Együtt

Reggel felhívtam a Kishúgomat:
- Te hogy Vagy?
- Hát... nem valami jól. Te?
- Én marha szarul. Dolgozol?
- Nem. Orvoshoz megyek.
- Akkor nem megyünk a Margitszigetre? Nem annyira jó, hogy csak fekszem az ágyban és meg se tudok mozdulni. Ha már nem tudok tanulni a holnapi vizsgára, akkor már legalább töltsünk el együtt egy napot.
- Jó. Csörgök, ha végeztem.

És így elmentünk egy fél napra a Margitszigetre kettecskén (illetve hármacskán a kutyával) sírdogálni, emlékezni, beszélgetni, együtt lenni. Nagyon jó volt.

Soha nem gondoltam volna, hogy a gyász ennyire nehéz...