Szünet után
13 éve
2019. április 7., vasárnap
2018. július 11., szerda
2017. november 23., csütörtök
2017. november 20., hétfő
Gubika
Szerelmek jönnek, mennek, a Malőr iránti rajongás már a múlté, már egy ideje Gubika a nagy kedvenc, hivatalos nevén Guba, aki egy gyönyörű és végtelenül kedves angol telivér. Ez már egy tartós érzelmi szál, jó ideje ő a favorit. :-)))
2017. június 8., csütörtök
csorszingatlan@gmail.hu: VIGYÁZAT!!!!
Elmesélem, hogy jártam. Még mindig gondolkodom, hogy milyen lépést tegyek (először), de csakis nevelői célzattal, illetve azért, hogy ha ezt olvassa valaki, aki igénybe venné ennek a botrányos ingatlanügynökségek a szolgáltatásait, SEMMIKÉPP NE TEGYE!
Albérletet keresek, ezért bejelentkeztem különböző albérletet közvetítő oldalakra. Ezek egyike az Ingatlantájoló.hu, amelyik naponta küldözget címeket. Mostanában állandóan a nyóckerbe akar invitálni, ezért meg sem nézem, csak kitörlöm az emailt, de pénteken valami azt súgta, hogy nézzek bele. Belenéztem, és ezt találtam, magát a földrajzi tökélyt, hiszen ott van a bencés Tanulmányi Ház és a lovarda mellett, elképesztő környezetben:
Azóta már ügyesen lekerültek a részletek az oldalról, de mivel azonnal írtam nekik, a következő, a magyar helyesírás szempontjából rendkívül tanulságos választ kaptam, megszólítás nélkül:
Albérletet keresek, ezért bejelentkeztem különböző albérletet közvetítő oldalakra. Ezek egyike az Ingatlantájoló.hu, amelyik naponta küldözget címeket. Mostanában állandóan a nyóckerbe akar invitálni, ezért meg sem nézem, csak kitörlöm az emailt, de pénteken valami azt súgta, hogy nézzek bele. Belenéztem, és ezt találtam, magát a földrajzi tökélyt, hiszen ott van a bencés Tanulmányi Ház és a lovarda mellett, elképesztő környezetben:
Azóta már ügyesen lekerültek a részletek az oldalról, de mivel azonnal írtam nekik, a következő, a magyar helyesírás szempontjából rendkívül tanulságos választ kaptam, megszólítás nélkül:
Péterhegyi úthoz közeli házrész kiadó
Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca
Alapadatok
- Hirdetéskód
- 5364386
- Elhelyezkedés
- Budapest XI. kerület, Péterhegy, Éva utca
- Ár
- 60 000 Ft
- Kölcsön gyorsan. Válogass a hitelek között. (x)
- Kategória
- Lakás
- Típus
- Téglalakás
- Értékesítés típusa
- Kiadó / Kínál
- Állapot
- Felújított
- Alapterület
- 24 m2
- Szobák száma
- 1
Szép napot,
Tömeg közlekedés
Kelenföld vasútállomás M4 es Metró kb 15 perc,Busz járatok viszik odáig,
150 241A 250 250B 251A
Bármikor megtekinthető Hétvégén is,
Tulajdonos feltétele hogy a lakásban a dohányzást ha lehet mellőzze a bérlő( ha dohányos)
Kaució 1 hónap,
Bútorral és bútor nélkül is bérbe vehető.
Amint a hirdetésben feltüntettem én közvetítem a lakást és elérhetőségeket szolgáltatunk ki díj ellenében mely összege 45 napos korlátlan lakások megtekintésére ,hetente 3x biztosítunk listát ügyfeleink számára,
e -mailen
díj
6500 ft .
Általam hirdetett lakásokat ingatlanreferensek ( lakásbemutatók) és a tulajdonosok mutatják meg,természetesen velük lehet időpontokat leegyeztetni ,
Kauciót a tulajdonos határozza meg,
Irodánk nem tart igényt a tulajdonostól egy hónap bérleti díjnak megfelelő összegű siker díjra,
így a bérlő Úgy alkudozik a tulajdonossal ahogy neki tetszik,
Cégünknek ki kötései sincsenek miszerint a bérleti idő 1 évre lenne kötelezve minimálisan,
A bérlő szintén a tulajdonossal tárgyalhatja meg a bérleti idő minimális mennyiségét is.
A lakások megtekintésénél nincsenek licitálások sem,
Ami általában az úgymond " ingyen megtekintheti a lakást " címszó alatt KÖZVETÍTŐK tesznek a személyes bemutatásnál.
Egy időben 20-30 embert hívnak ki a lakásra és Licitáltatják őket.
Általunk hirdetett lakásoknál ilyen nem fordulhat elő,
Egyszerre egy érdeklődőnek mutatnak lakást és Nincs Licit!
Kauciót ön tárgyalhatja meg a tulajdonossal,és nem a közvetítő feltételei szerint alakul a kaució nagysága,
Irodánkat Kedden és Szerdán-Csütörtökön 10-15 óra között lehet személyesen a regisztráció végett fel keresni ,
Esetleg ha szeretné hétvégén megtekinteni ,a díjat Pénteken utalással ,vagy banki készpénz befizetéssel fogadjuk el,
Az utalás Pénteken 14 óráig fogadjuk,
A készpénz befizetést 15 óráig.
Irodánkat személyesen
12.kerület Csörsz utca 41 sz alatt találja
K-cs ig 10-15 óráig.
Előre egyeztetett időpontban fogadjuk ügyfeleinket,
Jellemző a június-szeptemberig tartó albérlet keresési időszakra hogy a diákok végett kicsit nehezebb találni lakást A diákok végett,
Esetleges kérdése lenne kérem keressen,
Laki Zsuzsanna
Kérdése lenne telefonon mai nap 10-12 óra között elérhető vagyok
06703551002
vagy írjon.
Nos, írtam. másnap jött a válasz, felhívtam Zsuzsannát 12.05-kor, aki kikapcsolt állapotban volt már akkor, ezért írtam neki egy újabb, kedves levelet:
Kedves Laki Zsuzsanna!Nagyon köszönöm levelét, próbáltam hívni 12.05-kor, amikor megkaptam az emailt, de már nem sikerült elérnem.Nagyon szívesen megnézném a lakást szombaton (holnap), de nem találtam az emailben bankszámla számot, amire átutalhattam volna a díj 6500 forintos összegét, így erről már lemaradok. Hétfőn tudnék még elmenni, utána már csak jövő hét csütörtökön.Lehet-e egy olyan megoldás, hogy annak adnám oda a díjat, aki megmutatja a lakást, és akkor már a hosszú hétvége alatt megnézhetném? Az irodájukba is legkorábban csak kedden tudok elmenni.Nem dohányzom, ez nem probléma.Köszönöm válaszát
- Ekkor a következő levél jött:
- Kérem keressen telefonon.
Számlaszámunk
10 40 32 15 -86 76 67 67 -57 70 10 07
K&H BANK
Czakó István.
Közlemény : Kerek Hirdető Iroda
díj 6500 ft.
Mai nap megérkezik a díj 15 óráig,a bemutatóval lehet időpontot egyeztetni a megtekintésre,
Kérem keressen telefonon.
Köszönöm.
Laki Zsuzsanna
Kerestem, beszéltünk, majd ezt írta:
Továbbítom önnek irodánk szerződését.
Kérem a bemutatóval az időpontot 15 óráig legyen kedves leegyeztetni,
06209-459-215
Szabó Ildikó
Nagyon köszönöm,
Laki Zsuzsanna
Végiggondoltam, hogy megér-e nekem 6500 forintot, ha esetleg becsapnak. Úgy döntöttem, hogy ez még nem akkora nagy összeg, ha csalással lenne dolgom, akkor egyrészt nagyon jó tapasztalat, másrészt ennyit csokira is elköltök egy hónapban, legfeljebb nem vásárolok csokit. És akár tisztességes ajánlat is lehet, és nagyon jó is kisülhet az egészből. Azért a szerződést nem töltöttem ki, és nem küldtem vissza, de utaltam, és válaszoltam ízibe':
Kedves Zsuzsanna!Átutaltam az összeget, a szerződést amint tudom, elküldöm. Hívom a hölgyet.Köszönöm szépen.
Erre már nem érkezett válasz. És valóban, szabálykövető lévén, engedelmesen felhívtam Ildikót, aki nagyon kedves volt (annyira kedves, mint Zsuzsanna!), és arról biztosított, hogy én vagyok az első jelentkező, amíg én nem láttam a helyet, másnak nem mutatja meg, csak akkor, ha én nem kérném. Megkérdezi a tulajdonost és a jelenlegi lakót, hogy mikor alkalmas a megnézés, másnap reggel 10-kor telefonáljak.Másnap reggel 10 körül elkezdtem hívogatni, először ki volt kapcsolva. Három próbálkozás után írtam egy sms-t:
Kedves Ildikó! Háromszor próbáltam hívni 10 óra körül, ahogy tegnap megállapodtunk, sikertelenül. Várom a visszahívást. Üdvözlettel,
Az sms 11.15-kor érkezett meg (!), de sem visszahívásra nem került sor, sem a telefont nem vette fel Ildikó, egész nap, majd délután már ismét ki volt kapcsolva. Zsuzsannát is próbáltam hívni, ő is ki volt kapcsolva. Ekkor úgy gondoltam, hogy várok hétfőig, majd írtam egy újabb emailt Zsuzsannának:
Kedves Zsuzsanna!
Pénteken (2017.06.02.) kizárólag azért utaltam át a kért összeget, amint letettük a telefont, mert az ön által küldött emailben az állt, hogy ezt kell tennem, ha még a hétvégén szeretném megnézni azt a meghirdetett lakást, ami miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel. Szerettem volna megnézni, így elküldtem a pénzt. Eleget tettem tehát a feltételeknek, ami az önök részéről sajnos egyáltalán nem elmondható.Szabó Ildikóval az utalás után azonnal egyeztettem, aki azt kérte, hogy másnap (szombaton) délelőtt 10 órakor hívjam, miután ő a tulajdonossal pontosítja, hogy szombaton, hétfőn, vagy mikor mehetek a bemutatásra. Azt az ígéretet kaptam, hogy mivel én vagyok az első érdeklődő, másnak addig nem mutatja meg a lakást, ameddig én azt nem láttam.A megbeszéltek értelmében 10 óra körül háromszor is próbáltam hívni a hölgyet, sikertelenül, hiszen ki volt kapcsolva a telefonja, majd küldtem egy SMS-t, amelyben visszahívást kértem. Természetesen ez nem történt meg. A szombati nap folyamán még próbáltam hívni néhányszor, de nem vette fel a telefont, majd újra ki volt kapcsolva. Egyáltalán nem jelentkezett. (Egyébként önt is próbáltam hívni szombaton, szintén sikertelenül).Gondolom, nem titok, hogy nem tartom tisztességesnek az eljárást. Nem kívánom a továbbiakban igénybe venni a szolgáltatásukat, viszont arra való tekintettel, hogy velem ellentétben a részükről ígérteknek nem tettek eleget, mivel már annak az egyetlen, számomra érdekes meghirdetett címen (Éva u.) lévő lakásnak a megtekintésére sem került sor, amely miatt egyáltalán kapcsolatba léptem önökkel és a pénzt elküldtem, az átutalt 6500 forintot kérem és javaslom, hogy a mai nap (2017.06.06) folyamán szíveskedjenek visszautalni a számlámra.Őszintén bízva abban, hogy megérkezik az összeg hamarosan - és elkerülendő a további kellemetlenségeket,
Természetesen erre sem jött válasz, ellenben szinte azonnal érkezett egy email az albérleti lehetőségekkel, amit ugye 45 napon keresztül megígértek, és amit én a levélben kifejezetten visszautasítottam. A legszebb az, hogy az iroda, unintelligenciáját demonstrálandó, kb. húsz embernek küldte el ugyanazt az emailt, de a szolgáltatást igénybe vevők adatait abszolút slendrián módon kezelve, nem titkosítva írta bele az emailcímeket, hanem nyilvánosan, kiszolgáltatva egymásnak a "versenyzők" személyes adatait. Naggyon okos, és talán törvényellenes is, megkérdezem majd az ügyvédünket.Az a fura, hogy egyáltalán nem vagyok dühös. Tudom, milyen a világ, számításba vettem, amikor át kellett utalni a szolgáltatás összegét, hogy csalók, vagy legalábbis erkölcsileg és IQ szempontjából kevésbé fejlett egyedek is rohangálnak benne, és
teljes mértékben elfogadom, hogy ez a működési mód is természetes, nem csak a becsületes. Viszont valamit tervezek tenni, nem magam miatt, hanem olyanok miatt, akiknek 6500 forint esetleg az utolsójuk, és kétésgbeesett helyzetben adják azt oda. Attól még, hogy tudomásul vesszük, hogy szeméttel vagyunk körülvéve, azért ne menjünk már el mellette, ha tehetünk valamit. Több ötletem és lehetőségem is van, még gondolkodom, hogy melyikkel kezdjem, mert mindegyik elég durva az iroda szempontjából. A blogon való megosztás a nulladik lépés volt...
2017. május 5., péntek
Lyon
Nem is akartam elmenni, mert már rég azon gondolkodtam, hogy mitől nem jó a kórusban lenni. Aztán meggyőzött a Panki, és kiderült, hogy nagyon jól tette.
Lyon a (kórus)életem egyik meghatározó élményének bizonyult, több szempontból is, de ami még érdekesebb, ezzel nem vagyok egyedül, mint kiderült. Sokat beszélgettem másokkal, akik hasonló felismerésekről számoltak be.
Valamiért egy ideje nem volt jó a kórusban lenni, és nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Kerestem az okokat, és a lyoni Voca Mundi kórussal kellett találkoznom ahhoz, hogy végre világossá váljon, mi nem működik.
Amikor megalakult a kórusunk 31 évvel ezelőtt, mindannyian lelkes gimisek voltunk, volt bennünk lelkesedés mind az iránt, amit létre hoztunk (a közös értékteremtés a zenén keresztül), mnd pedig egymás iránt. Többször együtt karácsonyoztunk, együtt töltöttük a szilveszter estét, kirándulni jártunk, az egyik társunk balatoni nyaralójában töltöttünk egy hétvégét, farsangokat szerveztünk, nagyon jó volt.
Aztán teltek-múltak az évek, családosok lettek sokan, elmaradtak az együttlétek, és így is maradtunk. Szép lassan megszűntünk közösségként funkcionálni, ki-ki beesik a próbára, esetleg késve, aztán a végén mindenki rohan haza. Nem beszélve arról, hogy a heti kétszeri rendszeresség lecsökkent egyetlen alkalomra.
Lyonban azt tapasztaltuk meg többen is egymástól teljesen függetlenül, hogy a másik kórusban élet van, az emberek találkoznak is egymással amellett, hogy egymás mellett ülnek a kóruspróbán. Persze, fiatal kórus (3 éves körüli), még más energiák vibrálnak ilyenkor, de az, ahogy tudatában vannak minden kórustag létének a kórusban, megkapó volt.
Ennek nyomán több felismerés is megfogalmazódott bennem. Egyfelől az, hogy azért, hogy közösség alakuljon, tenni, dolgozni kell. Ez rendkívül egyszerűen hangzik, de a mindennapok sodrása, a saját lustaságom, az a tény, hogy vannak olyan kórustagok, akik egyáltalán nem állnak közel hozzám, könnyen megölheti a lelkesedést, ha nem emlékeztetem magam arra, hogy konzekvensen amellett döntök, hogy építeni akarom a közösséget, mert abból lesz érték. Csak abból lehet kivenni valamit is, amibe beleteszünk, amiért megdolgozunk, ez az igazság. Évekig csak kivenni akartam, és nem értettem, hogy miért nincs benne már az, ami volt. Nem lehet örökké kivenni, bele is kell tenni, s ez kamatozik később.
A következő felismerés az új kórustagokkal volt kapcsolatos. Többen jelezték az úton, akik valamikor újak voltak, hogy rettenetesen nehéz volt nekik, mert sokáig (van, aki még jelenleg is) kívülállóként érezték/érzik magukat. Egy ilyen beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "jah, igen, hát ilyen a mi kórusunk, évekig kell küzdened, akkor talán van esélyed, hogy beilleszkedj, és volt, akinek ez nem sikerült, és inkább elment". Aztán amikor hazajöttünk, elgondolkodtam ennek a kijelentésnek a kegyetlenségén. Szörnyű. Miért kellene bárkinek is évekig szenvednie az érdektelenségtől, amikor szeretettel és nyitottsággal is felé lehet fordulni? Én sosem voltam "új", mert az alapítótagok egyike vagyok, természetes volt, hogy a csoportba tartozom, és sokáig nem is voltam különösebben szociális, úgyhogy nem is érzékeltem ennek a kérdésnek a súlyosságát, de voltam már olyan heyzetben, ahol évekig jártam valahova, ahol egyszer sem kérdezték meg, hogy ki is vagyok, és nem volt felemelő.
A harmadik "aha-élmény" pedig a személyes felkészültséggel kapcsolatban ért. A lyoni kórus havonta egyszer próbál egy vasárnap egész nap, magától értetődő tehát a kórustagok személyes felelőssége az otthoni felkészültség tekintetében, hiszen nem telhet az az egyetlen nap szólampróbával. Amikor az Óbudai hetente kétszer próbált, ennek volt tere és ideje, de most már nincs. Mindig az az érzés egy koncert előtt, hogy nincsenek kész a darabok, bizonytalanok, ami lehetetlenné teszi a felszabadult zenélés örömét, azt, hogy bele lehessen feledkezni a megformálásba, vagy épp abba, hogy miről szól a darab. Ezt sem egyedül én fogalmaztam meg az úton, hanem többektől hallottam vissza a saját gondolatomat, hogy otthon foglalkozni kell a darabokkal, és felkészülten próbára jönni, azért, hogy megteremthessük a muzsikálás lehetőségét, illetve, hogy az elmúlt harmincegy év színvonalát folytathassuk új művek megszólaltatásával.
Hú, hát, remélem, hogy lesz bennünk kitartás, és hogy az itthon maradt kórustagok is partnerek lesznek a reformtörekvésekben.
Úgy legyen, ámen.
Lyon a (kórus)életem egyik meghatározó élményének bizonyult, több szempontból is, de ami még érdekesebb, ezzel nem vagyok egyedül, mint kiderült. Sokat beszélgettem másokkal, akik hasonló felismerésekről számoltak be.
Valamiért egy ideje nem volt jó a kórusban lenni, és nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Kerestem az okokat, és a lyoni Voca Mundi kórussal kellett találkoznom ahhoz, hogy végre világossá váljon, mi nem működik.
Amikor megalakult a kórusunk 31 évvel ezelőtt, mindannyian lelkes gimisek voltunk, volt bennünk lelkesedés mind az iránt, amit létre hoztunk (a közös értékteremtés a zenén keresztül), mnd pedig egymás iránt. Többször együtt karácsonyoztunk, együtt töltöttük a szilveszter estét, kirándulni jártunk, az egyik társunk balatoni nyaralójában töltöttünk egy hétvégét, farsangokat szerveztünk, nagyon jó volt.
Aztán teltek-múltak az évek, családosok lettek sokan, elmaradtak az együttlétek, és így is maradtunk. Szép lassan megszűntünk közösségként funkcionálni, ki-ki beesik a próbára, esetleg késve, aztán a végén mindenki rohan haza. Nem beszélve arról, hogy a heti kétszeri rendszeresség lecsökkent egyetlen alkalomra.
Lyonban azt tapasztaltuk meg többen is egymástól teljesen függetlenül, hogy a másik kórusban élet van, az emberek találkoznak is egymással amellett, hogy egymás mellett ülnek a kóruspróbán. Persze, fiatal kórus (3 éves körüli), még más energiák vibrálnak ilyenkor, de az, ahogy tudatában vannak minden kórustag létének a kórusban, megkapó volt.
Ennek nyomán több felismerés is megfogalmazódott bennem. Egyfelől az, hogy azért, hogy közösség alakuljon, tenni, dolgozni kell. Ez rendkívül egyszerűen hangzik, de a mindennapok sodrása, a saját lustaságom, az a tény, hogy vannak olyan kórustagok, akik egyáltalán nem állnak közel hozzám, könnyen megölheti a lelkesedést, ha nem emlékeztetem magam arra, hogy konzekvensen amellett döntök, hogy építeni akarom a közösséget, mert abból lesz érték. Csak abból lehet kivenni valamit is, amibe beleteszünk, amiért megdolgozunk, ez az igazság. Évekig csak kivenni akartam, és nem értettem, hogy miért nincs benne már az, ami volt. Nem lehet örökké kivenni, bele is kell tenni, s ez kamatozik később.
A következő felismerés az új kórustagokkal volt kapcsolatos. Többen jelezték az úton, akik valamikor újak voltak, hogy rettenetesen nehéz volt nekik, mert sokáig (van, aki még jelenleg is) kívülállóként érezték/érzik magukat. Egy ilyen beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy "jah, igen, hát ilyen a mi kórusunk, évekig kell küzdened, akkor talán van esélyed, hogy beilleszkedj, és volt, akinek ez nem sikerült, és inkább elment". Aztán amikor hazajöttünk, elgondolkodtam ennek a kijelentésnek a kegyetlenségén. Szörnyű. Miért kellene bárkinek is évekig szenvednie az érdektelenségtől, amikor szeretettel és nyitottsággal is felé lehet fordulni? Én sosem voltam "új", mert az alapítótagok egyike vagyok, természetes volt, hogy a csoportba tartozom, és sokáig nem is voltam különösebben szociális, úgyhogy nem is érzékeltem ennek a kérdésnek a súlyosságát, de voltam már olyan heyzetben, ahol évekig jártam valahova, ahol egyszer sem kérdezték meg, hogy ki is vagyok, és nem volt felemelő.
A harmadik "aha-élmény" pedig a személyes felkészültséggel kapcsolatban ért. A lyoni kórus havonta egyszer próbál egy vasárnap egész nap, magától értetődő tehát a kórustagok személyes felelőssége az otthoni felkészültség tekintetében, hiszen nem telhet az az egyetlen nap szólampróbával. Amikor az Óbudai hetente kétszer próbált, ennek volt tere és ideje, de most már nincs. Mindig az az érzés egy koncert előtt, hogy nincsenek kész a darabok, bizonytalanok, ami lehetetlenné teszi a felszabadult zenélés örömét, azt, hogy bele lehessen feledkezni a megformálásba, vagy épp abba, hogy miről szól a darab. Ezt sem egyedül én fogalmaztam meg az úton, hanem többektől hallottam vissza a saját gondolatomat, hogy otthon foglalkozni kell a darabokkal, és felkészülten próbára jönni, azért, hogy megteremthessük a muzsikálás lehetőségét, illetve, hogy az elmúlt harmincegy év színvonalát folytathassuk új művek megszólaltatásával.
Hú, hát, remélem, hogy lesz bennünk kitartás, és hogy az itthon maradt kórustagok is partnerek lesznek a reformtörekvésekben.
Úgy legyen, ámen.
2017. március 1., szerda
Nagyböjt
Szeretem a Húsvétot, mindig nagyon várom. Eddig szinte minden évben már csak akkor ébredtem rá, hogy nem készültem fejben a Nagyböjtre, amikor már rég elkezdődött, és akkor megfogadtam, hogy nem baj, majd jövőre résen leszek.
És ez most így is lett. Már nem járok a Sapira, így a hamvazószerdai hamvazkodós misét külön fejben kellett tartanom, mert nem volt helyben, mint az elmúlt hat évben a Sapin. Szeretem ezt a liturgiát, és ahogy egyre mélyebben haladok a hitemben, egyre mélyebben is érint. Van néhány hamvazószerdán elhangzott prédikáció az elmúlt évekből (Patch Feri atyáé pl.), amelyekre azóta is emlékszem, és mindig eszembe jutnak ezen a napon.
Minden évben valami szentírási helyet is próbálok magammal vinni az egész böjtre, és volt olyan év, amikor Ábel adott, s volt olyan is, amikor megtalált egy vers. Ma reggel a Sziklatemplomban nagy örömömre Mihály atya misézett reggel, tőle az első zsoltár második és harmadik verséből hoztam gondolatot:
"Aki az Úr törvényein elmélkedik, kellő időben gyümölcsöt terem." (Zsolt 1,2.3)
Ezen kívül Szír Szent Efrém imádsága is a figyelmem elé került, amely egyben a keleti egyház nagyböjti imádsága is:
És ez most így is lett. Már nem járok a Sapira, így a hamvazószerdai hamvazkodós misét külön fejben kellett tartanom, mert nem volt helyben, mint az elmúlt hat évben a Sapin. Szeretem ezt a liturgiát, és ahogy egyre mélyebben haladok a hitemben, egyre mélyebben is érint. Van néhány hamvazószerdán elhangzott prédikáció az elmúlt évekből (Patch Feri atyáé pl.), amelyekre azóta is emlékszem, és mindig eszembe jutnak ezen a napon.
Minden évben valami szentírási helyet is próbálok magammal vinni az egész böjtre, és volt olyan év, amikor Ábel adott, s volt olyan is, amikor megtalált egy vers. Ma reggel a Sziklatemplomban nagy örömömre Mihály atya misézett reggel, tőle az első zsoltár második és harmadik verséből hoztam gondolatot:
"Aki az Úr törvényein elmélkedik, kellő időben gyümölcsöt terem." (Zsolt 1,2.3)
Ezen kívül Szír Szent Efrém imádsága is a figyelmem elé került, amely egyben a keleti egyház nagyböjti imádsága is:
Életem Ura és Uralkodója,
ne engedd hozzám a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!
Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság,
állhatatosság és szeretet lelkét!
Igen, Uram és Királyom,
add, hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert Te áldott vagy mindörökké,
Ámen.
ne engedd hozzám a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!
Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság,
állhatatosság és szeretet lelkét!
Igen, Uram és Királyom,
add, hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert Te áldott vagy mindörökké,
Ámen.
Imádság, böjt, adakozás - pénzt, időt, figyelmet, bármit, valamit a kincseinkből, nem a feleslegből.
Szíriai Szent Efrém:
A kele egyház nagyböj imádsága
Életem Ura és Uralkodója,
ne engedd hozzám a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!
Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság,
állhatatosság és szeretet lelkét!
Igen, Uram és Királyom,
add, hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert Te áldo% vagy mindörökké,
Szíriai Szent Efrém:
A kele egyház nagyböj imádsága
Életem Ura és Uralkodója,
ne engedd hozzám a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!
Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság,
állhatatosság és szeretet lelkét!
Igen, Uram és Királyom,
add, hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert Te áldo% vagy mindörökké,
2016. október 19., szerda
A Malőrön
Ő a kedvencem, legtöbbször őrajta ülök. Személyiségfejlesztő, mindig pontosan megmutatja, ha nem vagyok jó passzban, ha indiszponált vagyok vagy szétestem. Akkor nem kegyelmez... Ha viszont mindketten jó passzban vagyunk, szárnyalunk. Ma reggel egy ilyen nap volt.
2016. július 3., vasárnap
Valami új, Sapi
Egyszer általános iskolás koromban elmentünk egy kirándulásra, ahol a lovaglás is a programok között volt. Talán 13 éves lehettem, és életemben nem ültem lovon azelőtt. A roppant okos lovászfiú úgy gondolta, hogy vicces, amikor felágaskodik egy ló egy gyerekkel a hátán, úgyhogy jó nagyot csapott a ló farára. Én meg jól leestem, és persze nem ültem vissza. Azóta sem, bár egy ideje már nagyon a fejemben volt, hogy szeretnék lovagolni.
Szóval 30 év után a héten eldőlt a kérdés, felhívtam egy lovardát, és elmentem az első lovagló órára. Rettegve, többször is majdnem meggondolva magam, hogy hátat fordítok, és haza megyek. Aztán maradtam, és nehezen tudom kivárni a jövő heti órát, mert hihetetlen jó volt. Leküzdöttem a félelmemet, de nem csak ez történt. Első pillantásra beleszerettem valamibe, amiben teljesen el tudok merülni, ami teljes mértékben le tudja kötni a figyelmemet, és amivel komoly terveim vannak. Jó lenne például legalább egy hetet intenzíven eltölteni egy istállóban, gondját viselni a lovaknak, megismerni őket, velük lenni. És vágtázni... Az a legjobb, hogy ezek egyáltalán nem elérhetetlen célok. Igazából arra gyúrok, hogy a Bakonybélben eltöltött hétvégék sorozatos programpontja lehessen az erdei- és tereplovaglás. Egyedül. Kicsit odébb van, de el fog érkezni az a pillanat, amikor egyedül elvihetek egy lovat lovagolni.Talán nem is olyan sokára. Ami rajtam múlik, agyilag mindent megteszek, hogy felgyorsítsam az elsajátítás folyamatát, az ügyesség meg... meglátjuk.
Nagyon rég történt, hogy egy teljesen új tevékenységbe belekezdtem, nem is emlékszem, mikor utoljára. Fontos ilyesmit tenni időről időre. Hihetetlen hatása van...
***
Abszolutórium.
6 év eltelt, vége lett egy fontos időszaknak. Még azért nincs teljesen vége, mert még csak most kezdek neki a szakdolgozatnak, aztán záróvizsga januárban, és valószínűleg nem is nagyon fogom érezni, hogy már nem vagyok sapis, hiszen mind görögre, mind pedig héberre vissza fogok járni.
Ettől még vége...
Szóval 30 év után a héten eldőlt a kérdés, felhívtam egy lovardát, és elmentem az első lovagló órára. Rettegve, többször is majdnem meggondolva magam, hogy hátat fordítok, és haza megyek. Aztán maradtam, és nehezen tudom kivárni a jövő heti órát, mert hihetetlen jó volt. Leküzdöttem a félelmemet, de nem csak ez történt. Első pillantásra beleszerettem valamibe, amiben teljesen el tudok merülni, ami teljes mértékben le tudja kötni a figyelmemet, és amivel komoly terveim vannak. Jó lenne például legalább egy hetet intenzíven eltölteni egy istállóban, gondját viselni a lovaknak, megismerni őket, velük lenni. És vágtázni... Az a legjobb, hogy ezek egyáltalán nem elérhetetlen célok. Igazából arra gyúrok, hogy a Bakonybélben eltöltött hétvégék sorozatos programpontja lehessen az erdei- és tereplovaglás. Egyedül. Kicsit odébb van, de el fog érkezni az a pillanat, amikor egyedül elvihetek egy lovat lovagolni.Talán nem is olyan sokára. Ami rajtam múlik, agyilag mindent megteszek, hogy felgyorsítsam az elsajátítás folyamatát, az ügyesség meg... meglátjuk.
Nagyon rég történt, hogy egy teljesen új tevékenységbe belekezdtem, nem is emlékszem, mikor utoljára. Fontos ilyesmit tenni időről időre. Hihetetlen hatása van...
***
Abszolutórium.
6 év eltelt, vége lett egy fontos időszaknak. Még azért nincs teljesen vége, mert még csak most kezdek neki a szakdolgozatnak, aztán záróvizsga januárban, és valószínűleg nem is nagyon fogom érezni, hogy már nem vagyok sapis, hiszen mind görögre, mind pedig héberre vissza fogok járni.
Ettől még vége...
2016. június 7., kedd
Kórusverseny
Az Auscultával indultunk a Mária Rádió 2. kórusversenyén, a kórusok kötelező kórusművel kategóriában. Kaptunk egy arany minősítést és egy különdíjat a Sweelinck 96. zsoltár előadásáért. Ez volt az egyik diploma darabom 1997-ben (akkor ugyan csak vezényeltem és nem énekeltem benne), majdnem 20 évvel később nagyon jól esett a különdíj érte. A legizgalmasabb az volt, hogy mivel én voltam karnagyként elővezetve, nekem kellett átvennem a díjat és az oklevelet, ami egészen megható érzés.
2016. április 28., csütörtök
Meditáció, teológia
Újra elkezdtem meditálni.
Nemcsak a lelkigyakorlatok alkalmával teszem, nyáron, amikor keresztény meditációk keretében dolgozok fel szentírási részleteket a lelkigyakorlat szerves részeként, hanem kb egy hónapja naponta kétszer-háromszor, teljesen vallásmentesen.
Az egész ötlet elindítója egy beszélgetés alkalmával előkerült kifejezés volt: MINDFULNESS. A pszichológia egy fontos (és divatos) kifejezése, nem is nagyon van rá magyar megfelelő, talán a "tudatos jelenlét" fejezi ki leginkább azt, hogy mit takar.
Engem egyből nagyon elkezdett érdekelni, rengeteg cikket elolvastam a témáról, bár nekem a "tudatos" nem is annyira tetszik, mint a "megengedő" vagy "elfogadó" jelenlét. Pont ez a lényeg: nem akarni megváltoztatni azt az állapotot, amiben vagyok, hanem tudatosítani ÉS megengedni. A puszta tudatosság még nem jelent nem változtatni akarást vagy a meglévőnek az automatikus szeretését, de erről szívesen cserélek eszmét bárkivel, aki máshogy gondolja. Nem is titok szerintem, hogy a tudatosítás mint kezdő lépés mellett ezzel a két hozzáállással (megengedés és elfogadás) már óhatatlanul változnak dolgok, még ha nem is akarnánk, mert így működik az elme. Felismeri, hogy hol van defekt, és reparál. Az én dolgom, hogy tüzetesen megvizsgáljak mindent, ami a jelen pillanatban velem-bennem-körülöttem zajlik, kíváncsi érdeklődéssel, a legkisebb gyanúját is elvetve annak, hogy ne fogadjam el vagy változtatni próbáljak rajta (vicces, de az is már eleve egy felismerés, hogy jelen van esetleg egy ilyen gyanú...).
Az a weboldal, ahonnan elkezdtem a meditációkat:
https://www.headspace.com/
Itt 10 napig ingyenes meditációkat próbálhat ki az érdeklődő, ha regisztrál, aztán eldöntheti, hogy előfizet-e az oldalon elérhető többi anyag hozzáférési jogára. Egy volt buddhista szerzetes vezeti az egyenként tízperces meditációkat, és emlékszem, hogy az ötödik nap körül megértettem, hogy mi történik, hogy milyen ügyesen lehet egyre mélyebbre menni a jelenlétben. Az ötödik nap után azt vettem észre, hogy lelkileg kicsit rázósabb helyzetekben automatikusan elkezdem számolni a lélegzetemet, és még csak nem is tudatosan. Zseniális.
Elhatároztam, hogy elő fogok fizetni egy évre, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van még a meditációs tarsolyban, de találtam egy másik oldalt is, ahonnan letöltöttem különböző meditációkat, amiket pont annyira élvezek, mint a Headspace szeánszait.
***
Hihetetlen, hogy tényleg lassan vége a Sapinak. Nyáron abszolválok, ha sikerül az utolsó szigorlat, aztán ősszel megírom a szakdolgozatot, januárban pedig államvizsga.
Emlékszem, évekkel ezelőtt még annyira rosszul és szomorú voltam attól a gondolattól, hogy egyszer vége lesz majd, és akkor mit fogok kezdeni a hatalmas űrrel, amit a Sapi hiánya miatt fogok érezni, most pedig teljesen nyugodtan azt fogalmazom meg, hogy itt az ideje valami mást csinálni, beleszőve azt a hihetetlen gazdagságot, amit a teológiai tanulmányaim nyújtottak. És már várom is...
Ó, annyi mindent szeretnék csinálni, amellett, hogy a SOTE-n elkezdem másfél év múlva a lelkigondozói szakot. Szeretném megtanulni rendesen azt a pár nyelvet, amit elkezdtem; szeretnék elmélyedni teológiai kérdésekben olyan szinten és mélységig, ami örömet okoz; szeretnék NAGYON fejlődni a saját hivatásomban: új dolgokat kitalálni a tanítás terén, új anyagokat, módszereket kipróbálni, elolvasni egy csomó mindent, naprakész lenni és rengeteg új szót tanulni. Nem beszélve arról, hogy rendet tenni az órán alkalmazott anyagok között, beújítani köztük, és megismerkedni a legtöbb kiegészítő anyagot tartalmazó gyűjteménnyel. Filmeket, szövegeket keresni, azokhoz jópofa feladatokat kiagyalni, megtanulni kiaknázni az interaktív tábla nyújtotta lehetőségeket. Ilyesmik.
***
Most már öt, az Ausculta által énekelt darab is felkerült a YouTube-ra, azt kell beírni a keresőbe, hogy Ausculta Quartet. Bátran lehet véleményt is nyilvánítani, ha van.
Nemcsak a lelkigyakorlatok alkalmával teszem, nyáron, amikor keresztény meditációk keretében dolgozok fel szentírási részleteket a lelkigyakorlat szerves részeként, hanem kb egy hónapja naponta kétszer-háromszor, teljesen vallásmentesen.
Az egész ötlet elindítója egy beszélgetés alkalmával előkerült kifejezés volt: MINDFULNESS. A pszichológia egy fontos (és divatos) kifejezése, nem is nagyon van rá magyar megfelelő, talán a "tudatos jelenlét" fejezi ki leginkább azt, hogy mit takar.
Engem egyből nagyon elkezdett érdekelni, rengeteg cikket elolvastam a témáról, bár nekem a "tudatos" nem is annyira tetszik, mint a "megengedő" vagy "elfogadó" jelenlét. Pont ez a lényeg: nem akarni megváltoztatni azt az állapotot, amiben vagyok, hanem tudatosítani ÉS megengedni. A puszta tudatosság még nem jelent nem változtatni akarást vagy a meglévőnek az automatikus szeretését, de erről szívesen cserélek eszmét bárkivel, aki máshogy gondolja. Nem is titok szerintem, hogy a tudatosítás mint kezdő lépés mellett ezzel a két hozzáállással (megengedés és elfogadás) már óhatatlanul változnak dolgok, még ha nem is akarnánk, mert így működik az elme. Felismeri, hogy hol van defekt, és reparál. Az én dolgom, hogy tüzetesen megvizsgáljak mindent, ami a jelen pillanatban velem-bennem-körülöttem zajlik, kíváncsi érdeklődéssel, a legkisebb gyanúját is elvetve annak, hogy ne fogadjam el vagy változtatni próbáljak rajta (vicces, de az is már eleve egy felismerés, hogy jelen van esetleg egy ilyen gyanú...).
Az a weboldal, ahonnan elkezdtem a meditációkat:
https://www.headspace.com/
Itt 10 napig ingyenes meditációkat próbálhat ki az érdeklődő, ha regisztrál, aztán eldöntheti, hogy előfizet-e az oldalon elérhető többi anyag hozzáférési jogára. Egy volt buddhista szerzetes vezeti az egyenként tízperces meditációkat, és emlékszem, hogy az ötödik nap körül megértettem, hogy mi történik, hogy milyen ügyesen lehet egyre mélyebbre menni a jelenlétben. Az ötödik nap után azt vettem észre, hogy lelkileg kicsit rázósabb helyzetekben automatikusan elkezdem számolni a lélegzetemet, és még csak nem is tudatosan. Zseniális.
Elhatároztam, hogy elő fogok fizetni egy évre, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van még a meditációs tarsolyban, de találtam egy másik oldalt is, ahonnan letöltöttem különböző meditációkat, amiket pont annyira élvezek, mint a Headspace szeánszait.
***
Hihetetlen, hogy tényleg lassan vége a Sapinak. Nyáron abszolválok, ha sikerül az utolsó szigorlat, aztán ősszel megírom a szakdolgozatot, januárban pedig államvizsga.
Emlékszem, évekkel ezelőtt még annyira rosszul és szomorú voltam attól a gondolattól, hogy egyszer vége lesz majd, és akkor mit fogok kezdeni a hatalmas űrrel, amit a Sapi hiánya miatt fogok érezni, most pedig teljesen nyugodtan azt fogalmazom meg, hogy itt az ideje valami mást csinálni, beleszőve azt a hihetetlen gazdagságot, amit a teológiai tanulmányaim nyújtottak. És már várom is...
Ó, annyi mindent szeretnék csinálni, amellett, hogy a SOTE-n elkezdem másfél év múlva a lelkigondozói szakot. Szeretném megtanulni rendesen azt a pár nyelvet, amit elkezdtem; szeretnék elmélyedni teológiai kérdésekben olyan szinten és mélységig, ami örömet okoz; szeretnék NAGYON fejlődni a saját hivatásomban: új dolgokat kitalálni a tanítás terén, új anyagokat, módszereket kipróbálni, elolvasni egy csomó mindent, naprakész lenni és rengeteg új szót tanulni. Nem beszélve arról, hogy rendet tenni az órán alkalmazott anyagok között, beújítani köztük, és megismerkedni a legtöbb kiegészítő anyagot tartalmazó gyűjteménnyel. Filmeket, szövegeket keresni, azokhoz jópofa feladatokat kiagyalni, megtanulni kiaknázni az interaktív tábla nyújtotta lehetőségeket. Ilyesmik.
***
Most már öt, az Ausculta által énekelt darab is felkerült a YouTube-ra, azt kell beírni a keresőbe, hogy Ausculta Quartet. Bátran lehet véleményt is nyilvánítani, ha van.
2016. január 26., kedd
Misztikus
Vannak olyan emberek, akikkel misztikus dolgok működnek. Ott van például Zsolti, akihez hosszú évekig-évtizedekig nagyon mély barátság fűzött, aminek kurtán-furcsán vége szakadt kb. hat éve. Öt év kellett ahhoz, hogy felhívjam, és rendezzem a barátságot, úgy, hogy hivatalosan is valamilyen módon pont kerüljön a hallgatás végére. Kb. egy éve találkoztunk, mondom, úgy öt év után, megbeszéltük, békében váltunk el, és azóta nem is tartottuk a kapcsolatot. Minden esetre bennem békesség lett, mert én szeretem rendezni a dolgokat, rendesen lezárni, ha valami véget ér.
Múlt hét csütörtökön lett egy új tanítványom, egy kamaszfiú, aki Zsolti hasonmása lehetne. Nagy öröm volt, amikor megláttam, szívmelengető volt visszagondolni a Zsoltival való régi barátságra, és rá magára is. Két napig sokszor eszembe jutott, aztán szombaton felhívott, egy év után, így, a semmiből...
Vele mindig így működtek a dolgok, emlékszem, éjszakákat beszélgettünk át kizárólag spirituális dolgokról, volt úgy, hogy egy hétig ott laktam nála, minden éjszaka beszélgettünk vagy zenét hallgattunk. Azt hiszem, soha senkivel nem volt ennyire mély és bensőséges lelki kapcsolatom. Ő másnap ment dolgozni, ami neki szívás volt, én meg napközben aludhattam, estére mindig friss voltam az újabb éjszakai beszélgetéshez. Egyszer vizsga előtti napon is ez volt, egész éjjel beszélgettünk, egy hangot nem tanultam, illetve egyetlen tételt tanultam meg a 12-ből, Beethoven Fidelioját, úgyhogy másnap szakadt farmerban bementem vizsgára, hogy beírassam az egyest, és kérjek egy másik időpontot. Azon a vizsgán nem tételek voltak, hanem a tanárnő ránézett az emberre, és adott neki egy tételt a listáról. Épp levegőt vettem, hogy elmondjam, miért jöttem, amikor rám nézett, és azt mondta:
- Jó lesz magának a Fidelio?
- Jó lesz, tanárnő. :-)))))))
Nem hittem, hogy még mindig így működik Zsoltival, bár meg sem kellene lepődnöm...
***
Ismét a kezembe került egy könyv, épp amire szükségem volt, mert voltak kérdéseim... Anselm Grün - Maria-M. Robben: találd meg a magad útját
Múlt hétvégén kaptam két másik könyvet is, őket Ábeltől, akivel ugye egy napon van a születésnapunk, úgyhogy minden évben jól megajándékozzuk egymást. Azt mondta, bármit választhatok a monostori boltból, én meg mindig elsősorban könyveket szoktam választani, bár most már úgy jártam, hogy nincs hova tennem őket (főleg, hogy megkapom a monostor könyvtárában lévő duplumokat, amikről csak annyit mondott Ábel, hogy kb. egy autónyi, úgyhogy majd elhozzák nekem, amikor autóval jönnek Pestre). Na de elkalandoztam, szóval bementem a boltba, hogy könyveket válasszak. Anselm Grün nagy kedvenc, van tőle egy pár írás. Amikor megláttam, hogy megjelent egy új könyve, meg sem néztem a címet, csak levettem a polcról nagy örvendezve. Az elmúlt hétvégén viszont komoly kérdéseim voltak, és azt gondoltam, hogy jól jönne a segítség. Elkezdtem nézegetni, hogy melyik Grün könyvbe kellene belelapoznom, amikor előkerült a legújabb. Az első oldalon kiderült, hogy nemcsak hogy belelapozni fogok, hanem az egész könyv a kérdésemet taglalja...
Kicsit olyannyira misztikus ez, mint Zsolti és a telefon esete.
***
Azt hiszem, nem írtam még a költözésről.
Lassan két hónapja történt. Az is már megérne egy történetet, hogy hogy is zajlott... Olyasfajta rémtörténet, amit az ember szörnyülködve olvas a fórumokon, és nehezen hinné el, ha nem vele történne. Szörnyű volt, azóta is gondolkodom, hogy hogy lehet vajon kikerülni az ilyet, ráadásul ismerős ajánlása nyomán, tehát nem is csak úgy, a semmiből szerezve az embert... Na mindegy, remélem, egy darabig most nem kell törnöm a fejem.
Az az elképesztő az egészben, hogy 12 perc alatt beérek a Deák térre, gyalog is fél óra, ha kilépek, biciklivel meg kb. 10 perc lesz... A Sapi is csak 15 perc. Innen a Határ út is egész közel van, és Csepel sem lesz eget verő távolság, ha majd újra lesznek ott óráim.
De ami a legjobb, hogy az összes lakóhelyem közül Veszprém óta most érzem azt, hogy megint otthonom van. (Illetve ott is csak a szilveszteri mulatságig éreztem úgy, mert sikerült olyan embereket vendégül látni - a lakótársam barátait -, akik adtak egyfajta "felejthetetlen atmoszférát" a helynek...) Azon lepődtem meg a múltkor, hogy Bakonybélbe kellett indulnom, és megfordult a fejemben, hogy nincs kedvem menni, mert annyira jó itthon... :-))) Aztán arra gondoltam, hogy EZT igazán nem gondoltam volna soha, hogy bármi is űberolni tudja Bakonybélt, nemhogy egy átmeneti albérlet... És ez az otthon varázsa egyre csak növekszik, nem halványul el. Van itt egy rövidzongora is, ami egy zongoristáé volt (rég vágytam arra, hogy legyen velem egy hangszer, hogy újra játszhassak), és pár nap múlva megérkezik a saját pianínóm is, amit talán Győrben láttam utoljára, pedig az sem tegnap volt, hogy ott laktam... Ha valaki esetleg tudna valakit, aki szeretne kölcsönbe egy pianínót, hogy gyakorolhasson, elviheti addig, amíg nem költözöm végleg. Ez legalább pár év még.
Múlt hét csütörtökön lett egy új tanítványom, egy kamaszfiú, aki Zsolti hasonmása lehetne. Nagy öröm volt, amikor megláttam, szívmelengető volt visszagondolni a Zsoltival való régi barátságra, és rá magára is. Két napig sokszor eszembe jutott, aztán szombaton felhívott, egy év után, így, a semmiből...
Vele mindig így működtek a dolgok, emlékszem, éjszakákat beszélgettünk át kizárólag spirituális dolgokról, volt úgy, hogy egy hétig ott laktam nála, minden éjszaka beszélgettünk vagy zenét hallgattunk. Azt hiszem, soha senkivel nem volt ennyire mély és bensőséges lelki kapcsolatom. Ő másnap ment dolgozni, ami neki szívás volt, én meg napközben aludhattam, estére mindig friss voltam az újabb éjszakai beszélgetéshez. Egyszer vizsga előtti napon is ez volt, egész éjjel beszélgettünk, egy hangot nem tanultam, illetve egyetlen tételt tanultam meg a 12-ből, Beethoven Fidelioját, úgyhogy másnap szakadt farmerban bementem vizsgára, hogy beírassam az egyest, és kérjek egy másik időpontot. Azon a vizsgán nem tételek voltak, hanem a tanárnő ránézett az emberre, és adott neki egy tételt a listáról. Épp levegőt vettem, hogy elmondjam, miért jöttem, amikor rám nézett, és azt mondta:
- Jó lesz magának a Fidelio?
- Jó lesz, tanárnő. :-)))))))
Nem hittem, hogy még mindig így működik Zsoltival, bár meg sem kellene lepődnöm...
***
Ismét a kezembe került egy könyv, épp amire szükségem volt, mert voltak kérdéseim... Anselm Grün - Maria-M. Robben: találd meg a magad útját
Múlt hétvégén kaptam két másik könyvet is, őket Ábeltől, akivel ugye egy napon van a születésnapunk, úgyhogy minden évben jól megajándékozzuk egymást. Azt mondta, bármit választhatok a monostori boltból, én meg mindig elsősorban könyveket szoktam választani, bár most már úgy jártam, hogy nincs hova tennem őket (főleg, hogy megkapom a monostor könyvtárában lévő duplumokat, amikről csak annyit mondott Ábel, hogy kb. egy autónyi, úgyhogy majd elhozzák nekem, amikor autóval jönnek Pestre). Na de elkalandoztam, szóval bementem a boltba, hogy könyveket válasszak. Anselm Grün nagy kedvenc, van tőle egy pár írás. Amikor megláttam, hogy megjelent egy új könyve, meg sem néztem a címet, csak levettem a polcról nagy örvendezve. Az elmúlt hétvégén viszont komoly kérdéseim voltak, és azt gondoltam, hogy jól jönne a segítség. Elkezdtem nézegetni, hogy melyik Grün könyvbe kellene belelapoznom, amikor előkerült a legújabb. Az első oldalon kiderült, hogy nemcsak hogy belelapozni fogok, hanem az egész könyv a kérdésemet taglalja...
Kicsit olyannyira misztikus ez, mint Zsolti és a telefon esete.
***
Azt hiszem, nem írtam még a költözésről.
Lassan két hónapja történt. Az is már megérne egy történetet, hogy hogy is zajlott... Olyasfajta rémtörténet, amit az ember szörnyülködve olvas a fórumokon, és nehezen hinné el, ha nem vele történne. Szörnyű volt, azóta is gondolkodom, hogy hogy lehet vajon kikerülni az ilyet, ráadásul ismerős ajánlása nyomán, tehát nem is csak úgy, a semmiből szerezve az embert... Na mindegy, remélem, egy darabig most nem kell törnöm a fejem.
Az az elképesztő az egészben, hogy 12 perc alatt beérek a Deák térre, gyalog is fél óra, ha kilépek, biciklivel meg kb. 10 perc lesz... A Sapi is csak 15 perc. Innen a Határ út is egész közel van, és Csepel sem lesz eget verő távolság, ha majd újra lesznek ott óráim.
De ami a legjobb, hogy az összes lakóhelyem közül Veszprém óta most érzem azt, hogy megint otthonom van. (Illetve ott is csak a szilveszteri mulatságig éreztem úgy, mert sikerült olyan embereket vendégül látni - a lakótársam barátait -, akik adtak egyfajta "felejthetetlen atmoszférát" a helynek...) Azon lepődtem meg a múltkor, hogy Bakonybélbe kellett indulnom, és megfordult a fejemben, hogy nincs kedvem menni, mert annyira jó itthon... :-))) Aztán arra gondoltam, hogy EZT igazán nem gondoltam volna soha, hogy bármi is űberolni tudja Bakonybélt, nemhogy egy átmeneti albérlet... És ez az otthon varázsa egyre csak növekszik, nem halványul el. Van itt egy rövidzongora is, ami egy zongoristáé volt (rég vágytam arra, hogy legyen velem egy hangszer, hogy újra játszhassak), és pár nap múlva megérkezik a saját pianínóm is, amit talán Győrben láttam utoljára, pedig az sem tegnap volt, hogy ott laktam... Ha valaki esetleg tudna valakit, aki szeretne kölcsönbe egy pianínót, hogy gyakorolhasson, elviheti addig, amíg nem költözöm végleg. Ez legalább pár év még.
2016. január 21., csütörtök
Vadon
Ez egy könyv (és állítólag film) címe, szülinapomra kaptam pár napja. A filmet nem láttam, és lehet, hogy nem is fogom megnézni, mert a könyv nagyon jó.
Most hogy végre ismét vége a vizsgaidőszaknak (hihetetlen, hogy legoptimálisabb számításaim szerint már csak egy lesz...), ezt a könyvet kezdtem el olvasni. Persze attól az Andi barátnőmtől kaptam, akivel a Caminót jártam egy hétig 7,5 évvel ezelőtt (akkor még két ismeretlen vándorként), hogy majd hat évvel később a bakonybéli monostor kertjében botoljunk ismét egymásba, hogy végül eztán ugyanabban közösségben éljük bencés életünket oblátaként. (Érdekes, hogy milyen találkozásokat hoz az élet, amik évekkel később bontakoznak ki teljesen véletlenül. Persze az, hogy van-e véletlen, mély filozófiai vagy teológiai kérdés, amibe most nem megyek bele...) Na, szóval Anditól érkezett a könyv. Ő amikor elolvasta, gondolatban újra végigjárta a Caminót. Érdekes, hogy bennem ez fel sem merül. Viszont vannak benne folyamatosan az életemmel, lelki utammal összecsengő részek, mint most épp pl. ez:
"A Pacifikus Túraösvény-túrázásban az volt a legérdekesebb és legalapvetőbb felismerés - bár eközben mégis oly egyszerű... mint a legtöbb dolog -, hogy milyen kevés választási lehetőségem van, s milyen gyakran kényszerülök olyasmit tenni, amire a legkevésbé sem vágyom. Hogy nem lehet sem elmenekülni, sem megúszni. Hogy nem lehetséges a valóságot egy martinival tompítani vagy egy kis hempergés után úgy tenni, mintha nem is létezne."
Ó, igen. Nálam most épp újabb bálványok ledöntése (is) van folyamatban, ami veszteségekkel, fájdalommal és gyásszal jár. Ezeken a nem éppen legkellemesebb érzéseken felülemelkedve alapvetően hálás vagyok azért a képességért, hogy képes vagyok szembenézni mindennel, soha nem futok el és nem kábítom el magam azért, hogy ne lássam a valóságot. Meg azokért a mellettem álló emberekért is végtelenül hálás vagyok, akik ebben társaim.
Végiggondoltam, hogy öt éven belül a harmadik barátságom ér véget, de kb ugyanennyi új, érettebb érkezett. Esztivel is volt egy kb kétéves szünet, amikor feldolgozta, hogy hívő lettem, és amikor újra képesek voltunk beszélni, erősebb lett a kapcsolat és a szeretet közöttünk. Annyira erős volt a barátságunk, hogy kibírta a hosszú időt. Volt olyan "barátságom" is, ami nem bírt ki ilyen komoly válságot, egy éve véget is ért. Barbi óta a második barátkozás-féle volt, aki "szakított velem". Lóri annak idején úgy fogalmazott, hogy nem baj, ha valami nem működő dolog kikerül a hátizsákból, mert valami más értékesnek biztosít helyet. Nagyon örülök, hogy ezek miatt a dolgok miatt tudok sírni, tudom őket gyászolni. És aztán el tudom őket engedni.
Nagyon jó, hogy van egy kis időm olvasni... :)
Veszprémi koncert képek
Azóta már Pesten is volt egy, amiről viszont nem készültek képek, csak videó és hangfelvétel. A veszprémi koncert nem sikerült annyira jól, a pesti viszont a legjobb volt mindhárom között. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, vagy 200 ember ült a 8-9 fokos, teli templomban, nem izgultam egyáltalán érdekes módon, és nagyon szép lett a zene.
Íme a veszprémi képek:
Íme a veszprémi képek:
2015. december 11., péntek
Pótkoncert
Meggyógyultunk (ez a kellemetlen mindössze 4 embernél. Ha csak egyetlen egy lebetegszik...), megszerveztük, íme:
Veni et ausculta :-)
Veni et ausculta :-)
2015. november 5., csütörtök
2015. október 27., kedd
A koncert
Íme a meghívó, egy kis YouTube-os ízelítővel:
Jan Pieterszoon Sweelinck: 96. zsoltár, Ausculta Énekegyüttes
https://m.youtube.com/watch?v=
Mindenkit szeretettel várunk. :-)
Jan Pieterszoon Sweelinck: 96. zsoltár, Ausculta Énekegyüttes
https://m.youtube.com/watch?v=
Mindenkit szeretettel várunk. :-)
2015. október 6., kedd
Ausculta Énekegyüttes
Kb egy éve alakultunk, most lesz az első két, önálló koncertünk, majd linkelek meghívót is, ha elkészül. Azért addig is az időpontok: október 31. 15.30. Pápa, Református nagytemplom, és november 15. 16.30. Budapest, Mária utcai jezsuita templom.
2015. szeptember 12., szombat
Zenék a múltból
Érdekes ez. Időnként a szemem elé kerülnek a múltból dolgok. Bizonyos részük nem esik jól, mások meg igen. Ismét a fülembe akadt ez:
Ez egy olyan zene, amit érdekes módon bármikor szívesen meghallgatok, pedig egyből az jut eszembe, hogy a legelső alkalommal, amikor életemben először Veszprémben jártam és aludtam, akkor hallottam sokat, szó szerint éjjel-nappal. Ami nagyon érdekes, hogy szívesen gondolok vissza arra az egész alkalomra, az egész békéjére és szépségére. Hát... ezt sosem gondoltam volna, igen meglepő. Az az öröm idéződik fel bennem újra, amit akkor (és még néhány alkalommal) éreztem: jófajta beszélgetések, séták, a gyertya remegő lángja és ez a meditációs zene éjjel. Különös hangulata volt az egésznek. Nagyon érdekes, hogy erre emlékezni kifejezetten jó érzés, mint ahogy arra is, amilyennek akkor láttam azt a valakit, aki által megismertem ezt a zenét.
De jó... :-)))
Érdekes, ahogy vannak emlékek, amiket nem tudnak megnyomorítani és megcsúfítani későbbi történések. Valahogy az történik egy ideje, hogy azokért a dolgokért, amik nagy élményt jelentettek valaha valaki által, akkor is tudok mindenféle nosztalgia nélkül tiszta és ártatlan hálát és örömöt érezni ha eszembe jutnak valamiről, ha a jelen már egész más is, illetve a jelenhez vezető út sem volt simára betonozott. A valóság az a valóság, de el lehet ismerni a lélekemelő dolgokat a múltban.
Azon is gondolkodtam mostanában a kéthetes bakonybéli nyaralás közben-után, hogy azt sem gondoltam volna, hogy a múltban megfigyelt gyakorlathoz képest viszonylag hamar közömbössé tudnak válni események és emberek. Ez meg onnan jutott eszembe, hogy egy év után megint "nagy kört" mentem, és eltűntek a sátrak a domb alján és az emberek az út közepén - újra teljesen az enyém Bakonybél...
De jó... :-)))
Ez egy olyan zene, amit érdekes módon bármikor szívesen meghallgatok, pedig egyből az jut eszembe, hogy a legelső alkalommal, amikor életemben először Veszprémben jártam és aludtam, akkor hallottam sokat, szó szerint éjjel-nappal. Ami nagyon érdekes, hogy szívesen gondolok vissza arra az egész alkalomra, az egész békéjére és szépségére. Hát... ezt sosem gondoltam volna, igen meglepő. Az az öröm idéződik fel bennem újra, amit akkor (és még néhány alkalommal) éreztem: jófajta beszélgetések, séták, a gyertya remegő lángja és ez a meditációs zene éjjel. Különös hangulata volt az egésznek. Nagyon érdekes, hogy erre emlékezni kifejezetten jó érzés, mint ahogy arra is, amilyennek akkor láttam azt a valakit, aki által megismertem ezt a zenét.
De jó... :-)))
Érdekes, ahogy vannak emlékek, amiket nem tudnak megnyomorítani és megcsúfítani későbbi történések. Valahogy az történik egy ideje, hogy azokért a dolgokért, amik nagy élményt jelentettek valaha valaki által, akkor is tudok mindenféle nosztalgia nélkül tiszta és ártatlan hálát és örömöt érezni ha eszembe jutnak valamiről, ha a jelen már egész más is, illetve a jelenhez vezető út sem volt simára betonozott. A valóság az a valóság, de el lehet ismerni a lélekemelő dolgokat a múltban.
Azon is gondolkodtam mostanában a kéthetes bakonybéli nyaralás közben-után, hogy azt sem gondoltam volna, hogy a múltban megfigyelt gyakorlathoz képest viszonylag hamar közömbössé tudnak válni események és emberek. Ez meg onnan jutott eszembe, hogy egy év után megint "nagy kört" mentem, és eltűntek a sátrak a domb alján és az emberek az út közepén - újra teljesen az enyém Bakonybél...
De jó... :-)))
2015. július 13., hétfő
Olyan, mint rég
Ma reggel (hétfő van) jöttem meg Bakonybélből, ahol az évi rendes oblátustalálkozó zajlik (még mindig, holnap délutánig, csak nekem el kellett jönnöm a ma reggeli busszal a tanítás miatt).
Olyan volt a mostani hétvége, mint nagyon rég, amikor még minden impulzus ott új volt. Iszonyú jó emberekkel voltam együtt, énekeltünk a fiúkkal (az énekegyüttes fiútagjaira gondolok, Izsákra és Günterre, csak Emese nem volt velünk), a tegnapi misén is, ami nagy sikert aratott, úgyhogy nagy megerősítés ez nekünk, hogy jó az, amit csinálunk. Az októberi koncertünkre már gyűlik a nézőközönség. :-)
Teljes eufóriában vagyok mindig, amikor onnan visszajövök, és sóvárogva vágyom oda. Különösen a mostani alkalom ilyen extra euforikus. Intravénás spirituális fix... :-D Ha elképzelem, hogy a mai program az ott maradtaknak többek között lovaglás Izsákkal, akkor meg még rohadtul irigykedem is. Na mindegy, én majd egyénileg mehetek lovagolni Gojko hátán egy szép napon. Legalább több idő jut majd rám, mint 15 perc. Mindennek van előnye... Végtelen békesség van bennem tehát és eufória (ami kicsit ellentmondás, de érthető, azt hiszem). A Camino jutott eszembe, mert ott éreztem ezt nap mint nap.
***
Ami viszont elgondolkodtat tavaly augusztus óta, akármikor Bélben vagyok, az az, hogy egy éve képtelen vagyok a meditációs körutamat - ami előtte napi program volt - megtenni, mert dühös leszek. A múltkor, amikor ott voltam, próbálkoztam vele, de visszafordultam egy bizonyos ponton, azóta meg sem próbálom, és ez annyira dühít.
Mert mi is történt tavaly augusztusban?
A meditációs körutam egy kb egyórás lassú, meditatív séta, fel a dombra, ahonnan rálátni az egész falura, majd egy ismerős tanyája mellett lesétálva a Borostyán-kúthoz, fel a Kálváriára, onnan pedig vissza a monostorba. Az ottlétemnek ez a körút az egyik fénypontja, mint ahogy a spirituális életem fellegvára Bakonybél. Szent, a szakrális manifesztációja.
Azt gondolom, hogy azok az emberek, akik kellő érzékenységgel rendelkeznek, tiszteletben tartják egy másik ember szent helyét, mert az érzékenységhez hozzá tartozik a spirituális érzékenység. Akik igazán érzékenyek, nagy tisztelettel közelítenek az ilyen helyek felé, mert felismerik a spirituális hely fontosságát és mélységét. Vagy mérhetetlen bunkóság és arrogancia, amikor semmibe vesszük a másik szakrális közegét, vagy mérhetetlen butaság, együgyűség, mert fel sem fogjuk a jelentőségét. Nem tudom, itt melyik játszott be, nem is akarom már végiggondolni, és soha nem is fog kiderülni. Meg tök mindegy is, annyi biztos, hogy rendesen meglepő volt, finoman szólva.
Tavaly összesen két hétvégén látogattam Bbélbe, egyszer júliusban, egyszer meg augusztusban, az évi rendes néma lelkigyakorlat alkalmával. Vicces, mert azelőtt rendszeresen úgy mentem oda, hogy széthajtva magam, két napig lázasan feküdve, utána indulhatott az elcsendesedés. Ezt elkerülendő, tavaly először megelőző lépéseket tettem, hogy ne vesszen el két nap (vitamin hegyek, rendes és elegendő alvás), hanem már aznap megpróbáljak belemerülni a lelkigyakorlat némaságába, befelé figyelve, teljes nyugalomban, kiküszöbölve minden egyéb zavaró tényezőt.
Az a szokásom, hogy mindennap ebéd után megteszem a meditációs körutamat, úgyhogy a megérkezésem napján úgy határoztam, hogy már aznap a meditációs körúttal indítom el az elcsendesedést. El is indultam, és amikor odaértem a dombról lefelé tartó ösvényhez, sátrakat pillantottam meg a tanyához tartozó fasor tövében. Nagyon elcsodálkoztam, mert ott soha nem szoktak sátrat verni (biztos a tanya tulajdonosa sem örült annyira a dolognak), mert nagyon olcsók a szállások, meg mert nem szokás, hiszen magánterület, még ha nincs is elkerítve.
Tovább menve észrevettem egy csókolózó párt az út közepén... Az az ember volt, akivel kétszer is brutál megjártam párkapcsolati szempontból, először 8, másodszor 2 évvel ezelőtt...
Mindannyian fel tudunk sorakoztatni az életünk során hibás lépéseket, de ez mindent felülmúlt... Azt nem is ecsetelem, hogy milyen állapotban volt az illető, vagy hogy még nekem kellett ráköszönni, mert simán elment volna mellettem nagy peckesen a kb fél méteres ösvényen, ahol nem volt kitérő, és arra sem volt lehetőség, hogy más irányt vegyen az ember, vagy úgy tegyen, mintha nem vette volna észre a másikat (ez - is - azóta is érthetetlen számomra, de persze abban az állapotban, amiben volt, nem is csoda).
Iszonyú bizarr volt az egész jelenet, főleg azért, mert még soha azelőtt nem fordult meg ott az illető, én próbáltam győzködni őt, amikor még elvileg egy hajóban eveztünk (szándékosan nem használom a társ vagy pár vagy párkapcsolat szavakat), hogy menjünk el együtt majd, hogy megmutathassam neki, hogy mi az én szakrális, szent közegem. Hogy megtiszteljem azzal, hogy megosztom vele azt, ami számomra a szentség, spirituális tisztaság része. Azt feltételezve, hogy érti ennek a mélységét és megfelelően tiszteletben tartja.
Jogilag persze mindenki oda megy, ahova akar. Én mégis elhűltem ennek az érzéketlenségnek és arroganciának a tapasztalásán (és komoly kérdéseket vetett fel bennem az illetővel kapcsolatban, de ez más tészta...). Mennyire kicsi az EQ-ja valakinek, aki megcsinál egy ilyet? Ha jól belegondolunk, ha valaki valahol 3 napig csövezik, el kell végeznie mindenféle biológiai tevékenységet ez alatt az idő alatt, szóval nemcsak átvitt értelemben "tesz" egy szakrális közegre, hanem szó szerint is...
Azóta is dühít ez az egész, amikor arra járok, amivel szándékomban áll foglalkozni, amikor legközelebb hosszabb időre oda megyek, mert persze, hogy nem kérünk számon valakitől valamit, ami természetes módon hiányzik belőle. Azt hiszem, az fáj a legjobban, hogy az egész tisztasága veszett el, mert már nem tudom úgy tekinteni, mintha nem történt volna meg, mindig ott van ennek a végtelen arroganciának a következménye.
Persze ebben egy olyan aspektus is belejátszik, hogy oké, kapunk hideget-meleget egy embertől, elegünk is lehet egy ponton a hidegtől, amikor már csak azt kapjuk, de még mindig azt feltételezzük, hogy érti a dolgokat, elég érzékeny ahhoz, hogy felismerje a fontos dolgokat, például azt, hogy egy ember szent közegéhez tisztelettel és érzékenységgel közeledünk. Érdekes módon az meg sem érintett, hogy milyen tevékenység közepette láttam meg az embert, inkább az a döbbenet, hogy amit gondoltam az érzékenységével kapcsolatban, az csak egy illúzió volt, és az igazságnak ez a fajta durvaság bizonyult, meg az a tudat, hogy valószínűleg nem is érti, hogy mi a baj ezzel az egésszel...
Na mindegy, tényleg nagy kár, de azért még ezzel együtt is Bakonybél a szuperlativuszok szuperlativusza. :)
Olyan volt a mostani hétvége, mint nagyon rég, amikor még minden impulzus ott új volt. Iszonyú jó emberekkel voltam együtt, énekeltünk a fiúkkal (az énekegyüttes fiútagjaira gondolok, Izsákra és Günterre, csak Emese nem volt velünk), a tegnapi misén is, ami nagy sikert aratott, úgyhogy nagy megerősítés ez nekünk, hogy jó az, amit csinálunk. Az októberi koncertünkre már gyűlik a nézőközönség. :-)
Teljes eufóriában vagyok mindig, amikor onnan visszajövök, és sóvárogva vágyom oda. Különösen a mostani alkalom ilyen extra euforikus. Intravénás spirituális fix... :-D Ha elképzelem, hogy a mai program az ott maradtaknak többek között lovaglás Izsákkal, akkor meg még rohadtul irigykedem is. Na mindegy, én majd egyénileg mehetek lovagolni Gojko hátán egy szép napon. Legalább több idő jut majd rám, mint 15 perc. Mindennek van előnye... Végtelen békesség van bennem tehát és eufória (ami kicsit ellentmondás, de érthető, azt hiszem). A Camino jutott eszembe, mert ott éreztem ezt nap mint nap.
***
Ami viszont elgondolkodtat tavaly augusztus óta, akármikor Bélben vagyok, az az, hogy egy éve képtelen vagyok a meditációs körutamat - ami előtte napi program volt - megtenni, mert dühös leszek. A múltkor, amikor ott voltam, próbálkoztam vele, de visszafordultam egy bizonyos ponton, azóta meg sem próbálom, és ez annyira dühít.
Mert mi is történt tavaly augusztusban?
A meditációs körutam egy kb egyórás lassú, meditatív séta, fel a dombra, ahonnan rálátni az egész falura, majd egy ismerős tanyája mellett lesétálva a Borostyán-kúthoz, fel a Kálváriára, onnan pedig vissza a monostorba. Az ottlétemnek ez a körút az egyik fénypontja, mint ahogy a spirituális életem fellegvára Bakonybél. Szent, a szakrális manifesztációja.
Azt gondolom, hogy azok az emberek, akik kellő érzékenységgel rendelkeznek, tiszteletben tartják egy másik ember szent helyét, mert az érzékenységhez hozzá tartozik a spirituális érzékenység. Akik igazán érzékenyek, nagy tisztelettel közelítenek az ilyen helyek felé, mert felismerik a spirituális hely fontosságát és mélységét. Vagy mérhetetlen bunkóság és arrogancia, amikor semmibe vesszük a másik szakrális közegét, vagy mérhetetlen butaság, együgyűség, mert fel sem fogjuk a jelentőségét. Nem tudom, itt melyik játszott be, nem is akarom már végiggondolni, és soha nem is fog kiderülni. Meg tök mindegy is, annyi biztos, hogy rendesen meglepő volt, finoman szólva.
Tavaly összesen két hétvégén látogattam Bbélbe, egyszer júliusban, egyszer meg augusztusban, az évi rendes néma lelkigyakorlat alkalmával. Vicces, mert azelőtt rendszeresen úgy mentem oda, hogy széthajtva magam, két napig lázasan feküdve, utána indulhatott az elcsendesedés. Ezt elkerülendő, tavaly először megelőző lépéseket tettem, hogy ne vesszen el két nap (vitamin hegyek, rendes és elegendő alvás), hanem már aznap megpróbáljak belemerülni a lelkigyakorlat némaságába, befelé figyelve, teljes nyugalomban, kiküszöbölve minden egyéb zavaró tényezőt.
Az a szokásom, hogy mindennap ebéd után megteszem a meditációs körutamat, úgyhogy a megérkezésem napján úgy határoztam, hogy már aznap a meditációs körúttal indítom el az elcsendesedést. El is indultam, és amikor odaértem a dombról lefelé tartó ösvényhez, sátrakat pillantottam meg a tanyához tartozó fasor tövében. Nagyon elcsodálkoztam, mert ott soha nem szoktak sátrat verni (biztos a tanya tulajdonosa sem örült annyira a dolognak), mert nagyon olcsók a szállások, meg mert nem szokás, hiszen magánterület, még ha nincs is elkerítve.
Tovább menve észrevettem egy csókolózó párt az út közepén... Az az ember volt, akivel kétszer is brutál megjártam párkapcsolati szempontból, először 8, másodszor 2 évvel ezelőtt...
Mindannyian fel tudunk sorakoztatni az életünk során hibás lépéseket, de ez mindent felülmúlt... Azt nem is ecsetelem, hogy milyen állapotban volt az illető, vagy hogy még nekem kellett ráköszönni, mert simán elment volna mellettem nagy peckesen a kb fél méteres ösvényen, ahol nem volt kitérő, és arra sem volt lehetőség, hogy más irányt vegyen az ember, vagy úgy tegyen, mintha nem vette volna észre a másikat (ez - is - azóta is érthetetlen számomra, de persze abban az állapotban, amiben volt, nem is csoda).
Iszonyú bizarr volt az egész jelenet, főleg azért, mert még soha azelőtt nem fordult meg ott az illető, én próbáltam győzködni őt, amikor még elvileg egy hajóban eveztünk (szándékosan nem használom a társ vagy pár vagy párkapcsolat szavakat), hogy menjünk el együtt majd, hogy megmutathassam neki, hogy mi az én szakrális, szent közegem. Hogy megtiszteljem azzal, hogy megosztom vele azt, ami számomra a szentség, spirituális tisztaság része. Azt feltételezve, hogy érti ennek a mélységét és megfelelően tiszteletben tartja.
Jogilag persze mindenki oda megy, ahova akar. Én mégis elhűltem ennek az érzéketlenségnek és arroganciának a tapasztalásán (és komoly kérdéseket vetett fel bennem az illetővel kapcsolatban, de ez más tészta...). Mennyire kicsi az EQ-ja valakinek, aki megcsinál egy ilyet? Ha jól belegondolunk, ha valaki valahol 3 napig csövezik, el kell végeznie mindenféle biológiai tevékenységet ez alatt az idő alatt, szóval nemcsak átvitt értelemben "tesz" egy szakrális közegre, hanem szó szerint is...
Azóta is dühít ez az egész, amikor arra járok, amivel szándékomban áll foglalkozni, amikor legközelebb hosszabb időre oda megyek, mert persze, hogy nem kérünk számon valakitől valamit, ami természetes módon hiányzik belőle. Azt hiszem, az fáj a legjobban, hogy az egész tisztasága veszett el, mert már nem tudom úgy tekinteni, mintha nem történt volna meg, mindig ott van ennek a végtelen arroganciának a következménye.
Persze ebben egy olyan aspektus is belejátszik, hogy oké, kapunk hideget-meleget egy embertől, elegünk is lehet egy ponton a hidegtől, amikor már csak azt kapjuk, de még mindig azt feltételezzük, hogy érti a dolgokat, elég érzékeny ahhoz, hogy felismerje a fontos dolgokat, például azt, hogy egy ember szent közegéhez tisztelettel és érzékenységgel közeledünk. Érdekes módon az meg sem érintett, hogy milyen tevékenység közepette láttam meg az embert, inkább az a döbbenet, hogy amit gondoltam az érzékenységével kapcsolatban, az csak egy illúzió volt, és az igazságnak ez a fajta durvaság bizonyult, meg az a tudat, hogy valószínűleg nem is érti, hogy mi a baj ezzel az egésszel...
Na mindegy, tényleg nagy kár, de azért még ezzel együtt is Bakonybél a szuperlativuszok szuperlativusza. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
