A hegyi túra elmarad sajnos, de helyette szerveződött egy háromnapos Balaton megkerülős biciklitúra a csapattal 19-től, aminek a végén megint Bakonybélben kötök ki, ahol meg az előző túra fénykép-nézegetős bulija koronázza meg és zárja le a túrát... Nagyon várom.
Így felszabadult a jövő héten 3 nap, amiben végre meglátogatok olyanokat, akiket ezer éve nem láttam. Pl Móra Ferenc unokáját, akinek egykor beletartoztam a családjába. Két és fél éve nem láttam, többször hívott, és én megígértem neki, hogy elmegyek hozzá (vele is megszerettük egymást, sokszor voltam nála), csak nem volt lelkierőm, meg Győrön keresztül visz az út, és ahhoz meg főleg nem volt... De most, hogy ez a lelki teher lehullott a vállamról, és végre időm is van, ellátogatok. Ki tudja mikor lesz legközelebb lehetőségem. Év közben biztos nem.
***
Az jutott még eszembe, hogy a Caminóra készültem idén is, és a biciklitúra ideje alatt már két hete Spanyolországban voltam hivatva lenni úgy Leon környékén talán. Egyáltalán nem bánom, hogy nem lett a dologból semmi, viszont ahogy a kis német illetve osztrák falvak kacskaringós, macskaköves utcáin tekeregtünk, teljesen a caminós feeling vett erőt rajtam. A táj is hasonlított néha, de amikor beérkeztünk egy-egy csendes kis faluba a szűk mellékutcákkal, az teljesen visszahozta a spanyolországi érzéseket két évvel ezelőttről. És végső soron ez is egy zarándoklat volt, madjnem ugyanannyi kilométer megtételével.
Jövőre evezős túráról beszélgettünk Izsákkal. Bár ő említett egy biciklis spanyol Caminót, de én azért remélem, hogy jövőre vízre szállunk inkább, és a biciklis Camino majd két év múlva következik. Soha nem voltam még vízi túrán, és ez is egy olyan dolog, amire évek óta vágyom. Úgy tűnik, hogy mostanában az ilyen "vágyak valóra válása" széria van, úgyhogy addig ütném a vasat, amíg forró... :-)))
(Amikor közeledtünk Bakonybél felé, már nagyon szomjas voltam. Az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha görögdinnye is lenne a terülj asztalkán, amikor megérkezünk. Ehelyett tele volt salátákkal és sütikkel. Amikor már befejeztük a vacsorát, Ábel egyszer csak előrukkolt azzal, hogy vett görögdinnyét, ki kér? Annyira boldog voltam! Mind a két kezem feltettem :-). Izsák meg is jegyezte, hogy: Látod, minden vágyad teljesül!
Tényleg majdnem minden...)
***
Különböző periódusokat figyeltem meg az életemben. Vannak olyan időszakok, amikor látszólag semmi nem történik, zajlik az élet, egyszer fenn, egyszer lenn, kis öröm, kis szenvedés, semmi különös. Aztán van az az időszak, amikor rohadt nagy szenvedés útján tanít az Isten, mint egy tisztítótűzben csiszol és égeti le a felesleges lelki szennyet, formálja a saját szépségére az ember lelkét. Megtanultam szeretni ezeket az időszakokat, mert ekkor kerülök a legközelebb Istenhez, ami pedig gyönyörűséges érzés, a fájdalom közepén is.
És van egy olyan időszak (nagyon régen éreztem már, már el is felejtettem milyen ez, és azt hittem már soha többé nem érzem meg), amikor valaki inspirál. Ez általában akkor van, amikor nagyon ráhangolódom valakire, akit tisztelek és akihez hasonlítani szeretnék. Ilyenkor vágyom a szellemi és lelki gyarapodásra, és egyszer csak elkezdődik ez a folyamat, teljesen belülről indulva, nem tudatosan.
Egy ilyen időszakban kezdtem el tanulni művészettörténetet és jelentkeztem az egyetemre művészettöri szakra, megismertem az összes mai magyar festő- és képzőművész munkáját (meg a külföldiekét is), kiállításokra, koncertekre jártam minden nap, megszerettem a művészfilmeket, és rengeteg filmet megnéztem. Ezek a dolgok és tevékenységek hihetetlen sokat formáltak rajtam, és mindig csak jóval később döbbentem rá, hogy mennyivel több lettem általuk. Főleg érzékenységben azt hiszem, de akár tárgyi tudásban is, vagy összefüggések meglátásában. Mindig szélesítették a látókörömet. Ugyanabban az időszakban kezdtem el kollázsokat is készíteni (Jánosnak nagyon sokat köszönhetek, ő inspirált ezekre mind hosszú évekkel ezelőtt), meg érdekes fizimiskájú leveleket írtam - zacskóra pl -, saját készítésű borítékokban elküldve (egyszer János révén ki is állítottak a borítékaim közül egyet egy székesfehérvári kiállításon). Igen termékeny időszak volt. Áldom a sorsot, hogy ennyit kaptam János által.
Most is érzem ezt a feltörő hatalmas energiát, az inspirációt, de most nem a művészetek, hanem a nyelvek, a zene és olvasmányok terén. Igazából tegnap tört ki belőlem gejzírként, amikor elővettem a dán nyelvkönyveimet, és elkezdtem átismételni amiket még akkor tanultam, amikor Dániában laktam '99-2000-ben. És tudtam írni egy féloldalas fogalmazást magamról dánul:
arról, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom, stb... Elképesztő! Aztán meg a spanyol könyveket szedtem elő, mert a Camino óta szeretnék megtanulni spanyolul, és most legalább van időm elkezdeni.
Érzem, hogy ez a mostani robbanó erejű inspiráció megint nagyot lendít rajtam szellemileg és intellektuálisan, amire már rég vágytam. A túra során sokat beszélgettünk pl versekről, könyvekről, orosz írók is előkerültek, és ezek a beszélgetések felelevenítették a régi olvasmányaimat. A hétvégén előszedtem pár orosz író könyvét (Ajtmatov, Bulgakov), és a tegnapi nap úgy telt, hogy olvastam, dánoztam, aludtam, olvastam, ettem, olvastam, spanyoloztam, aludtam, olvastam... Ki sem mozdultam. Nem is emlékszem, hogy mikor engedhettem meg ilyen napot magamnak utoljára...
