Az ajándékozásról

Ezt olvastam a minap Izsák Obláció című írásában:

"Mindannyiunk alapvető tapasztalata az ajándékozás, s az az öröm, ami akkor tölti el az embert, amikor valaki másnak odaviszi (ob-fero, oblatio), odaadja azt, amit csak neki készített. Legmélyebb vágyaink egyike, hogy adhassunk, hogy munkánkat, időnket, értékeinket valaki elfogadja. Az ajándék értékét pedig az határozza meg, hogy az ajándékozó személye, szeretete milyen mértékben van jelen benne, a saját kezünkkel készített apróság többet ér, mint a sok pénzen vásárolt értéktárgy. ..."

Aztán eszembe jutott az a kicsit fájó érzés, amit akkor éreztem, amikor valaki, akinek hatalmas szeretettel, hónapokig készítettem egy ajándékot, amiben igazán benne volt a lelkem, annyit mondott rá:
- Szép, és ennél nem több.
Mert én azt hittem, hogy sikerült beletennem azt a többet, amennyivel többnek készült, és bántott, hogy nem sikerült.

Aztán egy másik alkalom is eszembe jutott, amikor valakinek ajándékot adtam (azt nem én készítettem), az illető megmutatta valaki másnak, aki azt gondolta, hogy neki szólt az ajándék, szépen megköszönte és eltette magának, és az, akié eredetileg volt az ajándék nem merte megmondani az igazat, hogy az az ő ajándéka, és fontos neki, hogy kitől van, és inkább otthagyta a másik illetőnél... Mert nem nagyon volt fontos, hogy tőlem kapta.

Aztán eszembe jutott egy csomó olyan eset, amit inkább eltemetek az emlékezetembe...

Imádni való ez a borús hangulat!