Na és még az is eszembe jutott...

Miközben a villamoson utaztam a miséről visszafelé Budafokról, egy csomó minden eszembe jutott. Pl az, hogy októberben, amikor Bakonybélben voltam, ott volt egy srác (a nevére sajnos nem emlékszem, talán Tamás...), akivel rengeteget beszélgettünk hazafelé a buszon, merthogy együtt jöttünk vissza akkor vasárnap. Nagyon érdekes ember, és emlékszem, hogy bosszantott, hogy bezzeg ő mindig együtt ehetett a szerzetesekkel. Azóta persze Izsák megmagyarázta, hogy kik azok, akik ebben a kiváltságban részesülhetnek: a családtagok, más szerzetesek, és azok a fiatal fiúk, akik esetleges szerzetes-jelöltek... Szóval ezt akkor még nem tudtam, és épp ezért nem értettem miért ülhet folyton ott azokkal az emberekkel, akiket annyira szeretek, és én meg bezzeg nem ehetek velük.

Na de mindegy is, most ott volt a misén, és nagyon megörültünk egymásnak. Elmesélte pl, hogy megcsinálta a nyáron a triatlont, ami 180 km biciklizés, 3,8 km úszás és a maraton lefutása így röpke együtt, s mitöbb, a szintidő 16 óra, amin belül kell maradni (ő egész jó időt futott a 14 órás teljesítményével). Az meg még jobb, hogy kérdezte, hogy van-e közösségem, mert ha nincs, menjek hozzájuk, nagy szeretettel várnak.

Olyan jó, hogy amióta Bakonybélbe járok, feltárult egy ilyenfajta világ, és mindig mindenkivel megtaláljuk egymást, akivel kell... Kedden pl találkozom valakivel (egy obláta - világi szerzetes), akinek a közösségébe szeretnék elkezdeni járni, csak hát keddenként van, ami nekem meg a szombathelyi kiruccanás. (Ezt egyébként elmondtam ennek a srácnak, aki nagyon megörült, mert így legalább inkább csatlakozhatom hozzájuk, akik meg bezzeg szerdánként találkoznak - ami meg a kórussal ütközik... Hát nem könnyű választás.)

Egyre jobban szeretek a bencés tanulmányi házba járni misére. Emlékszem hónapokkal ezelőtt, amikor Ábel javasolta, hogy akkor talán kezdjek el minden vasárnap vagy szombat este katolikus misére járni, hogy megszenteljem a vasárnapot, hevesen tiltakoztam a dolog ellen azzal, hogy én egyrészt utálom akatolikusokat, másrészt meg abba az evangélikus templomba járok, ahol Barbus a kántor, és nekem az nagyon is jó, hagyjon békén a misével meg a katolikus egyházzal, oda járok, ahova akarok, ez a lényeg. Ja, és a legfontosabb, ha nincs kedvem, pusztán csak lusta vagyok, vagy valami dolgom van vasárnap mise helyett, akkor meg nem megyek el és kész. Azt mondta jó, jó, békén hagy, csak mint lelki vezetőm tanácsolja a dolgot, de persze nem erőszak, azt csinálok, ami tetszik. Két hét múlva egyszer csak ott találtam magam a misén számomra is teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon, és azóta oda is járok minden olyan hétvégén, amikor Pesten vagyok... És nagyon-nagyon szeretem. Eleve nagyon közel áll már hozzám a bencés lelkület. Soha nem gondoltam volna Leonban két éve, hogy valaha is szóba állok bencésekkel, annyira szörnyű volt ott azoknál a savanyú bencés apácáknál... De megismerni a bekonybéli fiúkat mindenképp végzetes változást jelentett a hitéletemben (meg nem csak abban). Jelenleg nem tudom máshol és máshogy elképzelni. Ábel valahogy nagyon tud bánni a lelkemmel. Valamit javasol, én tiltakozom, ő rám hagyja, aztán megteszem egy idő múlva, úgy, hogy egyáltalán nem erőlteti, mégis az a vége... Hogy csinálja? Még jó, hogy nem Cippola jellegű dolgokkal trükközik... :-)))). (Annyi a titka, hogy nagyon jó ember- és lélekismerő, és ő maga is ízig-vérig hús-vér emberből van, a maga hiányosságaival együtt. Ezért hát hiteles, ami miatt sokkal szívesebben hallgat rá az ember, még ha két héttel később is esik le a tantusz...)

Annyira hiányoznak... És nem lehetetlen, hogy októberben nem megyek, akkor meg Isten tudja mikor megyek legközelebb... :-(((