyt, valószínűleg sokkal jobban, mint amennyire ő ismeri saját magát, és ezért mondja neki ezeket a szavakat. Tudja, hogy a párbeszéd vége egy hitvallás lesz. Más helyeken is megfigyelhetjük, hogy Jézus mindig, mindenkivel a megfelelő erősségű szavakat közli, mert pontosan ismeri azokat, akikkel beszél, ahogyan a hitüket is. Soha nem tart attól, hogy elretten a másik.

Ez pedig egy nagyon mély lelki összetartozásra enged következtetni, ahol a halandó fél általában nincs tudatában ennek a kapcsolatnak. A párbeszéd során kerül felszínre, tudatosul benne, és ki is mondja, már nem azért, hogy valami mulandó és ideig-óráig tartó dolgot nyerjen, hanem mert egy pillanat alatt felismeri, és ez egy annyira erős, semmihez sem hasonlítható felismerés, ami önkéntelen hitvallással végződik, ahogy ennél az asszonynál is történt.

Mókus befogása - vagy inkább kiengedése

Épp indulásra készen álltam munkába menet ma reggel, amikor a mindig nyitva álló konyhaablakra feszített szúnyoghálót kis karmaival felhasította egy rendkívül aranyos mókus, majd a kialakított hasadékon keresztül bejött, és toporogni kezdett az ablakpárkányon. Erre a toporgásra lettem figyelmes.

Megrettent szegény, próbált kijutni valahogy, de kifelé már nem találta a hasadékot. Egy idő után elkezdett rohangálni a párkányon, ami azt eredményezte, hogy leesett a konyha padlójára, és beszaladt az edényeket tartó polcok alá. 

Ezen ponton felhívtam a céget, ahol az órám kezdődött volna kisvártatva, hogy ne várjanak, majd telefonhívások hosszú sorába kezdtem.

Először Apukámat hívtam, aki azt javasolta, hogy partvissal noszogassam ki a polcok alól, nyissam ki a bejárati ajtót, hogy kiszaladjon rajta.

Ezután a Húgom majd Emese (a főbérlőm) következett, így már hárman böngésztük a netet megoldás után. Találtunk egy elvileg ilyesmivel foglalkozó céget, akiktől kaptam egy telefonszámot, amit persze rögtön föl is hívtam. Ez egy gyömrői székhelyű cég, a tulajdonos azt javasolta, hogy próbáljam meg házilag kiüldözni a mókust, mert ők kijönnek, de az 25000 forintba fog kerülni, egyébként sincs ötlete, hogy mit lehetne csinálni, és nagyon veszélyes állat, harap és karmol, úgyhogy nagyon vigyázzak.

Következett egy másik ilyen cégvezető, aki sajnos szintén nem tudott segíteni, mert épp nem Pesten tartózkodott, és sajnos egyetlen olyan ismerőse sincs, akit ajánlani tudna. Ám ő megnyugtatott, hogy nem kell félni, nem fog támadni, békés jószág, és a menekülés útját fogja keresni.

Akkor visszatértem Apukám tanácsához, kinyitottam a bejárati ajtót, és megzavartam a partvissal. Azonban nem a kijáratot vette igénybe, hanem kb. kettő másodperc alatt befutott a zongora alatt lévő hajósláda mellett a szoba legmélyebb sarkába, és ott gubbasztott, megközelíthetetlen helyen.

Ekkor egy kicsit pánik fogott el, hogy mi a fenét csináljak most. Senki nem tud segíteni, illetve a gyömrői csapat kijön, ha nagyon akarom, de ettől a gondolattól nagyon fájt a fejem.

Aztán megnyugtattam magam, hogy nincs veszély, gondolkodjunk logikusan! És építettem egy labirintust, egyetlen kijárattal: a nyitott bejárati ajtón keresztül, és amikor meggyőződtem arról, hogy minden kis rést lefedtem, már nem tud máshova menekülni, mint kifelé, akkor megkértem finoman a partvissal, hogy hagyja el a lakást, amit meg is tett. 

A másodikon lakom, az még egy külön kaland volt, hogy hogy kerüljön le a földszintre és ki a kapun, de végül az is megtörtént. Két órát vett igénybe ez az akció. Örültem, hogy a délutáni óráim nem maradnak el emiatt.

Summa summarum, azt javaslom, hogy ha valakivel ilyesmi történne, azonnal építsen labirintus-barikádot, mert úgy kb. fél órát kell ezzel a tevékenységgel tölteni, és nem kettőt. Sok sikert!

Terepen, Odinnal

Szüri, aki egyébként a Csinos

Há' annyira gyönyörű!

Gubika

Szerelmek jönnek, mennek, a Malőr iránti rajongás már a múlté, már egy ideje Gubika a nagy kedvenc, hivatalos nevén Guba, aki egy gyönyörű és végtelenül kedves angol telivér. Ez már egy tartós érzelmi szál, jó ideje ő a favorit. :-)))

csorszingatlan@gmail.hu: VIGYÁZAT!!!!

Elmesélem, hogy jártam. Még mindig gondolkodom, hogy milyen lépést tegyek (először), de csakis nevelői célzattal, illetve azért, hogy ha ezt olvassa valaki, aki igénybe venné ennek a botrányos ingatlanügynökségek a szolgáltatásait, SEMMIKÉPP NE TEGYE!

Albérletet keresek, ezért bejelentkeztem különböző albérletet közvetítő oldalakra. Ezek egyike az Ingatlantájoló.hu, amelyik naponta küldözget címeket. Mostanában állandóan a nyóckerbe akar invitálni, ezért meg sem nézem, csak kitörlöm az emailt, de pénteken valami azt súgta, hogy nézzek bele. Belenéztem, és ezt találtam, magát a földrajzi tökélyt, hiszen ott van a bencés Tanulmányi Ház és a lovarda mellett, elképesztő környezetben:

Azóta már ügyesen lekerültek a részletek az oldalról, de mivel azonnal írtam nekik, a következő, a magyar helyesírás szempontjából rendkívül tanulságos választ kaptam, megszólítás nélkül:

Péterhegyi úthoz közeli házrész kiadó

Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca

Alapadatok

Hirdetéskód

5364386

Elhelyezkedés

Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca

Ár

60 000 Ft

Kölcsön gyorsan. Válogass a hitelek között. (x)

Kategória

Lakás

Típus

Téglalakás

Értékesítés típusa

Kiadó / Kínál

Állapot

Felújított

Alapterület

24 m²

Szobák száma

1

Szépen rendben tartott,fel van újítva,
Szép napot,
Tömeg közlekedés

Kelenföld vasútállomás M4 es Metró kb 15 perc,

Busz járatok viszik odáig,
150   241A   250  250B    251A
Bármikor megtekinthető Hétvégén is,
Tulajdonos feltétele hogy a lakásban a dohányzást ha lehet mellőzze a bérlő( ha dohányos)
Kaució 1 hónap,
Bútorral és bútor nélkül is bérbe vehető.
Amint a hirdetésben feltüntettem én közvetítem a lakást és elérhetőségeket szolgáltatunk ki díj ellenében mely összege 45 napos korlátlan lakások megtekintésére ,hetente 3x biztosítunk listát ügyfeleink számára,
 e -mailen
díj
6500 ft .
Általam hirdetett lakásokat ingatlanreferensek ( lakásbemutatók) és a tulajdonosok mutatják meg,természetesen velük lehet időpontokat leegyeztetni ,
Kauciót a tulajdonos határozza meg,
Irodánk nem tart igényt a tulajdonostól egy hónap bérleti díjnak megfelelő összegű siker díjra,
így a bérlő Úgy alkudozik a tulajdonossal ahogy neki tetszik,
Cégünknek ki kötései sincsenek miszerint a bérleti idő 1 évre lenne kötelezve minimálisan,
A bérlő szintén a tulajdonossal tárgyalhatja meg a bérleti idő  minimális mennyiségét is.
A lakások megtekintésénél nincsenek licitálások sem,
Ami általában az  úgymond "  ingyen megtekintheti a lakást " címszó alatt  KÖZVETÍTŐK tesznek a személyes bemutatásnál.
Egy időben 20-30 embert hívnak ki a lakásra és Licitáltatják őket.
Általunk hirdetett lakásoknál ilyen nem fordulhat elő,
Egyszerre egy érdeklődőnek mutatnak lakást és Nincs Licit!
Kauciót ön tárgyalhatja meg a tulajdonossal,és nem a közvetítő feltételei szerint alakul a kaució nagysága,
Irodánkat Kedden és Szerdán-Csütörtökön  10-15 óra között lehet személyesen a regisztráció végett fel keresni ,
Esetleg ha szeretné hétvégén megtekinteni   ,a díjat Pénteken utalással ,vagy banki készpénz befizetéssel fogadjuk el,
Az utalás Pénteken 14 óráig fogadjuk,
A készpénz befizetést 15 óráig.
Irodánkat személyesen
12.kerület Csörsz utca 41 sz alatt találja
K-cs ig 10-15 óráig.
Előre egyeztetett időpontban fogadjuk ügyfeleinket,
Jellemző a június-szeptemberig tartó albérlet keresési időszakra hogy a diákok végett kicsit nehezebb találni lakást A diákok végett,

Esetleges kérdése lenne kérem keressen,
Laki Zsuzsanna
Kérdése lenne telefonon mai nap 10-12 óra között elérhető vagyok
06703551002
vagy írjon.


Nos, írtam. másnap jött a válasz, felhívtam Zsuzsannát 12.05-kor, aki kikapcsolt állapotban volt már akkor, ezért írtam neki egy újabb, kedves levelet:

Kedves Laki Zsuzsanna!

Nagyon köszönöm levelét, próbáltam hívni 12.05-kor, amikor megkaptam az emailt, de már nem sikerült elérnem.

Nagyon szívesen megnézném a lakást szombaton (holnap), de nem találtam az emailben bankszámla számot, amire átutalhattam volna a díj 6500 forintos összegét, így erről már lemaradok. Hétfőn tudnék még elmenni, utána már csak jövő hét csütörtökön. 

Lehet-e egy olyan megoldás, hogy annak adnám oda a díjat, aki megmutatja a lakást, és akkor már a hosszú hétvége alatt megnézhetném? Az irodájukba is legkorábban csak kedden tudok elmenni.

Nem dohányzom, ez nem probléma.

Köszönöm válaszát 

Ekkor a következő levél jött:

Kérem keressen telefonon.
Számlaszámunk
10 40 32 15 -86 76 67 67 -57 70 10 07
K&H BANK
Czakó István.
Közlemény : Kerek Hirdető Iroda
díj 6500 ft.
Mai nap megérkezik a díj 15 óráig,a bemutatóval lehet időpontot egyeztetni a megtekintésre,
Kérem keressen telefonon.
Köszönöm.
Laki Zsuzsanna


Kerestem, beszéltünk, majd ezt írta:



Továbbítom önnek irodánk szerződését.
Kérem a bemutatóval az időpontot 15 óráig legyen kedves leegyeztetni,
06209-459-215
Szabó Ildikó
Nagyon köszönöm,
Laki Zsuzsanna



Végiggondoltam, hogy megér-e nekem 6500 forintot, ha esetleg becsapnak. Úgy döntöttem, hogy ez még nem akkora nagy összeg, ha csalással lenne dolgom, akkor egyrészt nagyon jó tapasztalat, másrészt ennyit csokira is elköltök egy hónapban, legfeljebb nem vásárolok csokit. És akár tisztességes ajánlat is lehet, és nagyon jó is kisülhet az egészből. Azért a szerződést nem töltöttem ki, és nem küldtem vissza, de utaltam, és válaszoltam ízibe':

Kedves Zsuzsanna! 

Átutaltam az összeget, a szerződést amint tudom, elküldöm. Hívom a hölgyet. 

Köszönöm szépen. 

Erre már nem érkezett válasz. És valóban, szabálykövető lévén, engedelmesen felhívtam Ildikót, aki nagyon kedves volt (annyira kedves, mint Zsuzsanna!), és arról biztosított, hogy én vagyok az első jelentkező, amíg én nem láttam a helyet, másnak nem mutatja meg, csak akkor, ha én nem kérném. Megkérdezi a tulajdonost és a jelenlegi lakót, hogy mikor alkalmas a megnézés, másnap reggel 10-kor telefonáljak.

Másnap reggel 10 körül elkezdtem hívogatni, először ki volt kapcsolva. Három próbálkozás után írtam egy sms-t: 

Kedves Ildikó! Háromszor próbáltam hívni 10 óra körül, ahogy tegnap megállapodtunk, sikertelenül. Várom a visszahívást. Üdvözlettel,

Az sms 11.15-kor érkezett meg (!), de sem visszahívásra nem került sor, sem a telefont nem vette fel Ildikó, egész nap, majd délután már ismét ki volt kapcsolva. Zsuzsannát is próbáltam hívni, ő is ki volt kapcsolva. Ekkor úgy gondoltam, hogy várok hétfőig, majd írtam egy újabb emailt Zsuzsannának:

Kedves Zsuzsanna! 

Pénteken (2017.06.02.) kizárólag azért utaltam át a kért összeget, amint letettük a telefont, mert az ön által küldött emailben az állt, hogy ezt kell tennem, ha még a hétvégén szeretném megnézni azt a meghirdetett lakást, ami miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel. Szerettem volna megnézni, így elküldtem a pénzt. Eleget tettem tehát a feltételeknek, ami az önök részéről sajnos egyáltalán nem elmondható.

Szabó Ildikóval az utalás után azonnal egyeztettem, aki azt kérte, hogy másnap (szombaton) délelőtt 10 órakor hívjam, miután ő a tulajdonossal pontosítja, hogy szombaton, hétfőn, vagy mikor mehetek a bemutatásra. Azt az ígéretet kaptam, hogy mivel én vagyok az első érdeklődő, másnak addig nem mutatja meg a lakást, ameddig én azt nem láttam. 

A megbeszéltek értelmében 10 óra körül háromszor is próbáltam hívni a hölgyet, sikertelenül, hiszen ki volt kapcsolva a telefonja, majd küldtem egy SMS-t, amelyben visszahívást kértem. Természetesen ez nem történt meg. A szombati nap folyamán még próbáltam hívni néhányszor, de nem vette fel a telefont, majd újra ki volt kapcsolva. Egyáltalán nem jelentkezett. (Egyébként önt is próbáltam hívni szombaton, szintén sikertelenül).

Gondolom, nem titok, hogy nem tartom tisztességesnek az eljárást. Nem kívánom a továbbiakban igénybe venni a szolgáltatásukat, viszont arra való tekintettel, hogy velem ellentétben a részükről ígérteknek nem tettek eleget, mivel már annak az egyetlen, számomra érdekes meghirdetett címen (Éva u.) lévő lakásnak a megtekintésére sem került sor, amely miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel és a pénzt elküldtem, az átutalt 6500 forintot kérem és javaslom, hogy a mai nap (2017.06.06) folyamán szíveskedjenek visszautalni a számlámra. 

Őszintén bízva abban, hogy megérkezik az összeg hamarosan - és elkerülendő a további kellemetlenségeket,

Természetesen erre sem jött válasz, ellenben szinte azonnal érkezett egy email az albérleti lehetőségekkel, amit ugye 45 napon keresztül megígértek, és amit én a levélben kifejezetten visszautasítottam. A legszebb az, hogy az iroda, unintelligenciáját demonstrálandó, kb. húsz embernek küldte el ugyanazt az emailt, de a szolgáltatást igénybe vevők adatait abszolút slendrián módon kezelve, nem titkosítva írta bele az emailcímeket, hanem nyilvánosan, kiszolgáltatva egymásnak a "versenyzők" személyes adatait. Naggyon okos, és talán törvényellenes is, megkérdezem majd az ügyvédünket.

Az a fura, hogy egyáltalán nem vagyok dühös. Tudom, milyen a világ, számításba vettem, amikor át kellett utalni a szolgáltatás összegét, hogy csalók, vagy legalábbis erkölcsileg és IQ szempontjából kevésbé fejlett egyedek is rohangálnak benne, és teljes mértékben elfogadom, hogy ez a működési mód is természetes, nem csak a becsületes. Viszont valamit tervezek tenni, nem magam miatt, hanem olyanok miatt, akiknek 6500 forint esetleg az utolsójuk, és kétésgbeesett helyzetben adják azt oda. Attól még, hogy tudomásul vesszük, hogy szeméttel vagyunk körülvéve, azért ne menjünk már el mellette, ha tehetünk valamit. Több ötletem és lehetőségem is van, még gondolkodom, hogy melyikkel kezdjem, mert mindegyik elég durva az iroda szempontjából. A blogon való megosztás a nulladik lépés volt...

Lyon

Nem is akartam elmenni, mert már rég azon gondolkodtam, hogy mitől nem jó a kórusban lenni. Aztán meggyőzött a Panki, és kiderült, hogy nagyon jól tette.

Lyon a (kórus)életem egyik meghatározó élményének bizonyult, több szempontból is, de ami még érdekesebb, ezzel nem vagyok egyedül, mint kiderült. Sokat beszélgettem másokkal, akik hasonló felismerésekről számoltak be.

Valamiért egy ideje nem volt jó a kórusban lenni, és nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Kerestem az okokat, és a lyoni Voca Mundi kórussal kellett találkoznom ahhoz, hogy végre világossá váljon, mi nem működik.

Amikor megalakult a kórusunk 31 évvel ezelőtt, mindannyian lelkes gimisek voltunk, volt bennünk lelkesedés mind az iránt, amit létre hoztunk (a közös értékteremtés a zenén keresztül), mnd pedig egymás iránt. Többször együtt karácsonyoztunk, együtt töltöttük a szilveszter estét, kirándulni jártunk, az egyik társunk balatoni nyaralójában töltöttünk egy hétvégét, farsangokat szerveztünk, nagyon jó volt.

Aztán teltek-múltak az évek, családosok lettek sokan, elmaradtak az együttlétek, és így is maradtunk. Szép lassan megszűntünk közösségként funkcionálni, ki-ki beesik a próbára, esetleg késve, aztán a végén mindenki rohan haza. Nem beszélve arról, hogy a heti kétszeri rendszeresség lecsökkent egyetlen alkalomra.

Lyonban azt tapasztaltuk meg többen is egymástól teljesen függetlenül, hogy a másik kórusban élet van, az emberek találkoznak is egymással amellett, hogy egymás mellett ülnek a kóruspróbán. Persze, fiatal kórus (3 éves körüli), még más energiák vibrálnak ilyenkor, de az, ahogy tudatában vannak minden kórustag létének a kórusban, megkapó volt.

Ennek nyomán több felismerés is megfogalmazódott bennem. Egyfelől az, hogy azért, hogy közösség alakuljon, tenni, dolgozni kell. Ez rendkívül egyszerűen hangzik, de a mindennapok sodrása, a saját lustaságom, az a tény, hogy vannak olyan kórustagok, akik egyáltalán nem állnak közel hozzám, könnyen megölheti a lelkesedést, ha nem emlékeztetem magam arra, hogy konzekvensen amellett döntök, hogy építeni akarom a közösséget, mert abból lesz érték. Csak abból lehet kivenni valamit is, amibe beleteszünk, amiért megdolgozunk, ez az igazság. Évekig csak kivenni akartam, és nem értettem, hogy miért nincs benne már az, ami volt. Nem lehet örökké kivenni, bele is kell tenni, s ez kamatozik később.

A következő felismerés az új kórustagokkal volt kapcsolatos. Többen jelezték az úton, akik valamikor újak voltak, hogy rettenetesen nehéz volt nekik, mert sokáig (van, aki még jelenleg is) kívülállóként érezték/érzik magukat. Egy ilyen beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "jah, igen, hát ilyen a mi kórusunk, évekig kell küzdened, akkor talán van esélyed, hogy beilleszkedj, és volt, akinek ez nem sikerült, és inkább elment". Aztán amikor hazajöttünk, elgondolkodtam ennek a kijelentésnek a kegyetlenségén. Szörnyű. Miért kellene bárkinek is évekig szenvednie az érdektelenségtől, amikor szeretettel és nyitottsággal is felé lehet fordulni? Én sosem voltam "új", mert az alapítótagok egyike vagyok, természetes volt, hogy a csoportba tartozom, és sokáig nem is voltam különösebben szociális, úgyhogy nem is érzékeltem ennek a kérdésnek a súlyosságát, de voltam már olyan heyzetben, ahol évekig jártam valahova, ahol egyszer sem kérdezték meg, hogy ki is vagyok, és nem volt felemelő.

A harmadik "aha-élmény" pedig a személyes felkészültséggel kapcsolatban ért. A lyoni kórus havonta egyszer próbál egy vasárnap egész nap, magától értetődő tehát a kórustagok személyes felelőssége az otthoni felkészültség tekintetében, hiszen nem telhet az az egyetlen nap szólampróbával. Amikor az Óbudai hetente kétszer próbált, ennek volt tere és ideje, de most már nincs. Mindig az az érzés egy koncert előtt, hogy nincsenek kész a darabok, bizonytalanok, ami lehetetlenné teszi a felszabadult zenélés örömét, azt, hogy bele lehessen feledkezni a megformálásba, vagy épp abba, hogy miről szól a darab. Ezt sem egyedül én fogalmaztam meg az úton, hanem többektől hallottam vissza a saját gondolatomat, hogy otthon foglalkozni kell a darabokkal, és felkészülten próbára jönni, azért, hogy megteremthessük a muzsikálás lehetőségét, illetve, hogy az elmúlt harmincegy év színvonalát folytathassuk új művek megszólaltatásával.

Hú, hát, remélem, hogy lesz bennünk kitartás, és hogy az itthon maradt kórustagok is partnerek lesznek a reformtörekvésekben.

Úgy legyen, ámen.