Csoporttársak, miegymás

Ádámot (is) nagyon szeretem. Felhívtam ma vizsga előtt.
- Szia! Most van pár percem, gondoltam felhívlak, már olyan rég beszéltünk.
- Szia! Most mész az irodalomra, ugye?
- Ja. Nem sokat tudtam tanulni...
- Ja, persze. Ne viccelj már! Te mindig sokat tanulsz.
- Ja, de most nem volt lelkierőm az elmúlt 3 hétben, és tegnapelőtt volt a Halottbúcsúztató, hát nem vagyok nagyon feldobva. Most nem nyafogok, hogy nem tudom, most tényleg nem tanultam sokat. *
- Képzeld, azt csináltam, hogy minden nap, amikor valamelyik csoporttársunk vizsgázott, meggyújtottam egy gyertyát, és szorítottam.

Itt még folytatódott a beszélgetés, de az már nem annyira lényeges. Nem elképesztő egy ember? Ő egyébként akkor is gyertyát gyújtott teljesen magától a Mamimért, amikor meghalt. Nem is mondta meg, csak pár nappal később. Munkát keres, és felajánlottam Neki, hogy nálam lakhat a nyáron, ha esetleg csak Pesten találna munkát (zalai a lelkem, a világ háta mögött lakik). Ha esetleg valaki tud Neki munkalehetőséget a nyárra, biztos örülne neki...

* Szóval én csak nyafogásnak hívom, de inkább csak a kicsi önbizalmam miatt mondom, hogy nem tudok sokat, és hitetlenkedem, amikor pl 10 perc alatt megírom a zh-t, és nagyon könnyűnek találom, és meg vagyok győződve arról, hogy épphogy kettes lesz, mert nem tanultam rá eleget... A többiek már valószínűleg fárasztónak találják ezt és álszerénységnek, de én borzasztóan élem ezt meg. A maximum pontos nyelvészet zh után azt számolgattam összeszorult torokkal, hogy vajon nem rontottam-e el annyi kérdést, hogy még meglegyen a kettes... És nem azért, mert annyira érdekes lenne, hogy milyen jegyet kapok, hanem mert nem akarom újra felvenni a tantárgyat a következő félévben. Nem vagyok normális. Annál is inkább, mert tényleg nem számít a jegy, csak bukta ne legyen, az meg sosem, ezt már elhihetném a négy félév teljesítménye után.

A mai vizsga. Na igen. 8 órát vonatoztam, kb 10 perc volt a vizsga a készülési idővel együtt. Jó arány... 15 irodalomtörténeti és 8 irodalomelméleti tétel volt (mindkettőből kellett húzni egyet-egyet). Az utolsót tegnap reggel tanultam meg. A héten azt csináltam, hogy mivel csak 10-től kezdődtek az óráim, reggel 6-kor felkeltem, és tételeket tanultam (nekem reggel megy csak sajnos, estére már irtózatosan elfáradok). Tegnap reggel tanultam meg az utolsót, de ugye azt minden tanuló tudja, hogy a dolgok akkor maradnak meg az emberben, ha legalább még 3-szor elismétli őket. Tehát, kétnaponta újra olvastam a már megtanult tételeket. Volt a 23 között kb 4 olyan, amit igazán nagyon szerettem volna kihúzni, mert nagyon közel áll hozzám (pl Hawthorne Skarlát betűje, vagy Emerson filozófiája, vagy Keats szépséges lelke, vagy Ruskin elmélkedése a képzőművészetről), és volt 3 olyan, amit semmi esetre sem szerettem volna, mert vagy nem értettem a művet, amit elemezni kellett, vagy az embert nem értettem, aki alkotta a művet. Ééééés, ezeket a tételeket nem is tanultam meg, csak átfutottam rajtuk, merthogy nem gondolok rájuk, és úgysem fogom kihúzni...

Már régóta nem "varázslok" (az Agykontrollra gondolok, meg a programozásra). Az előző félévben még egy ilyen technikával tanultam meg a sok uralkodói ház töméntelen mennyiségű királyát és királynőjét angol töriből, de ebben a félévben nem volt ilyen fajtájú tanulni való. A mit akarok illetve nem akarok kihúzni című műsort hihetetlenül megszívtam az államvizsgán 10 évvel ezelőtt, úgyhogy ezzel meg nem is foglalkozom. Úgy vagyok vele, hogy mindig tudtam mit mondani, legfeljebb kevés lesz a tudásom, de nem számít, görbüljön, ebben a vizsgaidőszakban csak az a lényeg.

Két napig imádkoztam Istenhez, hogy adja meg, hogy sikerüljön, nem kérek én jobb jegyet a kettesnél, csak ne kelljen visszamennem. Tegnap este fél 10-re értem haza kórusról, azt gondoltam, hogy még átolvasom az összes tételt mielőtt lefekszem aludni. Előtte azonban megtekintettem a leveleimet, és erre bukkantam az egyikben (sajnos a YouTube-on le van tiltva az embedding, csak úgy lehet megnézni, hogy ide klikkelsz, de mindenképp érdemes!):

Stavros Flately

Na meg akkor már ezt sem szabad kihagyni szerintem:

Susan Boyle

Na hát és fél 12-kor, jó sok ilyen után, amikor ránéztem az órámra, elöntött a bűntudat (de előtte még jól kiröhögtem magam, teljesen elfeledkezve az elmúlt hetek eseményeiről...), hogy hogy fogok levizsgázni ma. Aztán annyira rosszul éreztem magam, hogy fél 2-ig el sem tudtam aludni, reggel pedig fél 5-kor keltem, mert 6-kor ment a vonat...

És a vizsgán kifogtam az egyik olyan tételt a 3-ból, amit nem szerettem volna. Kb 5 percig készültem (szóbeli volt), aztán mondtam, hogy én akkor neki is ugranék, többet úgysem tudok hozzátenni, akármeddig is ülök fölötte. A felelet másik öt perc volt kb. A következő párbeszéd részlet is elhangzott (angolul, csak itt most nem erőltetném ezt):
- Jó, akkor a festményekről térjünk át a költészetre - (a Pre-Raffaelitákról szólt a tétel).
- Az a helyzet Tanárnő, hogy nem igazán értettem azt a verset, amit elemezni kellett. El tudom mondani a történeti hátterét, de én a képeiket sokkal jobban szeretem mint a verseiket, mert nem értem őket...

Úgy voltam vele, hogy annyira tök mindegy mit mondok, talán amit addig elmondtam elég volt a ketteshez. A végén azt mondta:
- Jól van Ila, ez rendben volt. Volt benne pár hiányosság, de teljesen rendben volt.
Gondoltam egy hármast is megért a dolog, erre beírta az ötöst...
- De Tanárnő! Volt benne hiányosság...
- Igen, de maga legalább gondolkodik, és nem csak magol.

Úgyhogy gyorsan bevásároltam, és hazaérvén megfőztem a szezon első lecsóját, szigorúan ahogy a Mamikám szokta volt csinálni. De még előtte a vonaton elkezdtem olvasni Izsák könyvét Evagriosz Pontikoszról, aki egy egyiptomi remete volt, és a kísértésről (is) írt. És most pedig kb ötször láttam a Stavrost... :-D

Nyááááááár van!!!!!! (Még kb két hét brutál órarend napi 8-10 órával, de már mehetek moziba, látogatóba, nem kell semmit visszautasítanom azzal, hogy vizsgára készülök, és milyen ciki, ha mást csinálok... Khm. De aztán már jobb lesz.)

Ja, a legjobb. Ma ismét egy pontosan 20 éves egyetemista nézett ki magának... Szó szerint is, meg átvitt értelemben is. Odafelé felszállt Fehérváron, leült velem szemben, és nézett, amíg le nem szállt Veszprémben. Visszafelé két órával később jöttem, felszállt Veszprémben, és akkor már beszélgettünk is. Meg sem rezzent, amikor kiderült, hogy majdnem kétszer annyi idős vagyok...