Ma megkérdezte tőlem valaki, hogy hogy tanít az Úr. Úgy, hogy általunk folyamatosan betapasztásra kerülő sebeket tép fel, kíméletlenül feltárva a tartalmukat és mélyüket, megmutatja, megérezteti a fájdalmukat, aztán számunkra érthetetlen és követhetetlen módon, lassan begyógyítja őket, Önmagával töltve fel a tátongó sebeket. Ha úgy döntünk, hogy felvállaljuk ezt az operációt, bármennyi fájdalommal jár is, nincs menekülés, Isten alapos munkát végez. Ja, és többnyire egy konfliktus, beszélgetés (vagy vita) útján. Nálam legalábbis ez az egyik módszere. Nyáron sok ilyen beszélgetés követte azt a kérésemet, hogy kerüljenek felszínre sebek, lehetőleg mindegyik, megélhessem őket talán utoljára a maguk fájdalmának a teljességében, megérthessem, hogy honnan jönnek, aztán elengedhessem őket, hogy visszasimulhassanak Istenbe, az Ő gyógyító szeretetébe, én pedig szabad lehessek végre. (Még mindig rengeteg van... Mély nagyon a tudatalatti, olyan, mint egy feneketlen tó sose látott szörnyekkel...)
Kivétel nélkül mindig, amikor ezt kértem, válasz is jött, rendszerint a kínos beszélgetés műfajában. Ma is volt egy ilyen, de már tegnap este kezdődött. Évekkel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni egy ilyen beszélgetést a családban anélkül, hogy ne maradt volna tüske mindkettőnkben, és ne zárult volna ajtócsapkodással és beszólással. Ma úgy váltunk el - pedig nagyon kemény dolgok hangzottak el nagyon higgadtan -, hogy megölelgettük egymást, megpuszilgattuk, és nagyon szeretjük egymást, ezt mindketten tudjuk, és elmondtuk
egymásnak. Mindketten iszonyú sokat tanultunk Istentől a másikon keresztül, és közelebb is kerültünk egymáshoz lelkileg és szellemileg is. Ismét csak hálát tudok adni, hogy ilyen családom van. Mindannyian sokat változtunk, mindenképp pozitív irányba. Bekerültünk Isten pixisébe, külön-külön és együtt is. És most már tükrök lehetünk egymásnak a tanuláshoz, mert senki nem menekül közülünk a beszélgetések elől többé. ***
Megint jó könyveket olvasok. Az egyik egy C.S.Lewis írás, A szeretet négy arca címmel.
A másik könyvet pedig Thomas Merton írta, a címe pedig A szemlélődés magvai. Egy ideje nagyon érdekel Thomas Merton, és most a könyvesboltban két könyve is a kosaramba röppent. Más könyveket ajánlottak tőle, főleg az életrajzi írását Hétlépcsős hegy címmel, de azt nem lehetett kapni, két másikat viszont igen. Kb olyan erejű hatással van rám a hitem mostani
állapotában, mint C.S.Lewis volt tavaly, amikor is keresztény lettem a könyve elolvasása után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése